“Nem én kiáltok, a föld dübörög” – Janka Ferenc, a CCEE főtitkár-helyettese a környezetvédelem keresztény kötelességére emlékeztet

Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) Környezeti Bizottsága 2008. május 18-19-én ülésezett St. Gallenben. Janka Ferenc főtitkár, görög-katolikus pap a következő interjút adta műsorunk számára:
A találkozón sor került az Európai Katolikus Ökológiai Honlap bemutatására. A portál célja hogy információkat közvetítsen, projekteket, európai pasztorális módszereket mutasson be és lehetőséget adjon a tapasztalatcserére. Kiemelkedően fontos célkitűzés a Szentszék és a püspöki karok dokumentumainak és tevékenységének ismertetése. Néhány téma a legfontosabbak közül: a teremtés teológiája, lelkiség és környezetvédelem, bioetika, klímaváltozás, a fajok és fajták sokféleségének védelme, a víz, a hulladékkezelés, stb.
A honlap folyamatos fejlesztés alatt áll. A szerkesztők várják a dokumentumokat és a jelentősebb eseményekről szóló értesítéseket. Címe www.cefe.ch
A jelenlévők továbbá beszámolót hallhattak a nagyszebeni 3 Európai Ökumenikus Találkozó résztvevői által kezdeményezett CO2 kompenzációs akcióról. (Itt a repülőgépek által kibocsátott CO2 hatásának ellensúlyozásáról van szó). A fele részben katolikus, fele részben ortodox és protestáns adományokból származó összegből 7 hektár erdőt ültetnek  Nagyszeben környékén. Ezt példa értékű kezdeményezésnek szánják további nagyobb találkozók számára.
Vatikáni Rádió: Ha röviden összegeznie kellene a találkozó legfontosabb üzenetét, filozófiáját, mit emelne ki?
Janka Ferenc: Fontos kérdésként fogalmazódott meg a környezettudatos életstílus kialakításának életbevágóan fontos szempontja.
Ennek első lépése önmagunk szabad és tudatos elkötelezése a természet megóvása érdekében. Itt nem arról van szó csupán, hogy valamilyen rokonszenv, etikai vagy valláserkölcsi parancs alapján nagyvonalúaknak kellene lennünk a természettel szemben, hanem annak felismeréséről, hogy akarva-akaratlanul mi magunk is a szükségszerűen természet része vagyunk.  Ha sikerül megóvnunk, benne élhetünk, ha nem, tőle szenvedünk vagy vele pusztulunk mindnyájan.
József Attila méltán híres sorai: „Hiába fürösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat.” felvillantanak valamit az emberi személynek a mélységesen kapcsolatra utalt valóságából. Ilyen szükségszerű kapcsolat valósul meg a természet vonatkozásában is.
Sokáig „természetesnek” azaz magától értődőnek tartottuk azt, hogy a víz iható, az étel ehető, az időjárás elviselhető... Ma már egyre komolyabban aggódnunk kell élelmiszereink, ivóvizünk, belélegzett levegőnk szennyezettsége sőt veszélyessége miatt...
Ezért lenne kívánatos, ha II. János Pál pápa szavaival élve az „ökológiai  megtérés” szükségessége nemcsak egyéni vagy egyházi, hanem vallásközi és globális társadalmi, gazdasági és politikai szinten is tudatosulna és előrehaladna.
Vatikáni Rádió: Ma egyre többet hallunk általában is  a környezetvédelem szükségességéről. Mi motiválhatja az embereket erre?
Janka Ferenc: József Attila imént idézett versének utolsó soraiból indulnék ki: „Barátom, drága szerelmes barátom,/ Akár borzalmas, akár nagyszerű, /Nem én kiáltok a föld dübörög”.
A borzalmas és nagyszerű jelzők a természethez való viszonyunk szélsőségeit jelölik ki: egyrészt a természet elbűvölő szépségét, másrészt a természeti katasztrófák rettenetes borzalmait. Az igazán erős természeti jelenségek nem csak lehetőséget adnak az élet titka előtt ámuló és elbűvölt vagy tanácstalan és rémült csodálkozásra, hanem szinte kényszerítenek bennünket. 
Ma már egyre világosabban látjuk azt, hogy civilizációnk tevékenységének egyszerre vannak csodálatos vívmányai, de szörnyűséges következményei is. A technológiák hatékonysága együtt jár a kockázatok és mellékhatások növekedésével is. A felelősségünk tehát egyre nő. Ezért nem lehet elég pusztán csodálkozni, vagy az elvakult tudományos önhittségből kétségbe esni - cselekedni kell.
Van-e a környezettel való kapcsolatnak sajátosan keresztény vetülete?
Rudolf Ottó  híres művében a szentet „misterium tremendum et fascinans”-ként mutatta be: rettenetes és elbűvölő titokként. A kereszténység abszolút szentje: Jézus Krisztus. Ő Isten titkát az elkötelezett szeretet szent titkaként élte elénk. De éppen ezért nem fosztott meg bennünket sem egyénileg, sem közösségileg szabadságunk szent  - azaz gyönyörű és rettenetes - felelősségétől sem.
A keresztény ember amikor a természetben, a másik személyben vagy önmagában megsejti ezen titok bármely mozzanatának vonzó hívását vagy rettentő dübörgését, tudja, hogy nem lehet érzéketlen és nem eszköztelen: köze van a dolgokhoz, kapcsolatban van velük. Azért gondolja ezt, mert hiszi és érzi, hogy Isten minden körülmények között szereti, szeretetre hívja, és szeretetre képesíti őt.
Ez a szeretetben megalapozott felelősség készteti arra, hogy ne csak ámulva vagy elborzadva csodálkozzon, hanem gyógyítson és szépítsen.
Vagyis egyrészt tegyen meg mindent a veszélyek, a borzalmak és károk enyhítéséért. Másrészt környezetében és emberi kapcsolataiban váljon a teremtő munkatársává; működjön közre a világ Isten által megálmodott tündöklő szépségének helyreállításában, megőrzésében és előmozdításában.