2008-09-17 17:05:19

„A zsidóüldözés idején nagyapám életét egy csodálatos magyar katolikus orvos mentette meg”


- ezt nyilatkozta George Blumenthal, a zsidó tanulmányok internetes központjának
 (www.jewishhistory.com)
 elnöke, a római XII. Piusz szimpózium résztvevője, aki műsorunk számára felidézte személyes történetét, tisztelettel adózva azoknak a magyaroknak, akik zsidókat mentettek a náci üldöztetés idején.
RealAudioMP3

"1944-ben születtem Buffalóban, New York államban. Édesanyám 1915-ben született Budapesten, nagyszüleimmel együtt a város zsidó negyedében, a Király utcában laktak. A „numerus clausus” miatt anyám nem iratkozhatott be az orvosi egyetemre, ezért elhagyta Magyarországot és Frankfurtba települt, ahol megismerkedett elzászi származású édesapámmal. 1938. november 9-10-e között, az ún. „kristályéjszakán” (Kristallnacht, amikor a nácik betörték a zsidó üzletek kirakatait, felgyújtották a zsinagógákat) elfogták apámat Frankfurtban. Anyám ekkor Budapesten volt rokonainál. Amikor visszatért Németországba, csodával határos módon, sikerült kiszabadítania apámat Buchenwaldból a Gestapo karmai közül. Nagyszüleim továbbra is a budapesti gettóban éltek, nagyanyám 1945 elején meghalt, nagyapám pedig agyvérzéssel kórházba került. Itt érte a náci megszállás. Az orvosok valószínűleg tudták mi várható, ezért egy csodálatos magyar katolikus orvos a félig lebénult nagyapámat saját otthonába vitte és elbujtatta a nácik elől. Semmi oka nem volt, hogy így tegyen - azon kívül, hogy jó ember volt – mondta műsorunknak adott interjújában George Blumenthal amerikai internet szakértő.

Elmondta, hogy van egy könyve, amelyet a második világháború után tettek közzé, és amely tartalmazza az összes zsidó nevét, akik Magyarországon élték túl a Holocaustot, közöttük van nagyapja neve is.

George Blumenthal, a XII. Piusz zsidómentő akcióit ismertető római szimpózium résztvevője így folytatta személyes benyomásait az értekezletről:

"A tegnapi előadáson volt egy nagyon érdekes diavetítés: bemutatták, hogy Hitler megválasztása idején a katolikusok sokkal kisebb arányban szavaztak a Führerre, mint mások. A konferencia legfontosabb szempontja számomra, hogy eddig ismeretlen korabeli újságcikkeket, táviratokat és tanúságtételeket tár fel. Minden dokumentációnak föl kell kerülnie a világhálóra, és én éppen ezt teszem az általam vezetett internetes honlapon.

Előzetes római látogatásom idején, Gary Krupp, a „Kövezd ki az utat” Alapítvány elnöke kíséretében engedélyt kaptam, hogy belépjek a Vatikáni Levéltárba, és többek között digitális fényképeket készítettem a legrégebbi keresztény Bibliáról (Codex Vaticanus) a Vatikán számára. Ezzel akartam részemről viszonozni mindazt a jót, amit a Vatikán tett a zsidókért".

Részleteket hallhatnak az eredeti angol beszámolóból: RealAudioMP3







All the contents on this site are copyrighted ©.