„Megbocsátani, semmint ítélkezni” – ez a pápa kínai katolikusokhoz írt levelének fő
üzenete
Az „Osservatore Romano” augusztus 19-i száma két cikkben elemzi XVI. Benedek levelét,
amelyet tavaly június 30-án intézett a kínai katolikusokhoz. Most P. Wojciech Giertych
domonkos kommentárját foglaljuk össze. A Pápai Ház teológusa fejtegetésében azt emeli
ki, hogy a Szentatya a megbocsátásra szólít fel, és óva int a mások feletti ítélkezés
veszélyétől. A Szentatya teljesen tudatában van azoknak a üldöztetéseknek és fájdalmas
megszorításoknak, amelyek a kínai helyi egyházat hosszú ideje sújtották, és belülről
megosztották. Levelében utal rá, hogy ezek a körülmények komolyan befolyásolták az
egyház előrehaladását, gyanakvásnak, kölcsönös vádaskodásnak adva helyet.
Az
egyház önállóságának és annak a szabadságának a védelme, hogy maradéktalanul és torzítás
nélkül hirdethesse az evangéliumi üzenetet, mindig kapcsolódik ahhoz az igényhez,
hogy egy adott társadalmi és politikai helyzetben megtalálják a megfelelő „modus vivendi”-t.
Minden országban és minden politikai rendszerben az egyházi hierarchia és a papság
kapcsolatban áll a világi hatóságokkal. Az egyháziaknak nagyon óvatosaknak kell lenniük,
hogy biztosak legyenek afelől: nem kompromittálják Krisztushoz való hűségüket és a
hívek tudatában nem azonosul az evangéliumi üzenet a politikai programokkal és tevékenységekkel.
Minden esetben nehéz kívülről megállapítani, hogy hol van az a keskeny vonal,
amely a bátor, prófétai álláspontról való gyáva lemondás és az elnyomással szemben
az óvatos buzgóság között fennáll – írja kommentárjában a Pápai Ház teológusa. A
kínai egyházhoz intézett levelében a Szentatya egyaránt kívánt azokhoz fordulni, akik
hősiesen ellenálltak az üldöztetéseknek és továbbra is titokban folytatták hitéletüket,
kizárva teljes egészében bármiféle kapcsolatot a polgári hatóságokkal. A pápa azokhoz
is szól, akik talán túl sok kompromisszumot kötve ki akarták használni a szabadságnak
azt a minimális lehetőségét, amelyet a politikai hatóságok szűkösen kimérve adagoltak.
A Szentatya az egyház mindkét csoportját arra szólította fel, hogy küzdjék le a kölcsönös
bizalom hiányát és építsék Krisztus Testének egységét a megbocsátásra és a kiengesztelődésre
alapozva, valamint járuljanak hozzá az egyetemes egyház egységéhez.
II. János
Pál pápa „Veritatis splendor” k. enciklikájában így ír – idézi P. Giertych domonkos,
a Pápai Ház teológusa: “Az emberi cselekedet moralitása mindenekelőtt és alapvetően
a megfontolt akarat értelmesen választott tárgyától függ, miként Szent Tamás mindmáig
érvényes mélyreható elemzése bizonyítja. Hogy meg tudjuk érteni a tárgyat, mely a
cselekedetet erkölcsileg minősíti, a cselekvő személlyel kell kapcsolatba hoznunk”
(78).
Egy tett erkölcsi elbírálásánál három szempontot kell figyelembe vennünk:
a szándékot, a tett erkölcsi tárgyát és a sajátos körülményeket. Mind a három elemnek
jónak kell lenni ahhoz, hogy az erkölcsi tett jó legyen. Ha a három szempont közül
csak egy is rossz, a végső tett is rossz lesz. A katolikus erkölcstan erőteljesen
visszautasítja azt a felfogást, miszerint erkölcsileg elfogadható egy objektíven rossz
cselekedet, amennyiben azt arányaiban sokkal magasabb rendű jó szándék vezérli. A
jó szándékok nem indokolhatják a rossz eszközöket. Egyes cselekedetek önmagukban véve
rosszak, és semmiféle jó szándék nem igazolhatja őket – olvassuk az „Osservatore Romano”
hasábjain.
II. János Pál pápa említett enciklikájában mindenekelőtt azért
aggódik, hogy „Krisztus keresztje erejét ne veszítse” (Szent Pál: 1Kor 1,17) . Fontos,
hogy az isteni szeretet hatalma, amelyet Krisztustól kaptunk, a hit révén legyen mindig
jelen szándékainkban. Lelkiismeretvizsgálatunkkor ne csak a külső cselekedeteket,
hanem belső készségünket is vegyük számba. Tiszták voltak-e szándékaink? Tükrözték-e
az Isten iránti szeretetet, vagy az önzés, a túlzott félelem ejtett foltot rajta?
XVI.
Benedek pápa a kínai egyházhoz írt levelében óvatosságra int: ne kövessenek el súlyos
igazságtalanságokat azok, akik egy másfajta társadalmi környezetben élve, könnyen
ítélkeznek, leegyszerűsített szempontok szerint. XVI. Benedek 2006. május 25-én, a
varsói székesegyházban a papokhoz intézett beszédében a következőket mondta: „II.
János Pál pápa, a jubileumi szentévben, több ízben is arra buzdította a keresztényeket,
hogy bánják meg a múltban elkövetett hűtlenségeket. Hisszük, hogy az egyház szent,
de vannak tagjai között bűnös emberek. Vissza kell utasítani azt a kívánságot, hogy
csak a bűntelenekkel azonosítsuk magunkat”. Hogyan is zárhatta volna ki az egyház
soraiból bűnös gyermekeit? – tette fel a kérdést XVI. Benedek. Jézus éppen az ő üdvösségükért
testesült meg, értük halt meg és támadt fel. Alázatos őszinteséggel valljuk meg a
múlt bűneit, bocsánatot kérve értük, ugyanakkor emlékezzünk arra a sok jóra is, amely
az isteni kegyelem segítségével gyakran kiváló gyümölcsöket termett”. Ismertettük
P. Wojciech Giertych domonkos, a Pápai Ház teológusának cikkét.