„Töréspontok Európában!? Vallás és nemzet a 21. században“ - Janka Ferenc, a CCEE főtitkárhelyettesének beszámolója

12. alkalommal rendezték meg szeptember 4. és 6. között Freisingben a német katolikusok közép- és kelet-európaiakat segítő szervezetének, a Renovabisnak a kongresszusát: „Töréspontok Európában!? Vallás és nemzet a 21. században“ - címmel. Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) képviseletében Dr. Janka Ferenc főtitkár helyettes vett részt a rendezvényen, az ő beszámolóját halljuk:
 A rendezvény fontosságát jelzi, hogy XVI. Benedek pápa, Erdő Péter bíboros, a CCEE elnöke, Angela Merkl, német szövetségi kancellár és még sokan mások is üzenettel köszöntötték a résztvevőket. Reinhard Marx, münchen-freisingi érsek II. János Pál pápára hivatkozó gondolataival üdvözölte a 29 országból érkezett 340 résztvevőt. „Alapvetö különbség van a nacionalizmus és a hazaszeretet, a patriotizmus között”- mondta. Az előbbi kirekesztő, ellenséges, diktatórikus hatalommal karöltve vagy háborús helyzetben népirtó lehet. Az utóbbi értékőrző, a helyes nemzeti önismeret és önbecsülés által a másik nemzet vagy nemzetiség iránti érdeklődésnek és megbecsülésének a feltétele.
Stanislav Hočevar belgrádi érsek tartotta a bevezető előadást, a konferencia végén pedig összegzést. Mit hangsúlyozott?
A dél-kelet európai bonyolult helyzet tapasztalataiból kiindulva megállapította, hogy „kelet és nyugat újragondolt és megújított egysége nélkül nem tudunk igazi dialógust folytatni”. Liturgikus homiliájában pedig a gondolkodásmód és a szív eukarisztikus átformálásának, átlényegítésének szükségessére hívta fel a figyelmet.

A konferencia tartalmi gerincét egyébként tudományos elemzések, személyes hangú visszaemlékezések, pódiumviták és munkacsoportos megbeszélések képezték.
Az ökumenikus imádság színfoltja volt az ortodox vecsernye. A lengyel-német irodalmi est pedig a többszörös kötődésű nemzeti kultúra megismerésének és elsajátításának olykor nehéz, másszor humoros mozzanatait mutatták be.

Milyen vélemények hangzottak el a nemzet szerepével kapcsolatban?
Az előadók nemzeti hovatartozása és személyes sorsa nagymértékben meghatározta az általuk képviselt véleményt. Érdemes a beszámolók két legkülönbözőbb és persze egymásnak ellentmondó felfogását felidézni. Az egyik szerint a nemzet kulturális képződmény, amely történelmileg keletkezett és előbb utóbb meg is fog szűnni. A másik szerint a nemzet az ember közösségi természetéhez tartozó valóság, amely szorosan összefügg az otthonnal, a nyelvvel, a kultúrával és jellemzője az egyén és a közösség egymás iránti kölcsönös áldozathozatalának képessége.

Mi jellemzi az előadók szerint a nemzet és a vallás kapcsolatát?
A beszámolók bőven illusztrálták azt, hogy a nemzet és a vallás kapcsolata szintén ambivalens: a nacionalizmus lehet valláspótlék, a vallást is gyakran megkísérlik politikai célok eszközévé alacsonyítani. Az igazi vallás azonban az ember közösségi dimenziójának, így nemzeti hovatartozásának is megtisztítója és megszentelője.

Lehet-e az európai helyzetet valamiképp összefoglalóan jellemezni?
Ma európában gyakran hallunk antropológiai válságról. Ez azt is jelenti, hogy az ember közösségi dimenziója is válságban van. Az áldozathozatalt leegyszerüsítve és üzleti nyelvre fordítva úgy is mondhatnánk, hogy beruházás, invesztálás. Ha megnézzük azt, hogy az európai cégek a nagyobb haszon reményében hova fektetnek be, ha megvizsgáljuk azt, hogy a mai fiatalok, mennyit hajlandóak a családba, gyermekvállalásba, hivatás melletti elkötelezettségbe „invesztálni”, akkor azt gondolom: nem kell magyaráznom, hogy a válság említésével kapcsolatban mire gondolok. A kisebb és nagyobb saját közösség tartós elhanyagolása azonban hosszabb távon minden téren súlyosan visszaüt, a családtól kezdve a nemzeten át egészen Európáig.

Hova vezet ez a tendencia?
Az elmagányosodáshoz.
„Sem utódja, sem boldog őse,/ Sem rokona sem ismerőse/ Nem vagyok senkinek,/ Nem vagyok senkinek./
Ady sorai mintha csak a mai ember életfilozófiáját jellemeznék. Majd így folytatja:
Vagyok, mint minden ember: fenség,/ Észak-fok, titok, idegenség,/ Lidérces messze fény,/ Lidérces messze fény./
Az ember fensége a mai ember önistenítésének egyszavas összefoglalása.
A vers további üzenete azonban a mai közgondolkodás számára még egyáltalán nem evidencia:
De jaj nem tudok így maradni,/ Szeretném magam megmutatni,/ Hogy látva lássanak,/ Hogy látva lássanak.
Ezért minden: önkínzás, ének,/ Szeretném hogyha szeretnének,/ S lennék valakié, / Lennék valakié.

József Attila, aki talán még „finomabb hangszer” mint Ady, a szeretethiány és végső elhagyatottság állapotában így fohászkodik:
„Nem emel föl már senki sem,/ belenehezültem a sárba./ Fogadj fiadnak, Istenem,/ hogy ne legyek kegytelen árva.”
Hogy mikor fog a mai európai ember lelkében így felsírni az igazi szeretet és az Isten utáni vágy, nem tudom megmondani.

Mi az evangélium útmutatása ebben a helyzetben?
Az egzisztenciális árvaságból az út a fogadott fiúsághoz, az atyai házhoz Jézus tanítása szerint, a kiengesztelődésen keresztül vezet. Az irgalmas és emberszerető Atya már messziről, tárt karokkal vár mindnyájunkat. De ezt csak akkor ismerjük fel igazán, csak akkor szólíthatjuk „Mi Atyánknak” az Istent, ha szóval és tettel kérjük és éljük: „bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek”. Az őszinte megbocsátás és bocsánatkérés a nemzeti és a vallási közösségek békés együttélésének a paradigmája is.
Emellett azonban arról is meg vagyok gyöződve, hogy nem méltatlan keresztény, magyar európaiságunkhoz az sem, ha egyéni vagy nemzeti sorsunk siralmas helyzeteiben égi pátrónánkat édes anyanyelvünkön „boldogasszony Anyánknak” szólítva kérjük, hogy „ne feledkezzél el, szegény magyarokról!”.