2008-07-18 18:21:06

Válasszátok az életet, a szeretetet és tegyetek tanúságot a világ előtt a belőle fakadó örömről - XVI. Benedek pápa hátrányos helyzetű fiatalokkal találkozott Sydneyben


Pénteken este helyi idő szerint fél hétkor találkozott a Szentatya a sydneyi „Notre Dame” (Miasszonyunk) Egyetem rehabilitációs központjának beilleszkedési zavarokkal küzdő fiataljaival. A Szentatyát a felsőoktatási intézmény kancellárja fogadta és átkísérte a Szent Szív templomba, a találkozó színhelyére. A pápát George Pell bíboros, Sydney érseke és az egyetem alkancellárja köszöntötte. Majd két volt kábítószerfüggő fiatal tanúságtételére került sor. Ezután XVI. Benedek beszédet intézett a jelenlevő fiatalokhoz, akik az „Életben maradni” elnevezésű programban vesznek részt.

Beszéde elején a Szentatya feltette a kérdést: hogyan is élhetünk teljes életet? Minden élőlény legalapvetőbb ösztöne az életben maradás, a növekedés és a kiteljesedés, az élet ajándékának továbbadása másoknak. Sokan azonban ennek megvalósításában a jó út helyett a hamis istenek imádását választják. Bármilyen alakot is öltsenek ezek, mindig alapvetően a következő három dolog imádásához kapcsolódnak: az anyagiak birtoklása, a birtokló szeretet vagy a hatalom.
Az anyagiak birtoklása kapcsán a Szentatya figyelmeztetett: a mai materialista társadalmak azt állítják, hogy a boldogságot úgy találjuk meg, ha minél több anyagi tárgyat és luxuscikket szerzünk meg. Ez azonban a hamis istenekhez vezet, élet helyett halált hoz.

A hiteles szeretet mindig jó. A legtöbb ember azt gondolja, hogy szeret, amikor tulajdonképpen birtokolja és manipulálja a másikat. Tárgyként kezelnek másokat saját szükségleteik kielégítésére, ahelyett, hogy személynek tekintenék, aki szeretni való és megbecsülésre vágyik. Milyen könnyen elcsábíthatnak a társadalomban hallható hangok, amelyek a szexualitás szabados megközelítését hirdetik, figyelmen kívül hagyva a szemérmet, önmagunk tiszteletét és az erkölcsi értékeket, amelyek minőséget adnak az emberi kapcsolatoknak.

Ezután Benedek pápa rámutatott, milyen nagy kísértést jelent a hatalom megragadása, a másokon való uralkodás és a természeti környezet kihasználása önző céljainkra. A hatalom, amelyet Isten adott nekünk a körülöttünk levő világ alakítására természetesen jó dolog. Helyes és felelős használata képessé tesz emberi életek átalakítására.
Az anyagi javak birtoklása, a birtokló szeretet és a hatalom kultusza gyakran arra vezet embereket, hogy Isten szerepét próbálják betölteni. Megkísérelnek abszolút hatalomhoz jutni, figyelmen kívül hagyva a bölcsességet és a parancsolatokat, amelyeket Isten adott nekünk. Ez az út a halálhoz vezet – figyelmeztetett a pápa. Ezzel ellentétben az egyetlen igaz Isten imádása azt jelenti, hogy felismerjük Benne minden jóság forrását, rábízzuk magunkat, megnyílunk kegyelmének gyógyító ereje előtt és engedelmeskedünk parancsolatainak. Ez az útja, hogy az életet válasszuk.

A Szentatya elismerését fejezte ki a rehabilitációs központ fiataljainak bátorságuk miatt, azért, hogy visszafordultak és az élet útját választották, mint a Tékozló fiú történetében az ifjú. Elfogadtátok a segítséget, amelyet barátaitok, családotok és az „Életben maradni” elnevezésű program szervezői kínáltak fel számotokra, akik komolyan törődnek jólétetekkel és boldogságotokkal – mondta a pápa.

Kedves barátaim! A remény nagyköveteinek tekintelek benneteket, akik hozzátok hasonló helyzetbe kerültek számára elviszik a reményt. Az Evangéliumban is azokat szerette különösen Jézus, akik korábban rossz úton jártak, de aztán mikor elismerték hibájukat, sokkal nyitottabbá váltak gyógyító üzenetére. Biztosak lehettek, hogy amint az Atya cselekedett a Tékozló fiú történetében, Jézus is tárt karokkal vár benneteket. Feltétel nélküli szeretetet kínál számotokra, és a Vele való szeretetteljes barátságban találjuk meg az élet teljességét. Majd XVI. Benedek arra emlékeztette a fiatalokat, hogy amikor szeretünk, beteljesítjük legmélyebb vágyainkat és teljesen önmagunkká, emberivé válunk. Arra születtünk, hogy szeressünk, erre teremtett bennünket a Teremtő.

Végül a pápa annak a kívánságának adott hangot, hogy az Úr Lelke vezesse a fiatalokat az élet útján. Tartsák meg parancsait, kövessék tanítását, hagyják maguk mögött hibás lépéseiket, amelyek csak a halálhoz vezetnek. Kötelezzék el magukat az élethossziglani barátság mellett Jézus Krisztussal. A Szentlélek ereje által válasszák az életet, a szeretetet és tegyenek tanúságot a világ előtt az ebből fakadó örömről. Ezért imádkozom az Ifjúsági Világtalálkozó minden tagja számára – zárta XVI. Benedek pápa a sydneyi „Notre Dame” Egyetem rehabilitációs központjának fiataljaihoz szóló beszédét.








All the contents on this site are copyrighted ©.