2008-06-29 17:24:23

„A nehézségek ellenére halad előre a két egyház közötti teológiai párbeszéd” – mondta homíliájában I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka


A Szentatya a következő szavakkal vezette be I. Bartolomaiosz pátriárka homíliáját:
„Szent Péter és Pál a római egyház védőszentjei és a többi apostollal együtt az egy, szent, katolikus és apostoli anyaszentegyház alapja. Ünnepükre minden évben testvéri küldöttség érkezik a konstantinápolyi testvéregyházból. Az idei delegációt a Pál-év megnyitása alkalmából maga a pátriárka, I. Bartolomaiosz vezeti.” A pápa örömének adott hangot, hogy ismét békecsókot válthat a pátriárkával, osztozva abban a közös reményben, hogy közeledik az „unitatis redintegratio”, a két egyház közötti teljes szeretetközösség napja.

I. Bartolomaiosz homíliájában felidézte XVI. Benedek 2006. novemberében Szent András apostol ünnepe alkalmából a konstantinápolyi ökumenikus pátriárkátuson tett látogatását. Most a konstantinápolyi küldöttség a római egyházzal együtt ünnepli András, az első meghívott testvére, Péter valamint Pál apostolok emlékét. Ez a két óriás, akik az egész egyház égre emelkedő oszlopai, ebben a városban tett végső, ragyogó hitvallomást Krisztusról. Vértanúként adták vissza lelküket az Úrnak, az egyik a kereszt, a másik a kard által. Mindkét egyház méltó módon tiszteli Pétert, aki üdvözítő hitvallást tett Krisztus Istenségéről és Pált, aki ezt a hitvallomást hirdette a világ végső határaiig, elképzelhetetlen nehézségek és veszélyek között.

Emléküket a 258-as év óta ünnepeljük június 29-én, mind Nyugaton, mind Keleten, ahol az ősegyház hagyománya szerint az ünnepet megelőző napokban a tiszteletükre böjtöt tartanak – mondta a pátriárka. Keleten általában közös ikonon tisztelik Pétert és Pált. Vagy úgy, hogy szent kezükben az egyház jelképeként egy kis vitorlást tartanak, vagy egymást átölelve krisztusi békecsókot váltanak.

A pátriárka hozzátette, hogy éppen azért érkezett Rómába, hogy békecsókot váltson a pápával. A két egyház közötti teológiai párbeszéd, isteni segítségnek köszönhetően tovább halad, a jelentős nehézségek és ismert problémák ellenére. Azért imádkozunk, hogy mielőbb leküzdjük ezeket a nehézségeket, hogy eljussunk a végső célhoz, Isten dicsőségére.

I. Bartolomaiosz ezután a jubileumi év eseményeiről szólva utalt rá, hogy az Apostol sírja előtti tiszteletadáson túl szent zarándoklatokat tervez azokra a helyekre, amelyek különösen kötődnek Szent Pál evangelizáló tevékenységéhez keleten, mint Efezus, Milétosz és Kis-Ázsia egyéb városai, továbbá Rodosz és Kréta szigetének szép kikötői. A pátriárka arról biztosította a pápát, hogy ezeken a szent útvonalakon imádkozni fog személyéért és a testvéri római katolikus egyház minden hívőjéért, kérve Szent Pál közbenjárását.

Végül ezekkel a szavakkal fejezte be homíliáját:
„Miután tiszteltük Péter szenvedését és keresztjét, valamint átöleltük Pál láncait és stigmáit, leróttuk tiszteletünket az Úr nevéért vállalt vértanúságuk előtt, dicsőítsük a háromszorosan szent Istent és könyörögjünk, hogy a protokorifeus apostolok közbenjárására adja meg az ortodox és a római katolikus egyház minden gyermeke számára a földön a hit és a Szentlélekkel való szeretetközösség egységét, a mennyben pedig az örök életet”.








All the contents on this site are copyrighted ©.