Nagykorú hit - P. Szentmártoni Mihály elmélkedése az évközi 21. vasárnapra

Az évközi huszonegyedik vasárnap első olvasmányában Izajás próféta látomását halljuk az eljövendő Messiásról, akinek trónja szilárd és dicsőséges lesz. Jó tudni, hogy Jézus tekintélye ma is szilárd és dicsőséges, nincs mit szégyellnünk sem Egyházunkon, sem keresztény mivoltunkon.

A második olvasmányban Szent Pál ujjong Isten kifürkészhetetlen bölcsessége miatt. Jó tudni, hogy Isten ma is bölcsen vezeti Egyházát, a világot, és minden egyes hívőt.

Az evangéliumban Péter vallomásáról olvasunk. Jézus megkérdezte tanítványait, kinek tartják őt az emberek? Az egyik ezt válaszolta, a másik azt, de csak Péter válasza felelt meg Jézus elvárásainak. Amikor ezt az evangéliumi beszámolót hallgatjuk, akaratlanul is iskolai vizsgáink jutnak eszünkbe. A tanár feltette a kérdést, mi pedig igyekeztünk a tőlünk telhető legjobb választ adni, amelyből majd kitűnik, hogy nemcsak tanultunk, hanem meg is értettük az anyagot. Az apostolok ezúttal tényleg vizsgáznak. Nemcsak abból kell vizsgázniuk, mennyire ismerik Jézust, hanem be kell bizonyítaniuk azt is, mennyire értették meg az Ő tanítását. Hogy jobban megértsük ennek a vizsgának a jelentőségét, hasznos lesz felidézni az apostolok egy másik találkozását Jézussal, ismeretségük kezdetén.

Jézus első tanítványai akkor csatlakoztak hozzá, amikor Keresztelő Szent János tanúságot tett Jézusról, mint Isten Bárányáról. Szent János evangélista számol be erről a jelenetről (vö. Jn 1,35-38). Amikor Jézus megfordult és látta, hogy követik, ezt a kérdést intézte hozzájuk: „Mit akartok?” Ez azért fontos kérdés, mert ezek Jézus első szavai, amelyeket Szent János evangélista feljegyzett. Első tekintetre egyszerű, jelentéktelen kérdésnek tűnhet, de igazából a lényeget célozza: arra szólítja fel az első tanítványokat, hogy tudatosítsák azokat az indítékokat, amelyek miatt Jézust követik.

Jézus bátorító szavakkal tett eleget kérésüknek és felszólította őket, hogy menjenek vele és nézzék meg maguk, hol lakik. Jézus tehát nem elméleti leckét adott fel nekik, hanem azonnal gyakorlatra hívta őket.

Ennél a pontnál visszakanyarodunk az evangéliumban elhangzott kérdésre. Ezúttal Jézus már nem azt kérdezi, hogy mit keresnek a tanítványok, hanem kinek tartják őt?

Ez minden tanítványnak lelki fejlődési útja: a kiindulópont a „Mit akarsz?” kérdés, a célpont viszont a „Kit keresel?” kérdés. A mi lelki életünk szempontjából nekünk is ezt az utat kell bejárnunk. A kiindulópont az a kérdés, hogy miért vagyunk keresztények. A válasz lehet: „mert így neveltek bennünket, mert keresztény társadalomban élünk, mert szépnek találjuk Jézus tanítását, stb.”. Mindez elegendőnek bizonyulhat egy ideig, de ezek az indítékok nem elegendők a végleges kitartáshoz. Minden ember életében ugyanis bekövetkezik egy olyan pillanat, amikor csak a Jézussal történt személyes kapcsolat képes átvezetni a válságon.

Nem mindegyik apostol vizsgázott kitűnőre. Jézus kérdésére úgy próbáltak válaszolni, hogy elmondták neki, mit gondolnak róla mások. Jézus nem elégedett meg ezzel a válasszal, hanem újra kérdezte őket, ezúttal oly formában, hogy nem térhettek ki az egyenes, személyes válasz elől: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?” Péter lépett elő és a többiek nevében is megadta a feladott kérdésre azt a választ, amelyik Jézusnak is tetszett: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia”. Péter tehát kitűnőre vizsgázott. Ha Jézus ma nekünk feltenné ugyanezt a kérdést, vajon mi mit válaszolnánk neki?