P. Szentmártoni Mihály elmélkedése az évközi 16. vasárnapra

A kis mustármag nagy leckéje

Az évközi tizenhatodik vasárnap első olvasmánya a Bölcsesség könyvéből vett részlet. Megtudjuk, hogy Isten mindennek az ura és igazságos bíró. Jó időnként tudatosítani magunkban, hogy Isten sohasem igazságtalan velünk szemben.

A második olvasmányban Szent Pál biztosít bennünket arról, hogy gyöngeségeinkben maga a Szentlélek siet segítségünkre.

Szent Máté evangéliumában olvassuk, hogy Jézus három képpel mutatja be Isten országát: a konkoly, a mustármag és a kovász példázatával. Mind a három hasonlat pozitív üzenetet sugároz felénk.

A búza és a konkoly példája Isten türelméről beszél. Néha talán mi is konkolynak érezzük magunkat Isten országában. Ez az érzés akkor szokott elfogni bennünket, amikor tudatosul bennünk bűnösségünk, esetlenségünk és korlátozottságunk. Ilyenkor jó tudni, hogy Isten nem siet ítéletével, Ő tud várni, ha kell, a halálunk pillanatáig is.

A mustármag példája is örömhírt tolmácsol, különösen, ha a kereszténység, de különösképp az Egyház szerepére gondolunk a világban. Néha talán elfog bennünket a kishitűség, amikor látjuk, mennyire hiábavalónak tűnik első tekintetre az Egyház kétezer éves törekvése, hogy jobbá, nemesebbé, emberségesebbé tegye ezt a világot. Boldog emlékű II. János Pál pápának sem sikerült megakadályozni az iraki háborút, jóllehet köztudott dolog, hogy minden erkölcsi tekintélyét latba vetette ennek érdekében. Teréz anyának nem sikerült megszüntetnie a világban uralkodó nyomort, jóllehet beutazta az egész világot és hajlandó volt találkozni a világ uraival, csakhogy felrázza lelkiismeretüket.

A mustármagról szóló példabeszéd óv továbbá bennünket az elhamarkodott következtetésektől. Ma is vannak sokan, akik első tekintetre távol élnek az evangéliumtól, de életük végén mégiscsak az Egyház szentségeiben találják meg lelkük békéjét. Ki segítette őket vissza a hithez? Természetesen, Isten kegyelme.

A kovász hatásának jellegzetessége, hogy belülről hat, éspedig megállíthatatlanul. Jó tudni, hogy Isten országában működnek belső erők is, amelyek nem tőlünk függnek. Amikor Isten országáról beszélünk, akkor gondolhatunk az isteni kegyelem működésére az egyes lelkekben, de gondolhatunk az Egyházra is, amelyet szintén isteni erők hatnak át. Ennek az erőnek egyik nagyszerű kifejezése a szemlélődő szerzetesek. Azt mondhatnánk, hogy a világ azoknak a hitéből és szeretetéből él, akik rendületlenül hisznek és élik az evangéliumot. Néhány évvel ezelőtt a Cannes-i filmfesztiválon a zsűri díját a „Teréz” című filmnek utalták oda. A film, amelyet egy nem hívő rendező készített, Kis Szent Teréz és nővér társainak életét mutatja be a Kármelban, ahol alig történik valami. De ahogy peregnek a képek, úgy tudatosul a nézőben az a gondolat, hogy tulajdonképpen itt, ebben a látszólag kicsiny és szűk kontemplatív világban dől el a világ sorsa.

Hasonló üzenetet közvetít egy újabb film, a „Nagy Csend”, amely a karthauziak furcsa, hallgatásba burkolt világát mutatja be. Az ember előbb értetlenül áll e hallgatásba merült világ előtt, de amint peregnek a képek, úgy világosodik meg a nézőben valami a kovász és a kis mustármag titkából. De nemcsak a szemlélődő szerzetesek a kovász és a mustármag az Egyházban, hanem minden egyes hívő, aki Krisztusba vetett hittel és Isten iránti szeretettel munkálkodik azon, hogy ez a világ egy kicsit emberségesebb otthonná váljék. A világot és az Egyházat nem csak, vagy nem elsősorban a nagy, látszatos kezdeményezések viszik előre, hanem igen gyakran az első tekintetre szerény, a nagy nyilvánosság szeme előtt láthatatlan lelki erők. Ez a kovász és a kis mustármag nagy leckéje.

A fönti nagyszerű és vigasztaló gondolatoknak azonban van figyelmeztető üzenete is. Nem szabad egyoldalúan azt gondolnunk, hogy a jó búza mi hívek vagyunk, a konkoly viszont a nem hívők, vagy éppenséggel az Egyház ellenségei. Ha figyelmesen olvassuk Jézus szavait, akkor rádöbbenünk arra, hogy a konkoly példázata nem a kívülállókra vonatkozik, hanem azokra, akik Isten országában vannak: „Az Emberfia elküldi angyalait, hogy szedjenek össze országában minden botrányt és minden törvényszegőt”. Nekünk magunknak kell a saját életünkben elkülönítenünk a búzát a konkolytól. Konkoly a mások megvetése, konkoly a szívtelenség, konkoly az önzés. Nekünk magunknak kell növekednünk a jóságban, a nagylelkűségben, az önzetlenségben és akkor kovásszá leszünk, amely átjárja a világot és valamivel jobbá teszi azt.