„Megbocsátani, semmint ítélkezni” – ez a pápa kínai katolikusokhoz írt levelének fő üzenete

Az „Osservatore Romano” augusztus 19-i száma két cikkben elemzi XVI. Benedek levelét, amelyet tavaly június 30-án intézett a kínai katolikusokhoz. Most P. Wojciech Giertych domonkos kommentárját foglaljuk össze. A Pápai Ház teológusa fejtegetésében azt emeli ki, hogy a Szentatya a megbocsátásra szólít fel, és óva int a mások feletti ítélkezés veszélyétől. A Szentatya teljesen tudatában van azoknak a üldöztetéseknek és fájdalmas megszorításoknak, amelyek a kínai helyi egyházat hosszú ideje sújtották, és belülről megosztották. Levelében utal rá, hogy ezek a körülmények komolyan befolyásolták az egyház előrehaladását, gyanakvásnak, kölcsönös vádaskodásnak adva helyet.

Az egyház önállóságának és annak a szabadságának a védelme, hogy maradéktalanul és torzítás nélkül hirdethesse az evangéliumi üzenetet, mindig kapcsolódik ahhoz az igényhez, hogy egy adott társadalmi és politikai helyzetben megtalálják a megfelelő „modus vivendi”-t. Minden országban és minden politikai rendszerben az egyházi hierarchia és a papság kapcsolatban áll a világi hatóságokkal. Az egyháziaknak nagyon óvatosaknak kell lenniük, hogy biztosak legyenek afelől: nem kompromittálják Krisztushoz való hűségüket és a hívek tudatában nem azonosul az evangéliumi üzenet a politikai programokkal és tevékenységekkel.

Minden esetben nehéz kívülről megállapítani, hogy hol van az a keskeny vonal, amely a bátor, prófétai álláspontról való gyáva lemondás és az elnyomással szemben az óvatos buzgóság között fennáll – írja kommentárjában a Pápai Ház teológusa.
A kínai egyházhoz intézett levelében a Szentatya egyaránt kívánt azokhoz fordulni, akik hősiesen ellenálltak az üldöztetéseknek és továbbra is titokban folytatták hitéletüket, kizárva teljes egészében bármiféle kapcsolatot a polgári hatóságokkal. A pápa azokhoz is szól, akik talán túl sok kompromisszumot kötve ki akarták használni a szabadságnak azt a minimális lehetőségét, amelyet a politikai hatóságok szűkösen kimérve adagoltak. A Szentatya az egyház mindkét csoportját arra szólította fel, hogy küzdjék le a kölcsönös bizalom hiányát és építsék Krisztus Testének egységét a megbocsátásra és a kiengesztelődésre alapozva, valamint járuljanak hozzá az egyetemes egyház egységéhez.

II. János Pál pápa „Veritatis splendor” k. enciklikájában így ír – idézi P. Giertych domonkos, a Pápai Ház teológusa:
“Az emberi cselekedet moralitása mindenekelőtt és alapvetően a megfontolt akarat értelmesen választott tárgyától függ, miként Szent Tamás mindmáig érvényes mélyreható elemzése bizonyítja. Hogy meg tudjuk érteni a tárgyat, mely a cselekedetet erkölcsileg minősíti, a cselekvő személlyel kell kapcsolatba hoznunk” (78).

Egy tett erkölcsi elbírálásánál három szempontot kell figyelembe vennünk: a szándékot, a tett erkölcsi tárgyát és a sajátos körülményeket. Mind a három elemnek jónak kell lenni ahhoz, hogy az erkölcsi tett jó legyen. Ha a három szempont közül csak egy is rossz, a végső tett is rossz lesz. A katolikus erkölcstan erőteljesen visszautasítja azt a felfogást, miszerint erkölcsileg elfogadható egy objektíven rossz cselekedet, amennyiben azt arányaiban sokkal magasabb rendű jó szándék vezérli.
A jó szándékok nem indokolhatják a rossz eszközöket. Egyes cselekedetek önmagukban véve rosszak, és semmiféle jó szándék nem igazolhatja őket – olvassuk az „Osservatore Romano” hasábjain.

II. János Pál pápa említett enciklikájában mindenekelőtt azért aggódik, hogy „Krisztus keresztje erejét ne veszítse” (Szent Pál: 1Kor 1,17) . Fontos, hogy az isteni szeretet hatalma, amelyet Krisztustól kaptunk, a hit révén legyen mindig jelen szándékainkban. Lelkiismeretvizsgálatunkkor ne csak a külső cselekedeteket, hanem belső készségünket is vegyük számba. Tiszták voltak-e szándékaink? Tükrözték-e az Isten iránti szeretetet, vagy az önzés, a túlzott félelem ejtett foltot rajta?

XVI. Benedek pápa a kínai egyházhoz írt levelében óvatosságra int: ne kövessenek el súlyos igazságtalanságokat azok, akik egy másfajta társadalmi környezetben élve, könnyen ítélkeznek, leegyszerűsített szempontok szerint. XVI. Benedek 2006. május 25-én, a varsói székesegyházban a papokhoz intézett beszédében a következőket mondta: „II. János Pál pápa, a jubileumi szentévben, több ízben is arra buzdította a keresztényeket, hogy bánják meg a múltban elkövetett hűtlenségeket. Hisszük, hogy az egyház szent, de vannak tagjai között bűnös emberek. Vissza kell utasítani azt a kívánságot, hogy csak a bűntelenekkel azonosítsuk magunkat”. Hogyan is zárhatta volna ki az egyház soraiból bűnös gyermekeit? – tette fel a kérdést XVI. Benedek. Jézus éppen az ő üdvösségükért testesült meg, értük halt meg és támadt fel. Alázatos őszinteséggel valljuk meg a múlt bűneit, bocsánatot kérve értük, ugyanakkor emlékezzünk arra a sok jóra is, amely az isteni kegyelem segítségével gyakran kiváló gyümölcsöket termett”.
Ismertettük P. Wojciech Giertych domonkos, a Pápai Ház teológusának cikkét.