2008-08-16 12:46:47

P. Szabó jegyzete Ungaretti olasz költő megtéréséről


Az augusztus 8-i Osservatore Romanoban Claudio Toscani írását olvashatjuk Giuseppe Ungaretti olasz költő megtéréséről, aki 120 évvel ezelőtt született az egyiptomi Alexandriában és 1970-ben halt meg Milánóban. Tankönyvek és lexikonok sokszor elhallgatják Ungaretti katolikus hitre térését, pedig érett költészete megértéséhez lényeges ez az életrajzi adat.

Most vázoljuk életének főbb mozzanatait. Mint említettük, az egyiptomi Alexandriában született dél-olasz szülők gyermekeként. Huszonnégy éves koráig Egyiptomban élt, itt végezte iskoláit. Fiatalon mohón olvassa Leopardi, Baudelaire, Mallarmé és Nietzsche műveit, anarchikus baloldali írói köröket látogat. 1912-ben Itáliába jön, egy év múlva pedig Párizsba költözik. Itt modern írókkal és festőkkel tart kapcsolatot, barátságot köt pl. Apollinaire-rel és Léger-vel. Az első világháború kezdetén ismét Itáliában találjuk. Megjelennek első versei. Egyszerű gyalogosként kikerül a frontra. Átéli a háború pusztításait, ugyanakkor felfedezi az emberi testvériséget.

A fronton ébred rá emberi és költői hivatására. 1933-ban megjelent Az idő érzete című kötete már érett költőnek mutatja be. 1936-ban Braziliába megy, Sao Paulóban olasz irodalmat tanít. Itt éri élete nagy tragédiája: elveszíti kilencéves kisfiát. Il dolore (Fájdalom) című 1947-es kötetének néhány versében kisfiát siratja el. 1942-től olasz irodalmat tanít a római egyetemen. Összes versei gyűjteményének ezt a címet adja: Egy ember élete. 197o. június 2-án hunyt el Milánóban.
Most röviden vázoljuk megtérése történetét. Ungaretti lassan tért meg a kifejezett katolikus hithez. Francia művész barátai, akik között konvertita is volt, olvasmányai (pl. Pascal Gondolatai) reflexióra, önvizsgálatra ösztökélték.

A világháború szörnyűségei is az élet és halál, az emberi lét értelméről való eszmélődésre indították. Ungaretti költeményeit már megtérése előtt átszövik az ilyen vallási színezetű fogalmak: örök, az igazság, az irgalom, ártatlanság. Valami nosztalgia a szebb világ után. „A haláltól fenyegetett civilizációnk arra ösztönzött, hogy elmélkedjem az ember sorsáról és az idő múlásáról, az örökkévalóhoz való viszonyáról. Költészetem többé már nem a tájakkal foglalkozott, hanem végtelen nyugtalansággal, szorongással, rémülettel az ember sorsával.” Megélte a kettősséget és a feszültséget a bizonyosság és a kérdezés, az ima és a szorongás, a boldogság és a rémület, a sivatag és az ígéret földje között. Ének és kiáltozás. Lassan kezdett derengeni, kezdett kiemelkedni materialista poklából.

De a legdöntőbb volt Francesco Vignatelli barátjának befolyása, aki hitetlen volt, de megtért. 1928-ban meghívta Ungarettit, hogy töltse a nagyhetet Subiacóban. A bencés kolostorban lelkigyakorlatot végzett. Ungaretti így emlékszik vissza erre az évre: „1928-ban egy hetet vendégként a subiaco-i monostorban töltöttem, innen visszatérve Marinóba, ahol laktam, hirtelen rádöbbentem, hogy a liturgia himnuszai milyen közel állnak lelkemhez. (Ebben az évben születtek a Himnuszok c. költeményeim.)…”

Ungaretti költői és lelki útjának csúcsát a Krisztussal való bensőséges találkozás jelzi. Ennek – és egyben az emberarcú barbárság rettenetének – egyik legszebb kifejezése Te is, Tiberis…kezdetű költeménye. (Szabó Ferenc fordítása)








All the contents on this site are copyrighted ©.