2008-07-14 15:53:59

„A Szentlélek leszáll rátok, erőben részesültök és tanúságot tesztek rólam” – XVI. Benedek pápa vasárnapi üzenete a sydneyi Ifjúsági Világtalálkozó fiataljaihoz


Nagy várakozással tekintek a napokra, amelyeket veletek töltök majd – kezdi üzenetét a pápa. Különösen várom az imaalkalmakat és az elmélkedéseket a világ minden részéről érkező fiatalokkal. Majd nagyra becsülését fejezi ki az ausztrál kormánynak, a szervezőknek, a pénzügyi támogatóknak és a fiataloknak. XVI. Benedek imádkozik azokért a fiatalokért, akik nagy áldozatokat hoztak a részvétel érdekében, hogy bőségesen megtérüljön erőfeszítésük.
Majd a Szentatya az Ifjúsági Világtalálkozó mottójára utalva felhívta a figyelmet, hogy a mai világnak a Szentlélek új kiáradására van szüksége. Meggyőződése szerint a fiatalok arra kaptak meghívást, hogy a Szentlélek általi megújulás eszközei legyenek. Közvetítsék társaiknak azt az örömet, amelyet átéltek Krisztus megismerésében és követésében. Osszák meg velük a szeretetet, amelyet a Szentlélek öntött szívükbe úgy, hogy ők is elteljenek reménnyel és hálával mindazért, amit Istentől, Mennyei Atyánktól kaptak.

Ezután XVI. Benedek hangsúlyozta, hogy a fiatalok számára hiányzik ma a remény. Látják a szegénységet, igazságtalanságokat, az emberi kapzsiság okozta természeti károkat és megoldást, választ keresnek. A Szentlélek mutatja meg az utat, amely az élethez, a szeretethez és az igazsághoz vezet. A Szentlélek irányít bennünket Jézus Krisztus felé. Benne találunk választ kérdéseinkre és erőt, hogy folytassuk utunkat, amellyel egy jobb világ születéséhez járulunk hozzá.
Végül a Szentatya azért imádkozik, hogy a Sydneyben összegyűlt fiatalok szíve valóban nyugalomra találjon az Úrban és örömmel, valamint buzgósággal teljen el, hogy terjesszék az örömhírt barátaik, családjaik és mindenki számára, akikkel találkoznak.








All the contents on this site are copyrighted ©.