A pápa levele a kínai katolikusokhoz. II. rész

Előző (pénteki) adásunkban ismertettük a CONCILIUM című nemzetközi teológiai folyóirat ez évi második számából Anthony Lam tanulmányának első részét, amely a kínai katolikusokhoz intézett tavalyi pápai levél teológiai-egyháztani szempontjait elemzi. A most ismertetendő rész a kényes konkrét kínai helyzettel foglalkozik, tehát a Szentszék felhatalmazása nélkül felszentelt püspökök miatti megosztottsággal. Mindjárt hangsúlyoznunk kell, hogy a pápai levél nem használja a „hivatalos egyház” és a „földalatti egyház” kifejezéseket, de határozott nemet mond az eddig „patrióta katolikus társulásnak” nevezett szervezetnek. (Egy lábjegyzet említi ezt a szervezetet: Chinese Catholic Patriotic Association.)

A korábban ismertetett egyháztani megfontolások alapján tehát a pápa hangsúlyozza, hogy az egyház nem létezhet püspökök nélkül és ténylegesen püspöki tekintély nélkül Kínában. Utal a 6. pontban leírt fájdalmas kínai helyzetre: bizonyos „organizmusokat” ráerőltettek a katolikus egyházra, ezek a „hivatalos” szervek voltak a katolikus közösség életének felelősei. Ez a tény megoszlást idézett elő a papok és a hívek körében. A kifejtett teológiai érvek alapján ezek az állam által akart szervezetek idegenek az egyház Krisztus által akart struktúrájától, a II. vatikáni zsinat által leírt „apostoli” egyháztól. A pápai levél nem nevez meg közvetlenül egyetlen ilyen szervezetet sem, de azt jelzi, hogy azok célja a függetlenség és autonómia gyakorlása, az egyház demokratikus adminisztrációja. Egy „független” egyház összeegyeztethetetlen a katolikus tanítással.

A pápa meg van győződve arról, hogy az egyház helyzete Kínában továbbra is javul és normalizálódik. Ezért mostani levelében visszavon minden korábbi szentszéki engedélyt, amelyeket a rendkívüli lelkipásztori követelmények miatt adtak a nehéz időkben. (18. pont) A korábbi időszakban bizonyos engedélyek és kiváltságok alkalmazhatók voltak az ún. földalatti egyházban éppúgy, mint a hivatalos egyház tagjainál. A 11. pontban a pápa emlékeztet minden kínai katolikust arra, hogy nem kellene feledniük az 1946-ban felállított kínai katolikus hierarchiát. Az elmúlt ötven év során a civil adminisztráció területén számos változás történt, amelyek érintették az egyháztartományokat (egyházmegyéket) is: egyesek eltűntek vagy módosultak, vagy összevonták őket a civil adminisztráció területrendezései során. Ezzel kapcsolatban a pápa kijelenti, hogy a Szentszék kész nyílt párbeszédben megtárgyalni a kormányhatóságokkal az egyházkerületek egész rendezését. (A pápa mindig egyházkerületekről vagy -tartományokról beszél, nem pedig egyházmegyékről.)

A most ismertetett cikk röviden kitér a pápai levél visszhangjára, a média értelmezéseire, különösen is a vatikáni-kínai kapcsolatok szempontját tartva szem előtt. Az utóbbi években a kínai kormány több ízben kifejezte, hogy két feltétele van a Kína-Vatikán kapcsolatok normalizálásának: az első az, hogy a Vatikán szakítsa meg diplomáciai kapcsolatait Tajvannal, a második pedig, hogy ne avatkozzon be Kína belpolitikájába. A Concilium cikkírója ezeket így fogalmazza át: először is Kína egy nemzet, teljes és oszthatatlan. A kínai kormány nem fogad el semmiféle más tekintélyt, tehát nem tűr meg semmiféle külső beavatkozást belpolitikájába. Azt mondhatjuk, hogy XVI. Benedek figyelembe veszi mindkét követelményt, de azt kéri a kínai kormánytól, hogy tartsa tiszteletben az egyházat.

Szakember megfigyelők szerint a pápa levele új korszakot nyit a kínai egyház számára. A Szentatya az egész kínai katolikus közösséget arra szólította fel, hogy kezdjen új életet. A levél világosan megmondja a pekingi kormánynak, hogy mit gondol az egyház. Még pontosan nem ismerjük a kormány reakcióját, sem azt, hogy konkréten hogyan alakul a Vatikán és Kína viszonya. Mindenestre a pápai levél közzététele után a pekingi kormány továbbra is meghívott magas rangú egyházi személyeket, hogy látogassanak el Kínába. Pham Min Man vietnami és O’Brian skót bíboros utazást tettek Kínában 2007 októberében.
Eddig a Concilium cikke.

