2008-08-18 11:54:37

A brit kormány engedélyezte az egyháznak, hogy exhumálják Newman bíboros holtestét


A boldoggá avatási ügy részeként – amely a várakozások szerint hamarosan lezárul – a brit igazságügy minisztérium engedélyt adott John Henry Newman bíboros testének kihantolására Birmingham egyik külvárosi temetőjében – tájékoztat a CNS katolikus hírügynökség. Továbbá a hatóság hozzájárult, hogy a szentéletű bíboros földi maradványait márványkoporsóban helyezzék el az angliai város egyik templomában, hogy a zarándokok leróhassák tiszteletüket előtte.

Az engedély kiadását augusztus 11-re, a bíboros 1890-ben bekövetkezett halálának 118. évfordulójára várták. A jóváhagyást hónapokkal késleltette az a 19. századi törvény, amely megtiltja, hogy temetőkből templomi sírhelyekre szállítsanak át holttesteket. Suma Chakrabarti, az igazságügy minisztérium állandó titkára különleges kivételt tett döntésével, amelynek köszönhetően megkezdődhet az exhumálás.

Newman bíboros 1801-ben született Londonban. Anglikán papként vezette az oxfordi mozgalmat az 1830-as években, amelynek célja az volt, hogy az anglikánokat katolikus gyökereikre emlékeztesse. 44 éves korában tért át a katolikus hitre, miután számos alkalommal összeütközésbe került az anglikán püspökökkel, akik gyakorlatilag kiközösítették az anglikán egyházból.







All the contents on this site are copyrighted ©.