2008-06-09 14:00:34

„A népek közötti kapcsolatteremtés szorgalmazója” – emlékülés Agostino Casaroli bíborosról


Június 9-én és 10-én a Vatikánban a 10 évvel ezelőtt elhunyt Agostino Casaroli bíborosra emlékeznek, aki 1979 és 1990 között töltötte be az államtitkári tisztséget. Hétfőn este fél hétkor Angelo Sodano bíboros, a bíborosi kollégium dékánja mutat be engesztelő szentmisét az egykori államtitkárért a római Szent Apostolok bazilikában, ahol a főpap földi maradványai nyugszanak. Kedden délelőtt 10 órakor a vatikáni szinódusi aulában konferencián idézik fel a Vatikán ún. „keleti politikája” egyik főszereplőjének alakját és munkásságát.

A megnyitó beszédet Tarcisio Bertone bíboros tartja, a következő címmel: „Agostino Casaroli ’Ostpolitik’-ja 1963 és 89 között”. A konferencia résztvevői a bíboros munkásságának azokat a törekvéseit elemzik, amelyek a népek közötti kapcsolatok létrehozására irányultak. Az összejövetelen részt vesz Jean-Louis Tauran bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke, Francia- illetve Lengyelország volt külügyminisztere: Jean-Bernard Raimond és Wladislaw Bartoszewski.

Agostino Giovagnoli, a Szent Szív Katolikus Egyetem tanára beszédében az Ostpolitik történelmi mérlegét vonja meg. A konferenciát Achille Silvestrini bíboros zárja le. A Keleti Egyházak Kongregációjának nyugalmazott prefektusa annak a bizottságnak az elnöke, amelyet az Agostino Casaroli bíboros halála 10. évfordulójára emlékező ünnepségek megszervezésére állítottak fel. A bizottság tagjai számos országot képviselő bíborosok, püspökök, politikusok, diplomaták, egyetemi tanárok.

Itt említjük meg, hogy az Emilia-Romagna tartományban, Bedonia város szemináriumában állandó fotókiállítás tekinthető meg Agostino Casaroli bíboros életének és munkásságának különböző szakaszairól. A tárlatot, a bíboros nevét viselő és szellemi hagyatékát rendező tanulmányi központ gondozta. A gazdag dokumentáció részét alkotja több száz könyv, több mint 120 homília, amelyet a bíboros 1968 és 1992 között mondott, számos beszéd és újságcikk, több ezer fénykép és audiovizuális anyag. A szellemi örökségen túl az „Agostino Casaroli bíboros tanulmányi központ” összegyűjtötte azokat a személyes tárgyakat is, amelyek a bíboros egyedül, vagy VI. Pál, majd II. János Pál kíséretében tett számos külföldi utazásával függnek össze.

Ennek a mind egyházi, mind történelmi és kulturális szempontból rendkívül értékes anyagnak jelentős része dokumentálja a bíboros egyedülálló tevékenységét: fényképek százai örökítik meg a kelet-európai országokban, a 60-as, 70-es és 80-as években tett látogatásait.







All the contents on this site are copyrighted ©.