2008-09-16 18:00:26

„XII. Piusz sok ezer magyar zsidó életét mentette meg” – exkluzív interjú a „Pave the Way” amerikai zsidó alapítvány elnökével


Folytatódik Rómában a XII. Piusz pápaságáról szóló történész szimpózium, amelynek célja, hogy eloszlassa az Eugenio Pacelli alakjához fűződő hamis legendákat. A kongresszuson megállapították: sok történész arra vár, hogy megnyissák a Vatikáni Levéltár ide vonatkozó minden részlegét. A szóban forgó kor történelmét azonban megismerhetjük azoknak az elbeszéléséből, tanúságtételéből is, akik azt személyesen megélték. Sokan szemére vetik XII. Piusznak, hogy nincsenek dokumentumok arról, hogy írásban utasította volna az egyházi vezetőket: nyújtsanak menedéket az üldözött zsidóknak.

Helytelen felfogás azt feltételezni, hogy aminek nincs nyoma a levéltárakban, az nem is történt meg. Fényképek sora bizonyítja, hogy XII. Piusz megnyitotta például a Castel Gandolfo-i Apostoli Palotát a zsidó menekültek számára.
A szimpózium résztvevőit XVI. Benedek pápa szeptember 18-án, csütörtökön délelőtt fogadja kihallgatáson a Castel Gandolfo-i Apostoli Palotában.

Gary Krupp, amerikai zsidó, a "Kövezd ki az utat a békéhez" Alapítvány létrehozója és elnöke, a szimpózium szervezője a Vatikáni Rádió magyar műsorának adott interjújában elmondta: az alapítvány legfontosabb célkitűzése, hogy elhárítsa az a világ vallásai közötti akadályokat. Azért döntöttek úgy, hogy XII. Piusz pápaságáról rendeznek konferenciát Rómában, mert ez az egyik legvitatottabb kérdés a keresztények és a zsidók között. Most összefoglaljuk a beszélgetést. RealAudioMP3

Vatikáni Rádió: - Ön interjút adott egy népszerű olasz magazinnak (La Gente), amely a következő címmel jelent meg: "Boldoggá avattatom XII. Piuszt". Szokatlan ezt hallani egy zsidó szájából...

Gary Krupp: - Igen, de egyáltalán nem mondtam ilyent. A boldoggá vagy szentté avatás nem érinti a zsidó vallást. Ez olyan lenne, mintha beavatkoznék a katolikus egyház belső ügyeibe. Tehát abszolút nem erről van szó. Ennek a szimpóziumnak a fő célja, hogy megcáfoljon két állítást: az első, hogy XII. Piusz antiszemita lett volna, a második, hogy náci kollaboráns volt, aki szimpatizált a nemzeti szocializmussal. Mi csak a történelmi igazságot akarjuk felfedni, megmutatni a világnak, hogy az utóbbi negyvenöt évben helytelenül értelmezték ezt a pápaságot. Kutatásaink eredményeit szeretnénk megismertetni a nagyközönséggel: ha fölkeresik internetes honlapunkat, melynek címe www.ptwf.org, megtalálhatják mindazokat a dokumentumokat és filmfelvételeket, amelyek bebizonyítják, hogy ma a köztudatban teljesen téves kép él XII. Piuszról.

Vatikáni Rádió: - A szimpóziumon is gyakran elhangzott, hogy Rudolf Hochhuth, a Helytartó c. drámája jelentett fordulatot a világ közvéleményében. Vannak róla bizonyítékok, hogy az író a szovjet titkosrendőrség megbízottja volt?

Gary Krupp: - Talán nem lehet bizonyítéknak nevezni azt az írásos dokumentumot, amely egyébként weboldalunkon is olvasható, és amelyet az egyik legmagasabb beosztású KGB ügynök írt arról a kísérletről, hogy befeketítsék, úgymond "meggyilkolják" legfőbb ellenségük, a pápa alakját. És ezt sikeresen végre is hajtották, olyannyira, hogy a XX. század egyik legjobban sikerült művelete volt. Hatása mind a mai napig érezhető. Száznyolcvan fokos fordulat következett be a dráma megjelenésekor, teljesen megváltoztatta a világ közvéleményét XII. Piuszról. Ez az ember, XII. Piusz több zsidó életé mentette meg, mint az összes világi és politikai vezető együttesen. És tragédiának tartom, hogy a zsidó világban nem ennek megfelelően tisztelik. Ezen változtatni kell.

