Az évközi tizenegyedik
vasárnap első olvasmánya a Kivonulás könyvéből vett részlet, amelyben Mózes kihirdeti
a népnek Isten elhatározását, hogy különleges tulajdonná szándékozik őket tenni. Ennek
egyetlen feltétele az, hogy a nép hű maradjon a szövetséghez. Szent Pál a rómaiaknak
írt levelében Isten szeretetére emlékezteti híveit. Ez a szeretet Jézus Krisztusban
mutatkozott meg, aki meghalt értünk, még mielőtt ismertük volna őt. Szent Máté
evangélista beszámol az apostolok első küldetésről. De nem ők itt a főszereplők, hanem
Jézus. Szeretnénk felfigyelni Jézus szeretetének egyik jellegzetességére: gondoskodó
szeretet volt.
A beszámoló azzal kezdődik, hogy Jézusnak megesett a szíve
a tömeg láttán. Nem először találkozunk Jézusnak együtt érző szeretetével. Jézus jósága
azonban nem merül ki az együtt érző szeretetben, hanem hatékonyan közbelép, hogy enyhítsen
az emberi szenvedésen. Itt azt látjuk, hogy küldi apostolait, nemcsak azért hogy hirdessék
az örömhírt, hanem hogy segítsenek a bajbajutottakon, a szükséget szenvedőkön, a betegeken.
Erre külön hatalmat adott nekik. Az evangéliumi jelenetben megfigyelhetjük Jézus
emberszeretetének egy kiváló vonását: beleérző szeretetét. Ez a fogalom némi magyarázatra
szorul ahhoz, hogy pontosan megértsük fontosságát és nagyságát.
Emberszeretetünknek
két szintje van. Az egyik szint az együttérzés, amit a közhasználatú görög eredetű
„szimpátia” szóval szoktunk kifejezni. Az együttérzés azt jelenti, hogy tudunk örülni
az örvendezőkkel és sírni a sírókkal, Nagy erény ez, mert sajnos, emberközti viszonyainkban
nem ritkán megtörténik, hogy inkább ellentétes érzelmekkel közeledünk másokhoz, azaz
irigyeljük mások boldogságát, vagy esetleg kárörvendve vesszük tudomásul mások bánatát
kijelentve, hogy úgy kell neki, megérdemli, hogy egy kicsit szenvedjen! Jó tudni,
hogy Jézus sohasem közeledett ily módon mások szenvedéséhez, vagy boldogságához. Ellenkezőleg,
Jézus tudott együtt érezni a szenvedőkkel és a sírókkal. Gondoljunk csak arra, hogyan
sírt együtt Mártával, aki bátyját, Lázárt siratta. De tudott örülni is másokkal: együtt
örült a kánai menyegzőn a boldog fiatal párral.
A ráérző szeretet mélyebb
szinten közeledik a másikhoz, mint az együtt érző szeretet. A szintén görög eredetű
„empátia” szó a hivatalos neve ennek a képességnek és azt jelenti, hogy valamiképpen
belépünk a másik érzelmi világába, és igyekszünk megérteni miért örül, vagy miért
sír. Ilyen volt Jézus szeretete, amint azt az evangéliumi szakaszban látjuk, de gondolhatunk
más példákra is.
Jézus látta, érezte, tudta, hogy mit éreztek az emberek,
vagyis, hogy elveszettek, fáradtak, éhesek, voltak. Tudta és cselekedett: küldte hozzájuk
apostolait, hogy fölemeljék őket. Jézus tudott empatikus lenni, képes volt belépni
a másik ember érzelmi világába és mintegy belülről szemlélni annak szenvedését. Visszaemlékezhetünk
a feltámadás utáni találkozására a kertben sírdogáló, boldogtalan Mária Magdolnára,
akivel Jézus nem sír együtt, hanem kutatja könnyeinek okát: „Asszony, miért sírsz?”.
A két kiábrándult emmauszi tanítványt is arról faggatta, hogy mi boldogtalanságuk
oka” „Miről beszélgettek tulajdonképpen?”
A személyi érettség egyik erőteljes
mutatója az empátia-készség, vagyis az a képesség, hogy beleéljük magunkat más emberek
lelki világába. A mindennapi életben ez úgy nyilvánul meg, mint figyelmesség. Ha tudatosan
tesszük ezt, akkor erénnyé válik. Jézus figyelmes ember volt. Jézus egyik teológiai
meghatározása pontosan a „pro-egzisztencia”, ami azt jelenti, hogy ő másokért élt,
mások felé fordulva élte életét. Megnyilvánult ez abban, hogy tudott odafigyelni mások
bajára, szenvedésére még olyan esetekben is, amikor az a másik ezt nem mondta ki hangosan,
pl. a silói tónál szenvedő beteg ember esetében, akin látta, mennyire elhagyatott.
Röviden: Jézus odafigyelt az emberekre. Van azonban az evangéliumokban egy olyan körülmény,
amely szinte elemi erővel tükrözi Jézus figyelmességét: az emberi könny. Jézus nem
tudott elmenni közömbösen a síró ember mellett.
Péter árulását megbocsátotta
könnyeinek láttán. A keresztúton megállt egy pillanatra, hogy megvigasztalja az őt
sirató asszonyokat. Mária Magdolna könnyekbe rejtette fájdalmát az üres sírnál; Jézus
nem tudott ellenállni könnyeinek, hanem feltárta kilétét. Ma túl sok a könny,
amelyekre senki se figyel oda, amelyeket senki sem töröl le. A Jézus varázskörébe
került ember nagysága pontosan abban mutatkozik meg, hogy tud és akar odahajolni mások
szenvedéséhez.