2008-06-21 15:35:32

Fouad Twal érseket nevezte ki a pápa új jeruzsálemi latin pátriárkának


A Szentatya június 21-én nevezte ki Michel Sabbah pátriárka utódját, aki életkorára való tekintettel nyújtotta be lemondását. Fouad Twal érsek idáig a jeruzsálemi pátriárkátus koadjutora volt.
Fouad Twal 1940-ben született Jordániában. 1966-ban szentelték pappá. Rómában, a Pápai Lateráni Egyetemen szerzett kánonjogi diplomát. 1977 és 1992 között szentszéki diplomataként működött Hondurasban, továbbá a vatikáni államtitkárságon, a németországi, majd a perui apostoli nunciatúrán. 1992-ben nevezték ki püspökké, majd három évre rá érseki rangot kapott. Az észak-afrikai püspöki konferencia elnökének is megválasztották. 2005-től mostanáig volt a jeruzsálemi latin pátriárka koadjutora XVI. Benedek megbízásából.

Fouad Twal pátriárka beiktatására (június 22-én) vasárnap délután kerül sor (14.30) a Szent Sír bazilikában, ahol hétfőn mutatja be első szentmiséjét. Az új pátriárka szerdán vonul be ünnepélyesen a betlehemi Születés Bazilikába.

XVI. Benedek pápa megválasztása óta kitüntetett figyelemmel fordul a szentföldi hívek felé. Ezt erősítette meg csütörtökön is, amikor fogadta a ROACO, a Keleti Egyházakat Segítő Mű tagjait a Vatikánban. A Szentatya ismételt felhívást intézett a békéért Jézus földje és a Közel-Kelet országai számára.








All the contents on this site are copyrighted ©.