P. Szentmártoni Mihály jezsuita elmélkedése a vasárnapi evangéliumról

A KERESZTÉNYSÉG A NYITOTT SZÍV VALLÁSA(Oz 6, 3-6; Róm 4, 18-25; Mt 9, 9-13)

Az évközi tizedik vasárnap első olvasmánya Ozeás próféta könyvéből vett komoly figyelmeztetés, hogy az Úr azért hagyta el népét, mert az hűtlen lett hozzá és nem iparkodott megismerni az Urat. Ez a figyelmeztetés ma is aktuális: aki nem keresi Istent, az nem találja őt meg.

A második olvasmány Szent Pálnak a rómaiakhoz írt leveléből vett részlet, amelyben az ősatyák rendíthetetlen hitét állítja elénk mintaképül. Ábrahám hitének titka abban volt, hogy nem kételkedett Isten ígéretében.

Szent Máté evangélista elmondja az adószedő Máté meghívását, majd Jézus vitáját a farizeusokkal, akiknek nem tetszett, hogy bűnösökkel eszik és barátkozik. Van itt egy érdekes lélektani mozzanat, amely jellemző minden gyáva lélekre: a farizeusok nem merték közölni nemtetszésüket egyenesen Jézussal, hanem tanítványait igyekeztek kellemetlen helyzetbe sodorni. Amint ez lenni szokott, hangjukat ezért annyira felemelték, hogy Jézus is hallhatta, amit mondani akartak. Meghallotta és azonnal válaszolt is nekik. Jézus válaszából három dolgot tanulhatunk meg:

Először megtanulhatjuk azt, hogy nem sok értelme van annak, hogy Jézust faggassuk, vagy felelősségre vonjuk, miért cselekszik így vagy úgy. Néha jó azon elgondolkozni, hogy Isten okosabb, mint mi vagyunk, és jobban szeret bennünket, mint mi magunkat. Ezért Ábrahámhoz hasonlóan, néha mi is olyan helyzetbe kerülhetünk, hogy minden remény ellenére hinnünk kell az ígéretekben.

Másodszor megtanulhatjuk azt, hogy mindnyájan betegek vagyunk, és szükségünk van a mennyei orvosra. A megváltás alapüzenete, hogy bűneink bocsánatot nyertek, de ahhoz, hogy ezt a megbocsátást egyéni szinten is megtapasztaljuk, meg kell vallanunk, hogy rászorulunk a megbocsátásra.

Harmadszor megtanulhatjuk azt, hogy az irgalmasság egyike a legnemesebb keresztény erényeknek.

Mi az irgalmasság? Más nyelvekben az irgalmasság szó visszatükrözi a „szív” szót: latinul „miseri-cordia”, németül „Barm-herzigkeit”. A magyarban ez nem tűnik ki. De kitűnik a hozzá csatlakozó szóból, amely csak egy lehet: a „szív”. Valakire pl., azt mondjuk, hogy „irgalmas szívű”, nem pedig, hogy „irgalmas lelkű”. Az irgalmasság tehát a szív dolga. Szívvel közeledni a másikhoz – ez az irgalmasság lényege és úgy tűnik, három képességre lehet felbontani.

Először, az irgalmasság azt jelenti, hogy képesek vagyunk a külsőségeken, a látszaton túl mélyen belelátni a másik ember lelkébe.

Másodszor, az irgalmasság azt jelenti, hogy képesek vagyunk a bűnön túl meglátni a másikban a jót, a pozitívumot, az erényt.

Harmadszor, az irgalmasság azt jelenti, hogy képesek vagyunk minden ellenszenvünkön túllépve kimutatni a másik iránti megbecsülésünket.

Ezt tette Jézus, ebben az evangéliumi jelenetben. Belenézett az adószedő Máté szemébe és meglátta lelke mélyén az Isten utáni sóvárgást. Belenézett az Isten után sóvárgó adószedő Máté lelkébe, és látta, hogy képes nagylelkű lenni, kiosztani vagyonát és követni őt. Belenézett az adószedő Máté nagylelkűségébe és asztalhoz ült vele, hogy kimutassa iránta való megbecsülését.

Az evangélium elsősorban nem erkölcsi figyelmeztető, hanem örömhír. Az örömhír itt az, hogy Jézus ma is tele van irántunk tanúsított irgalmassággal. Ugyanakkor az evangélium felhívás is, hogy tanuljunk Jézustól, hogy mi is tudjunk irgalmasok lenni mások felé. Az evangéliumban több helyen is találkozunk az irgalom fogalommal. Mindenekelőtt az „irgalmas szamaritánus” jut eszünkbe, aki szívvel közeledett a szenvedő emberhez, akiben meglátta a felebarátot. Jézus pedig boldogoknak mondta az irgalmasokat: „Boldogok az irgalmasak, majd nekik is irgalmaznak” (Mt 5, 7).

A kereszténység elsősorban nem törvények, tanok és szabályok, hanem az irgalomra hangolt szív vallása. Így is mondhatnánk: a kereszténység a nyitott szív vallása. A farizeusok szíve zárva volt, ezért nem értették meg Jézust, aki nemcsak, hogy meghívta a vámszedő Mátét, hanem barátjává fogadta őt és megtette tanítványának. Szent Máté esetében viszont magunkra kell ismernünk, hiszen minket is irgalomból hívott meg Jézus, hogy tanítványai legyünk nem pedig erényeink alapján. Ezért hálatelt szívvel mondjunk neki köszönetet.