2008-06-09 17:17:08

„Az Oltáriszentség Isten ajándéka a világ élete számára” – nemzetközi eucharisztikus kongresszus Québecben


Június 15-e és 22-e között kerül sor Kanadában a 49. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, amelyre a Szentatya Jozef Tomko bíborost, a nemzetközi eucharisztikus kongresszusok Pápai Bizottságának nyugalmazott elnökét küldte el legátusaként.

Piero Marini érsek, a bizottság jelenlegi elnöke rádiónknak adott interjújában arra mutatott rá, hogy a kongresszus célja a keresztény élet megújítása az Eucharisztia révén. Benedek pápa Sacramentum Caritatis k. szinódus utáni apostoli buzdításában írta, hogy az egyház mindig megújul az Oltáriszentségnek köszönhetően. A nemzetközi kongresszus hozzásegít ahhoz, hogy ismét felfedezzük keresztény önazonosságunkat.

Marini érsek a találkozó helyszínére utalva elmondta, hogy Québec különösen fontos szerepet tölt be egész Észak-Amerikában, nemcsak a földrész felfedezésére vonatkozóan, hanem a helyi lakosság első evangelizálása szempontjából is.

A mostani kongresszus, folytatva az előző évek hagyományait, egy erre az alkalomra kidolgozott teológiai dokumentum alapján végzi munkáját, amelyet tavaly tettek közzé. Címe megegyezik a kongresszus témájával: „Az Oltáriszentség Isten ajándéka a világ élete számára”. A kongresszust a québec-i Laval egyetemen június 11-e és 13-a között megrendezett teológiai szimpózium előzi meg. A 49. nemzetközi eucharisztikus kongresszus programjai a következők: minden nap szentmise, katekézis, munkacsoportok tanúságtétele. Egy-egy napot szentelnek Afrikának, illetve Ázsiának.

Marini érsek kiemelte, hogy a mostani összejövetel különlegessége a Szövetség Frigyládájának jelenléte. A pápa már megáldotta azt a frigyládát, amelyet a kanadai fiatalok március 23-a és május 25-e között történelmi zarándokúton hordoztak körbe hazájukban az első hithirdetők nyomában. A frigyláda, amelyet az Eucharisztiára utaló ikonok díszítenek, a québec-i Notre-Dame székesegyházban várja a kongresszus megkezdését.









All the contents on this site are copyrighted ©.