A pápai levél 8. pontja részletesebben kitér a kínai püspökök bonyolult helyzetére.
Most még röviden ezt ismertetjük. Miután emlékeztetett a püspöki szolgálat három szempontjára: tanítás, megszentelés és kormányzás, a Szentatya utal arra, hogy az elmúlt évtizedekben milyen nehéz volt a kínai püspököknek küldetésük gyakorlása. Sokan üldöztetést szenvedtek, akadályozva voltak szolgálatuk teljesítésében, néhányan vértanúságot szenvedtek Krisztushoz való hűségükért. Miként bárhol a világban, Kínában is a tanítás és kormányzás szolgálatát csakis olyan főpásztorok gyakorolhatják, akiket érvényesen felszenteltek és közösségben vannak a püspöki kollégiummal és fejével, a pápával.(LG 22) Jelenleg minden kínai püspök e nemzet fia.

A Szentlélek kegyelmének köszönhetően a kínai katolikus egyház, a sok nehézség ellenére is, a múltban rendelkezett törvényes püspökökkel. Egyeseket közülük titokban szenteltek fel, mert meg akarták őrizni a teljes közösséget a pápával, és megtartották érintetlenül a katolikus hitet. A Szentszék azt óhajtja, olvassuk a levélben, hogy ezeket a püspököket a kínai hatóságok ismerjék el, és így valamennyi hívő szabadon kifejezhesse hitét a társadalmi nyilvánosság előtt is. Más főpásztorok, engedve a rendkívüli helyzet sürgetésének, a püspökszentelést ugyan pápai felhatalmazás nélkül kapták meg, de később kérték, hogy közösségben lehessenek Péter utódával és püspöktestvéreikkel. A pápa, tekintetbe véve őszinte szándékukat és a helyzet bonyolultságát, meghallgatva a szomszéd püspökök véleményét is, mint az egyetemes egyház pásztora, megadta nekik a teljes és törvényes püspöki joghatóságot. Sajnos, többször a papokat és a híveket nem tájékoztatták erről a tényről, tehát püspökük legitimációjáról, ami zavart és súlyos lelkiismereti problémákat okozott.

Végül a pápai levél megemlíti azt a néhány kínai püspököt, akiket pápai engedély nélkül szenteltek és később sem kérték a szükséges legitimációt. „A katolikus egyház tanítása szerint ők törvénytelenül, de érvényesen felszentelt püspökök, ha a szentelést törvényesen felszentelt püspöktől kapták, és megtartották a püspökszentelés katolikus szertartását. E püspökök, jóllehet nincsenek közösségben a pápával, érvényesen gyakorolják szolgálatukat a szentségek kiszolgáltatásában. Milyen nagy lelki gazdagság származna a kínai egyház számára, ha a szükséges feltételek mellett, ezek a főpásztorok is eljutnának a Péter utódával és a katolikus püspökökkel való teljes közösségre!” – hangsúlyozza a pápai levél. XVI. Benedek kifejezi azt az óhaját, hogy a kellő rendezés után Kínában is megalakulhasson a püspökkari konferencia.

Majd a 9. pontban emlékeztet újra a püspöki kinevezések és a püspökszentelés katolikus kánoni előírásaira, illetve a teljes vallásszabadság jogait követelő nemzetközi egyezményekre, dokumentumokra. A Szentszék kész ezek alapján tárgyalni a kínai kormánnyal a püspökkinevezésekről, a már felszenteltek állami elismeréséről és új püspökjelöltekről.

A pápai levél ezután, a 10. ponttól kezdődő II. részben ad lelkipásztori irányelveket. Befejezésül idézzünk az egy évvel ezelőtt közzétett pápai levélhez kapcsolódott szentszéki nyilatkozatból:

„XVI. Benedek pápa teljes mértékben készségesnek és nyíltnak mutatkozik arra, hogy a kínai hatóságokkal kiegyensúlyozott és építő párbeszédet folytasson, hogy megoldást találjanak a katolikus közösségre vonatkozó különféle problémákra, és hogy eljussanak a Szentszék és a Kínai Népköztársaság közötti kapcsolatok oly nagyon óhajtott normalizálására. Mindezt annak a bizonyosságában, hogy a katolikusok, hitük szabad megvallásával és életük nagylelkű tanúságtételével, mint jó állampolgárok, hozzájárulnak a kínai nép javához is.”