2008-07-11 18:05:54

Az Ifjúsági Világtalálkozó nagy lehetőség és egyben válasz a fiatalok kérdéseire – Interjú Sydney érsekével


A közelgő egyhetes rendezvény kapcsán George Pell bíboros nyilatkozott a Fides olasz missziós hírügynökségnek. Az Ifjúsági Világtalálkozónak helyszínt adó város érseke hangsúlyozta, hogy Ausztráliában a vallásgyakorlat intenzívebb az idősek körében, bár vannak mozgalmak, amelyekben ezzel ellentétes tendencia tapasztalható. A keresztúti ájtatosságon például a fiatalok növekvő számban vesznek részt valamennyi egyházmegyében. Ezek olyan jelek, amelyek reményre adnak okot – mondta Pell bíboros.

A hivatásokról szólva megállapította, hogy azok száma egyházmegyénkként változik. A sydneyi főegyházmegyében 50 szeminarista készül a papságra, amely megfelelő számarány a lelkipásztori feladatok ellátására. A szerzetesség iránti érdeklődés azonban erősen csökkenőben van. Ugyanakkor magas azoknak a világi fiataloknak a száma, akik úgy döntenek, hogy néhány évig az egyházért dolgoznak. Viszonylag magas az önkéntesek száma is.

A szekularizáció kapcsán George Pell bíboros rámutatott, hogy Ausztrália ugyanazokkal a problémákkal küzd ezen a téren, mint a nyugati gazdag és fejlett országok. Ebben a helyzetben az egyház az oktatási rendszerre összpontosítja figyelmét, mert ez lehet a válasz a szekularizációra. Az ausztrál fiatalok 20%-a katolikus iskolába jár. A bíboros kiemelte: az utóbbi években azon munkálkodott, hogy az egyetemeken legyen lelkésze a fiataloknak. Továbbá teljesen megújította a vallásoktatási tankönyveket az általános iskolától a gimnáziumig minden évfolyamon.

Az őslakosokra irányuló egyházi tevékenységről szólva Sydney érseke rámutatott, hogy az őslakosok 26%-a katolikus, ami annyit jelent, hogy szerves részét alkotják az egyháznak. Életkörülményeik és helyzetük mindig is jól ismert volt az egyház számára, amely több alkalommal megvédte őket a társadalom és az állam támadásaitól. Ma a helyzet továbbra is nehéz, de az egyház ugyanúgy dolgozik megsegítésükön. A legfőbb probléma nem a szegénység, hanem az ausztrál kultúrába való integráció hiánya. Ez vezet drogfüggőséghez, alkoholizmushoz és pornográfiához. Ezen a téren nagyon nagy segítséget nyújtanak az anglikán egyház és más protestáns felekezetek közösségei – hívta fel a figyelmet Pell bíboros.
Végül Sydney bíboros érseke az Ifjúsági Világtalálkozóval kapcsolatos várakozásairól elmondta: reméli, hogy az ausztrál és a világ minden részéről érkező fiatalok hite megerősödik majd és felismerik Krisztust, mint életük középpontját.







All the contents on this site are copyrighted ©.