2008-05-27 16:45:02

A keresztények reményei és nehézségei az arab országokban – szentszéki képviselő nyilatkozata


Az utóbbi időkben a vallásközi párbeszéd terén fontos lépések történtek. A dohai a vallásközi konferencián kiemelte, hogy a vallási vezetőknek a békére és a kölcsönös tiszteletre kell nevelniük az új nemzedékeket. A szaúd-arábiai király továbbá többször kiállt a muzulmánok, keresztények és zsidók közötti véleménycsere mellett egy békés együttélés érdekében. A bátorító jelek ellenére a keresztények helyzete az arab országokban továbbra is nehéz. Michael Fitzgerald érsek, az Egyiptomi Arab Köztársaság apostoli nunciusa és a Szentszék képviselője az Arab Ligánál nyilatkozott a kérdés kapcsán a Vatikáni Rádiónak.

Kiemelte, hogy az izraeli-palesztin konfliktus, valamint az iraki háború miatt jelenleg nehéz a keresztények helyzete. A Nyugat iraki beavatkozását úgy tekintik ugyanis ezekben az országokban, mint a keresztények lépését. Emiatt tehát van egyfajta üldözés vagy bizalomhiány a keresztényekkel szemben, mert nyugatbarátnak hiszik őket. Ez vezet aztán elvándorlásukhoz. Mára már ez a jelenség mozgalommá vált és nemcsak néhány személyt érint, de egész csoportokat. A nagyobb számú elvándorlás pedig gyengíti a keresztény közösségeket – mutatott rá Fitzgerald érsek.

A Katarban felszentelt első katolikus templom kapcsán az apostoli nuncius megállapította, hogy majdnem minden arab országban vannak templomok. Az egyedüli kivétel Szaúd-Arábia. Abdullah király XVI. Benedek pápánál tett látogatása azonban új fordulat és reményre ad okot. Ugyanakkor az egész szaúdi társadalomnak kell megváltoznia, nemcsak a muzulmán-keresztény kapcsolatok terén. Bár átalakulóban van a társadalom, egyfajta liberalizálódásnak kell bekövetkeznie.

A muzulmán-keresztény kapcsolatok jövőjéről szólva Fitzgerald érsek hangsúlyozta, hogy ennek nem az egyetlen módja a párbeszéd. A muzulmánok és keresztények közötti találkozók folytatódnak és fejlődnek. Majd annak a reményének adott hangot, hogy a párbeszéd minden szintre kiterjed: a városi kerületek, a diákok, a földművesek stb. szintjére. Ez nem mindig egyszerű, de lehet keresni a dialógus fejlesztését. Ugyanakkor fontos az együttműködési párbeszéd. A mai világ problémái olyan nagyok, hogy az egész emberiség és különösen a vallási lelkülettel rendelkezők erejére van szükség a megoldáshoz a személy méltóságának tiszteletben tartásával. „Úgy gondolom, hogy ez a terület nyitva áll a keresztények és muzulmánok közötti nagyobb együttműködés előtt” – zárta interjúját Michael Fitzgerald érsek, az Egyiptomi Arab Köztársaság apostoli nunciusa.







All the contents on this site are copyrighted ©.