Vatikáni Rádió: - A szimpóziumon gyakran szóba kerül Kelet- és Közép-Európa, különös tekintettel Magyarországra. Van-e az Alapítványnak sajátos üzenete a Vatikáni Rádió magyar hallgatói számára? Hogyan támogathatnák hallgatóink a „Kövezd ki az utat a békéhez” erőfeszítéseit?

Gary Krupp: - Sajátos üzenetem a magyarok részére az a dokumentum, amely egyébként benne van a szimpóziumra kiadott albumunkban is. XII. Piusz táviratáról van szó, amelyet Magyarország akkori kormányzójának, Horthynak küldött, arra kérve, hogy szüntesse be a zsidók deportálását. Sok zsidó köszönheti életét a magyaroknak. Szlovákiában és Magyarországon XII. Piusz közbelépése 120 ezer zsidó életét mentette meg. A konferencián elhangzik a 86 éves zsidó származású Ádám György tanúságtétele is, akit befogadtak a budapesti apostoli nunciatúrán, és aki Angelo Rotta apostoli nuncius és Gennaro Verolino atya mellett részt vett a magyarországi zsidók ezreinek megmentésében. Amivel pedig a hallgatók segíthetnek, az az, ha terjesztik az általunk feltárt történelmi igazságot.

Úgy érzem, hogy fordulóponthoz értünk: 2008. október 9-e nagyon fontos dátum, XII. Piusz halálának az ötvenedik évfordulója. Egyben jelentős a zsidók számára is, akik ugyanakkor tartják legszentebb ünnepüket, a Jom Kippurt, az engesztelés napját.

Csütörtökön azt fogom kérni XVI. Benedek pápától, hogy legyen ez a nap, október 9-e, ez a gondviselésszerű dátum XII. Piusz pápasága megértésének kezdete. Abban reménykedünk, hogy ennek eredményeként jelentősen javulnak a kapcsolatok a zsidók és a katolikusok között.

Vatikáni Rádió: Ön 2005 januárjában történelmi eseményt szervezett: Isten Szolgája, II. János Pál 160 rabbit fogadott kihallgatáson a vatikáni Apostoli Palotában, most csütörtökön pedig XVI. Benedek fogadja önöket. Mondhatjuk, hogy folytonosság áll fenn a két pápaság között?

Gary Krupp: - Teljes mértékben. XVI. Benedek előzőleg huszonnégy éven át volt II. János Pál pápa teológusa, mint a Hittani Kongregáció prefektusaként. A jelenlegi Szentatya bárhová is utazik, mindig hangsúlyozza, mennyire közel áll a zsidókhoz. Már ismertem őt bíboros kora óta, és amikor megválasztották pápának, egy zsidó újságban ezt írtam: ugyanolyan, talán még jobb lesz, mint II. János Pál pápa volt - ami a zsidósággal való kapcsolatot illeti.

Vatikáni Rádió: - A konferencián elhangzott az is, hogy a Jad Vashemben látható XII. Piusz fényképe alatt történelmileg téves felirat olvasható. Van remény ennek megváltoztatására?

Gary Krupp: - A Jad Vashem egy csodálatos intézmény, de nem rendelkezik az általunk összegyűjtött dokumentációval. Beszéltem a vezetőkkel, akik elmondták: ki vannak éhezve minden információra. El fogom küldeni ennek a háromnapos konferenciának az anyagát, a videókat, interjúkat további tanulmányozásra. Remélem, hogy átírják azt a feliratot a Jad Vashemben XII. Piuszról, ami történelmileg helytelen.








All the contents on this site are copyrighted ©.