„A vallás nem magánügy, nem lehet kizárni a közéletből - A pápa homíliája a sydneyi székesegyházban szombaton délelőtt

Szombaton délelőtt fél tíz órai kezdettel XVI. Benedek szentmisét mutatott be a St. Mary székesegyházban mind a 65 ausztrál püspökkel, a szeminaristák és szerzetesnövendékek részvételével. A neogótikus székesegyházban a pápa felszentelt egy új oltárt, erről az eseményről megemlékezett homíliájában is.

Minden oltárt Istennek szentelünk, és ezzel „elkülönítjük” liturgikus célra, főleg a szentmiseáldozat bemutatására. Mi magunk is „elkülönítettek”, Istennek szenteltek vagyunk Isten szolgálatára, Isten országa építésére. Gyakran elmerülünk abban a világban, amely Istent is el akarja különíteni, kizárni a közéletből az emberi szabadság és autonómia nevében. De ez a mentalitás teljesen ellentétes az Evangélium lényegével, hangsúlyozta a pápa ismételten, miként az ifjúságot köszöntő első beszédében is. Félreérti az egyházat és küldetését az, aki a vallást kizárólag személyi jámborságnak tekinti, és kizárja a társadalmi életből, a nyilvánosságból. Mi keresztények is néha kísértést érzünk arra, hogy a hitéletet merő érzelmes jámborságnak tekintsük, legyengítve hatóerejét, lemondva kortársaink világnézetének alakításáról, szívük meghódításáról.

Mindenesetre az Isten-kérdést nem lehet elhallgatni, mert a vallási közömbösség végső soron elárulja az embert. Ez a nagyszerű székesegyház és az oltárán, minden oltáron bemutatott szentmise üzenete: Jézus Krisztusban, a megtestesült Igében értjük meg magának az emberségnek a nagyságát, földi életünket és égi rendeltetésünket. A hit megtanítja nekünk, hogy Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett bennünket, sérthetetlen méltósággal ruházott fel és örök életre hívott meg. Ahol az embert megalázzák, nagyságát lefokozzák, ott nem lehet „haladásról” beszélni, az nem az élet, hanem a halál kultúrája. Ebben az igazságban szenteltek fel bennünket a hit titkának ünneplésére, és Isten kegyelmének segítségével, az Isten szavához való mindennapi hűségben folytatjuk utunkat az egyház éltető közösségében. Nehéz ez az út, fűzte hozzá a pápa, önmegtagadást, áldozatot, állandó megtérést követel, hogy teljesen Istenhez tartozzunk.

XVI. Benedek itt egy kitérőt tett, hogy kifejezze azt a szégyent, amelyet valamennyien érzünk azért, hogy néhány ausztráliai pap és szerzetes szexuális visszaélést követett el kiskorúakon. Szó szerint ezt mondotta: „Valóban mélyen és sajnálattal átérzem az áldozatok által elviselt fájdalmat és szenvedést, és mint pásztoruk osztozom szenvedésükben.” Ezeket a bűnöket, amelyek súlyosan aláássák a bizalmat, visszavonhatatlanul el kell ítélni. Nagy fájdalmat okoztak és sokat ártottak az egyház tanúságtételének. Kérlek benneteket, mondta a pápa a szeminaristáknak és a szerzetesnövendékeknek, hogy valamennyien segítsétek püspökeiteket és működjetek közre e rossz elleni küzdelemben. Az áldozatoknak gondját kell viselni, a bűn elkövetőit pedig az igazságszolgáltatás elé kell állítani. Sürgősen biztosabb és egészségesebb környezetet kell teremteni a fiatalok számára.

A pápa még külön a szeminaristákhoz és szerzetesnövendékekhez fordult, hogy bátorítsa őket. Elfogadták nagylelkűen Krisztus hívását, hagyjanak el mindent, hogy Őt kövessék, szenteljék életüket az életszentségre és Isten népe szolgálatára. „Az Úr arra hív benneteket, hogy világosságában járjatok! Legyetek élő oltárok, amelyen megjelenül Krisztus szeretetáldozata, a lelki energia forrása, kamatoztassátok Isten ajándékát az ő dicsőségére és az egyház építésére!”