Egy éve hunyt el Lustiger bíboros, a világnézetközi párbeszéd előmozdítója, az egyházi iskola védője, a Párizsi Magyar Katolikus Misszió pártfogója

Jean-Marie Lustiger bíboros, Párizs érseke egy évvel ezelőtt, 2007. augusztus 5-én hunyt el. Franciaország legkülönbözőbb vallási ill. szellemi köreiben keltett elismerést. Temetésén részt vett Nicolas Sarkozy államfő és mintegy fél tucat miniszter. A Magyar Katolikus Misszió 2007. szeptember első vasárnapján emlékezett meg Lustiger bíborosról, aki a Misszió pártfogója volt. Hogy a plébániai státussal nem rendelkező Misszió fennmaradását biztosítsa, 1985-ben, a Misszió válságos idejében, kinevezte Ruzsik Vilmos atyát, a franciaországi magyar főlelkészt, plébánosnak. 1986. novemberében iktatták be az Ausztriából érkezett Molnár Ottó atyát káplánnak. Lustiger bíboros 1988. május 8-án meglátogatta a Missziót Ruzsik atya 50 éves papi jubileuma alkalmából.

Jean-Marie Lustiger 1926-ban született Franciaországban nem gyakorló zsidó családból, amely Lengyelországból telepedett Franciaországba. Nagyapja főrabbi volt Lengyelországban. Aron 14 éves korában tért a katolikus hitre, 1940 augusztusában keresztelték meg Jean-Marie névre. 1979-ben lett Orléans püspöke, 1981-ben pedig II. János Pál Párizs érsekévé nevezte ki. 2005-ben, négy évvel a szabályos határidő után fogadta el lemondását. Jelentős tény, hogy a bíborost a negyven francia kiválóságot számláló Francia Akadémia 1995-ben megválasztotta tagjai közé.

Lustiger bíborosnak számos kapcsolata volt a magyarokkal. Különösen nagy hatással volt rá Mindszenty József bíboros helytállása. 199l. május 5-én, Mindszenty hamvainak Mariazellből történt hazaszállítása alkalmából a Notre-Dame székesegyházban szentmisét mutatott be, homíliájában a mártír bíborost az egész katolikus közösség elé példaképnek állította. Említést tett egy évvel korábbi magyarországi látogatásáról, és meleg szavakkal szólt a két nép kapcsolatáról. A magyarokkal való jó kapcsolatának kifejezése volt, hogy a magyarság és a kereszténység kettős jubileumi évében, 2000. március l5-én magán kápolnájában fogadta a Párizsi Katolikus Misszióban dolgozó harminc önkéntes munkatársat. Amikor Ruzsik atyát 2002. február 18-án, magához szólította az Úr, a már beteg Lustiger bíboros a következőket írta a Magyar Misszió vezetőjének : « Ön tudja, milyen nagyra tartottam őt, és milyen barátság fűzött e szent emberhez. »

A most felolvasott megemlékezést Crouy-Chanel Imre, a Párizsi Magyar Misszió volt világi elnöke és Molnár Ottó, a franciaországi magyar főlelkész hosszabb tájékoztatójából állítottuk össze.

Most P. Szabó Ferenc felidézi személyes emlékeit.

„1964-66 között, amikor Párizsban doktori disszertációmat készítettem, a párizsi Centre Richelieu-ben, a katolikus egyetemisták lelkipásztori központjában, amelyet akkor Jean-Marie Lustiger egyetemi lelkész vezetett, én is felelőse voltam egy több nemzetiségű egyetemista csoportnak. Hetente egyszer, csütörtökön jöttünk össze a Sorbonne melletti központban. Rövid evangéliumi elmélkedést tartottam, majd egy lány vagy egy fiú tartott előadás kulturális vagy vallási témáról, amelyet megvitattunk.

Utána a szomszéd kávézóban még tovább folyt a baráti eszmecsere. Az egyik nyáron mintegy nyolcvan diák jött össze csoportomban, mert egyes csoportvezető lelkészek szabadságra mentek. Egy alkalommal megszerveztük – a költő Charles Péguy nyomán hagyományossá vált Chartres-i diák zarándoklatot. Crouy-Chanel Imre barátom, aki a minap a fenti tájékozatót küldte, emlékeztetett erre, mert ő is részt vett a zarándoklaton.

Mintegy százan jelentkeztek. Vonaton elhagytuk Párizst, majd elkezdtük a gyalog menetelést. Páran papok a menet végén haladtunk. A diákok hátra jöttek, hogy elvégezzék gyónásukat, vagy lelki beszélgetést folytassanak Este felé megérkeztünk egy nagy majorba (hajdani kastély állt középpontjában, előtte egy tó). Itt szentmisét mutatunk be. Az esti piknik után a csűrökben, pajtákban aludtunk. Reggel újra elindult a gyalog zarándoklat Chartres felé. A csodálatos gótikus székesegyházban mutattuk be az ünnepi misét, majd vonaton tértünk vissza Párizsba.

Az említett Charles Péguy, aki 1873-ban született és 1914-ben a fronton esett el, előbb szocialista volt, majd 1908-ban visszatért a katolikus hitre, beteg kisfia felgyógyulását kérte a Chartres-i Szűzanyától. Beauce-vidék, a Chartres-i székesegyház, ahol zarándokként köszöntötte Miasszonyunkat, egyik csodálatos versét ihlette : „A Beauce-vidék felajánlása a Chartres-i Miasszonyunknak”. A kezdetét idézzük Illyés Gyula fordításában:
Tengernek csillaga, ím a rakott tető,
s a mély nyílt-víz, a kék – mezők tengere ring
ím a futó tajték s ím teli csűreink,
s szemed, e végtelen paláston széttekintő…”