2008-07-05 14:24:46

Szent Péter és Pál apostolok ünnepén felavatták új egyenruhájukat a vatikáni csendőrök


A Vatikáni Csendőrségi Testületet VII. Piusz alapította 1816-ban. Az évszázadok során a biztonsági szerv több átalakuláson ment át, eredeti nevét II. János Pál pápa állította vissza 2002. január másodikán. Ma tagjai Vatikánváros területén, valamint Castel Gandolfo-ban és számos extraterritoriális épületben vigyáznak a Szentatya, a vatikáni dolgozók, a mindössze 44 hektár kiterjedésű államban megfordulók biztonságára, beleértve a pápai szertartások, kihallgatások résztvevőit is.

A vatikáni biztonsági szolgálat és polgári védelem igazgatóságának élén jelenleg Domenico Giani áll, aki az Osservatore Romano június 8-i számában hosszú interjúban ismertette a csendőrök feladatát, bemutatva többek között az új, sötétkék egyenruha nyári és téli változatát.
A francia csendőrökére emlékeztető, „képi”-nek nevezett egyensapkát fekete zsinór díszíti, ezüstbevonatú, illetve hímzett címerrel a beosztásnak megfelelően. A római nagy melegre való tekintettel a nyári egyenruha rövid ujjú fehér inge nyitott nyakú, amelyhez nem kötnek nyakkendőt.

„Az új egyenruha megtervezésekor figyelembe vettük az első pápai csendőrök viseletét, összekapcsolva a hagyományt napjaink követelményeivel” – mondta a vatikáni politikai és vallási napilapnak adott interjúban Domenico Giani. Hozzátette, hogy hamarosan életbe lép a testület új szabályzata, amely szintén figyelembe veszi a megváltozott körülményeket, de tovább él a szolgálat „lelkülete”, vagyis a Pápához való feltétlen hűség.

A biztonsági szervekkel és a polgári védelemmel egy testületet alkotva végzi munkáját Vatikán Városállamának Tűzoltósága is. Védőszentjeik Szent Borbála és Szent IV. Leó pápa, aki 847-ben áldásával csodás módon megfékezte a Szent Péter templom környékén pusztító tűzvészt.
A tűzoltók intézményes feladatai közé tartozik az emberi élet védelme, az anyagi javak megőrzése az egész városállam területén, amelyet 1984-ben a világörökség kincsei közé soroltak felbecsülhetetlen történelmi, művészeti értékei, a levéltárában őrzött dokumentumok miatt.

A Vatikáni Városállam világviszonylatban a negyedik helyet foglalja el népsűrűség szempontjából. Területén 476-an laknak, közülük 249-en nem vatikáni állampolgárok, akiknek száma 556.

Mit jelent a vatikáni csendőri szolgálat? – Erre a kérdésre Domenico Giani, a testület főparancsnoka így válaszolt: „Ezt leginkább az az ima fejezi ki, amelyet lelkészünk, Giulio Viviani prelátus fogalmazott meg számunkra, és amelyet rendszeresen elmondunk lelkigyakorlataink során: „Végtelenül jó Istenünk, tégy minket angyalaid egyre méltóbb és értékesebb munkatársaivá, hogy szolgálatunkkal megvédjük és őrizzük Péter utódát és az apostoli Szentszéket. Mihály arkangyalod, aki Isten barátainak védelmezője, mentsen meg bennünket a gonosz fondorlataitól”.

A főparancsnok elmondta, hogy a csendőrök az év minden napján, 24 órán át biztosítják szolgálatukat a Vatikán területén. Munkájukban a legfejlettebb technológiai eszközök segítik őket, amelyek használata magas szintű szaktudást igényel. A biztonsági szervek legfőbb feladata a pápa védelme itáliai és nemzetközi lelkipásztori útjain, szoros együttműködésben a helyi rendőrséggel.

A vatikáni biztonsági szervek főparancsnoka az „Osservatore Romano”-nak adott interjújában bemutatta a nemrég létesített két különleges osztagot, amelyek szintén a legkorszerűbb igényekre válaszolnak. Az „Elhárító csoport” felforgató tevékenység esetén lép azonnal közbe, míg a „Szabotázs elleni védelem” elnevezésű osztag tagjait arra képezték ki a legmagasabb szinten, hogy hogyan ismerjék fel és tegyék ártalmatlanná a vészhelyzeteket: például milyen biztonsági intézkedéseket hozzanak egy gyanús csomag vagy boríték megtalálásakor.

A 2000-es jubileumi szentév kezdetétől fogva működik egy kontroll terem, amely a legmodernebb vészjelző berendezésekkel és videó megfigyelőkkel van felszerelve. A vatikáni csendőrség szorosan együttműködik a Pápai Svájci Gárdával a közös cél érdekében, amely a tökéletes biztonság garantálása. Mindenekelőtt azonban rendíthetetlen közös tanúságtétel a pápa és a Szentszék iránti hűségről és odaadásról – mondta az „Osservatore Romano” c. napilapnak adott interjújában Domenico Giani, a vatikáni biztonsági szolgálat és polgári védelem igazgatóságának főparancsnoka.

Az újdonságok között még megemlítette, hogy Vatikánváros a közelmúltban csatlakozott az Interpolhoz. Így részét alkotja annak a nemzetközi információs hálózatnak, amelynek célja mindenütt a biztonság garantálása.







All the contents on this site are copyrighted ©.