Egy emberséges és keresztény Európáért - hivatásszolgálati találkozó Portugáliában
Július 3-tól 6-ig tartott a portugáliai Portóban megrendezett Európai Hivatásszolgálati
Találkozó. A rendezvény címe: „A remény szamaritánusai - egy emberséges és keresztény
Európa érdekében” 21 ország 98 képviselője vett részt ezen a tanácskozáson. Magyarországot
Fülöp Ákos atya, a Hivatásgondozó Intézet titkára képviselte. Janka Ferenc a CCEE
főtitkár-helyetteseként vett részt a találkozón. Vele készítettünk interjút:
- Mit kell
tudni röviden az „In verbo tuo” dokumentumról?
1997-ben „Új hivatások egy
új Európa számára” címmel rendeztek egy nagyszabású kongresszust Rómában a Nevelési-,
a Keleti- és a Hivatáskongregáció szakértőinek, továbbá 37 európai ország 253 delegátusának
részvételével. A rendezvény egy 105 oldalas záródokumentumot adott ki , melynek címe:
„A te szavadra” – „In verbo tuo”. A mostani tanácskozás az azóta megtett út elemzését
és az új kihívások feltérképezését tűzte ki céljául.
- Milyen szerkezete és
üzenete volt a mostani találkozónak?
A szakértői előadások a dokumentum történelmi,
filozófiai antropológiai, hivatás-pszichológiai és pasztorális vonatkozásait elemezték
és ezek fényében adtak értékes szempontokat. A nyelvi-csoportos megbeszélések
és az országos, regionális és plébániai szintű tapasztalatokat bemutató előadások
a hivatás-pasztoráció gyakorlati megvalósulását mutatták be. A közösen végzett
imádságok, a szentmisék és a vasárnapi fatimai zarándoklat pedig minden emberi és
keresztény hivatás forrásához vezettek vissza bennünket: az életünket átformálni szándékozó
Isten emberszeretetéhez.
- Manapság sokat hallunk az európai hivatások válságáról.
Mit gondol erről?
Bertold Brecht írja egy novellájában:
Mielőtt
feltennéd a kérdést, van-e Isten, arra válaszolj, hogy hajlandó lennél-e változtatni
az életeden, ha lenne. Ha nem, felesleges a kérdéssel foglalkoznod. Ha
igen már el is kezdted keresni őt.
Mély igazság húzódik meg e rövid sorok
mögött. Az istenkérdés és az ember életvitelének a szükségszerű kapcsolata. Többek
között ez lehet egy lényeges pont, amin a keresztény hivatások múltak és múlnak. Azt
gondolom, érdemes mindnyájunknak komolyan elgondolkozni ennek a jelentőségén.
-
Sok mai fiatal még az istenkérdésig sem jut el, nemhogy a hivatás kérdéséig. Nekik
mit üzenhet, őket mire hívhatja az Egyház, a hivatáspasztoráció?
Az előbbi
gondolatmenetből világosan kitűnik: az istenkérdés komolyan vételének az életvitelemre
hatással kell lennie. Ebből azonban nem következik az, hogy az istenkérdéssel való
foglalkozás, a hivatás vagy az elkötelezettség kérdése fura vagy kiváltságos kevesek
kiváltsága esetleg „bogara” lenne, ami nélkül is nagyon jól meg lehet lenni. Az
ember minden döntésével vagy döntései halogatásával is alakítja, változtatja az életét.
„Aki nem gyűjt velem, az szétszór” – mondja Jézus. Életfelfogásunknak egyéni és közösségi
szinten egyaránt szükségszerű következményei vannak: „a jó fa jó gyümölcsöt terem
a rossz fa rossz gyümölcsöt”. Az egyén és a közösség megtermi hitének, becsületességének,
szorgalmának gyümölcseit, vagy learatja önzésének, önhittségének és mulasztásainak
hiányosságait - történelmünk bizonysága szerint gyakran a borzalmait is. Az életem,
az életünk alakulásának, alakításának kérdése minden kor minden embere számára megkerülhetetlen
kérdés, kötelező feladat marad tehát még akkor is, ha sokan nem tudatosítják ezt.
Különösen igaz ez a fiatalokra. Gondolatébresztő befejezésként hadd idézzem Devecseri
Gábor: Kettő című versét, amelyet a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumból ballagó diákokként
osztálytársaimmal – mintegy iránytűként - a meghívónkra választottunk:
Fiatalnak
és szépnek és jónak lenni jó, öregnek és betegnek lenni rossz.
De
aggnak és betegnek és jónak lenni jó, fiatalnak és épnek és rossznak lenni
irtózat.
Ez az élet két tanítása. Az elsőt mindenki
tudja, és aki a másodikat is, az az ember.