2008-07-23 16:16:38

„Szerbia letartóztatja Karadzsicsot, miközben Európára tekint” – az Osservatore Romano szerdai vezércikke


A Vatikán politikai-vallási napilapja is első helyen számol be a népirtással vádolt Radovan Karadzsics volt boszniai szerb elnök letartóztatásáról.

Az 1995 óta szökésben lévő politikust a hágai Nemzetközi Törvényszék többek között tömegmészárlással, az emberiség ellen elkövetett bűncselekményekkel, gyilkossággal vádolja. Az Osservatore Romano idézi Vuk Jeremics belgrádi külügyminiszter szavait, miszerint a háborús bűnös elfogása újabb jele annak, hogy az új szerb kormány komoly elszántsággal folytatja útját Európa felé. „Bebizonyítottuk, hogy valóban az Európai Unió tagjai kívánunk lenni” – tette hozzá a miniszter. Karadzsics letartóztatását az egész nemzetközi közösség elismeréssel fogadta, és olyan pozitív jelként értelmezte, amely közelebb hozza Szerbia EU csatlakozásának időpontját – állapítja meg a vatikáni napilap vezércikke.

Az EU soros elnöksége, Franciaország nevében Bernard Kouchner külügyminiszter nyilatkozott, hangoztatva, hogy „minden igazságosságot szerető ember számára rendkívüli hírről van szó”.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szintén megelégedését fejezte ki. A tömeggyilkos letartóztatása „történelmi pillanat az áldozatok számára, akik 13 éve várják, hogy Karadzsicsot a nemzetközi igazságszolgáltatás elé állítsák” – kommentálta az eseményt a New York-i Üvegpalotából a világszervezet főtitkára.

A szrebrenicai népirtás az egyik legszörnyűbb tömegmészárlás, amelyre a második világháború után sor került – emlékeztet rá az Osservatore Romano cikke. 1995 nyarán a boszniai szerb erők elfoglalták az ENSZ védelme alatt álló muzulmán enklávét, és néhány nap leforgása alatt 8000 bosnyák muzulmánt végeztek ki. A potocari bázist mintegy 100 holland kéksisakosnak kellett volna védelmeznie, de a békefenntartók nem léptek közbe a boszniai szerbek támadásakor. A még mindig szökésben lévő Ratko Mladics, akkori boszniai szerb hadseregparancsnok rendelkezésére, a bázisra menekült bosnyák muzulmán férfiakat és fiúkat deportálták, majd kivégezték. A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló Hágai Nemzetközi Törvényszék (Tpi) 2004. áprilisában hozott ítélete kimondta, hogy Szrebrenicában népirtás történt – zárja szerdai vezércikkét az Osservatore Romano c. vatikáni napilap.

A Vatikáni Rádió olasz adásának hírösszefoglalója a pozitív visszhangokat ismertetve megjegyzi, hogy az egyetlen disszonáns hang Oroszországból érkezett, amely a Hágai Nemzetközi Törvényszék feloszlatását kéri, részrehajló ítélettől tartva.

Lush Gjergji, koszovói plébános, a Balkánon közismert katolikus értelmiségi rádiónknak nyilatkozva azt a reményét fejezte ki, hogy Karadzsics letartóztatása változást hoz az egész térségben, Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában is. Borisz Tadics szerb kormányfő építő és pozitív személyiség, aki most megerősítette hatalmát. Elérkezett az ideje, hogy túllépjenek az Európa-barát nyilatkozatokon, és valóban együttműködjenek a nemzetközi közösséggel. A valódi igazságosságot keresve lehet csak ezt a súlyos bűnt eltörölni, amely a szerb kormányra és az egész szerb népre nehezedett – tette hozzá a koszovói plébános.

Arra a kérdésre, hogy hogyan halad előre Koszovóban a vallásközi párbeszéd, Lush Gjergji atya a következőket válaszolta: - „Nagyon jól. Az iszlám közösséggel kiváló és rendszeres kapcsolatokat tartunk fenn. Nézeteinket közösen rögzítettük írásban is a koszovói alkotmányban az élet feltétlen védelmére, a házasságra vonatkozóan, elítélve a homoszexuális házasságokat. Leszögeztük továbbá az egyes közösségek vallásszabadsághoz való jogát. Nehézségeink vannak még a szerb ortodox testvéregyházzal, de mély meggyőződésem, hogy Isten segítségével, az iszlám közösség és keresztény testvéreink iránti nyitottságunkkal egyházunk bátran folytatja a vallásközi, etnikai és ökumenikus párbeszédet”.








All the contents on this site are copyrighted ©.