2008-08-25 12:23:53

„A tudomány a Teremtőbe vetett hitből született” – interjú Antonino Zichichi olasz professzorral


A szicíliai Erice városában augusztus 20-tól 23-ig tartott az a nemzetközi szeminárium, amely a planetáris méretű környezetvédelmi problémákkal foglalkozott. A találkozót, amelyre immár negyvenedszer került sor, az olasz fizikus, „Ettore Majorana” nevét viselő tudományos kulturális központ, valamint a Tudósok Világszövetsége szervezte. Az idei témák között olyan fontos kérdések szerepeltek, mint a világméretű energiaválság, a klimatikus változások hatása az egészségre, valamint a fegyveres leszerelés. A szemináriumon a világ minden részéről, 70 kutató központ képviseletében 120 tudós vett részt. Antonino Zichichi professzor, az „Ettore Majorana” központ alapítója rádiónknak adott interjújában a leszerelésről szólva elmondta:

„Ennek tudományos szempontjai mindenkit érintenek. A leszerelésről sokat beszélnek, de a valóságban nem tesznek semmit az érdekeltek. A berlini fal összeomlása után azt hittük, hogy nem lesz tovább szükség a fegyverekre, de a hajsza tovább folyik, és erről senki nem beszél. Mi ezen a téren az emberiség legnagyobb ellensége? – tette fel a kérdést Zichichi professzor, majd így válaszolt: „A titkos laboratóriumok. Meg kell értetni a közvéleménnyel, hogy amíg ezek léteznek, fennáll annak a veszélye, hogy mindnyájan a levegőbe repülünk”. Ezekben a műszaki-katonai laboratóriumokban nem tudni, hogy kik és mit állítanak elő. Küzdeni kell a hadi titok ellen – hangsúlyozta az olasz tudós.

A tudomány és a hit kapcsolatát elemezve Zichichi professzor emlékeztetett rá, hogy már mintegy 30 éve foglalkozik ezzel a témával. II. János Pál pápának köszönhetően sikerült erre a kapcsolatra felhívni a világ közvéleményét. A tudomány és a hit nem egymás ellenségei, hiszen nem feledhetjük, hogyan született meg a tudomány. Galileo Galilei 400 évvel ezelőtt kijelentette: „A tudomány a Teremtőbe vetett hit aktusából született”- emlékeztetett rá rádiónknak adott interjújában Antonino Zichichi olasz professzor, a szicíliai „Ettore Majorana” tudományos központ alapítója.








All the contents on this site are copyrighted ©.