„Ha hitünk életerős, a keresztény kultúra nem válik pusztán a múlt örökségévé” – mondta
Benedek pápa a szerda délelőtti általános kihallgatáson
A Szentatya az audienciát a napok óta tartó szakadó esőre való tekintettel nem a Szent
Péter téren, hanem a vatikáni bazilikában, majd a VI. Pál kihallgatási teremben tartotta
meg. A Szent Péter templomban összegyűlt híveket arra buzdította, hogy tegyenek tanúságot
az Úr szeretetéről, különös tekintettel a gyengékre és a szükséget szenvedőkre, kötelezzék
el magukat egy szolidárisabb világ építésében.
A pápa folytatva katekézisét
az ókeresztény egyház kiemelkedő alakjairól, ez alkalommal az V. és VI. században
élt bizánci költő, Romanosz Melodosz életéről és munkásságáról szólt. A magyarul „Ének-
vagy Dallamszerző” néven ismert diakónus a szíriai Emeszában született 490-ben, majd
Konstantinápolyban élte le élete nagy részét. Költeményei emelkedett stílusa miatt
„keresztény Pindarosz”-nak is nevezik. Ez a nagy költő mindnyájunkat arra emlékeztet,
hogy a hitből, a szívből született keresztény kultúra egész kincsestára találkozott
Krisztussal, Isten Fiával – egészítette ki rögtönzött szavakkal katekézisét a Szentatya.
Ha
hitünk életerős marad, akkor ez a kulturális örökség nem válik a múlt holt emlékévé,
hanem továbbra is élő és jelenlévő valóság lesz. Az ikonok ma is szólnak a hívek szívéhez,
a székesegyházak nem középkori műemlékek, hanem élő otthonaink, ahol Istennel és egymással
találkozunk. Az egyházi zene, mint a gregorián, vagy Bach és Mozart művei nem a múlthoz
tartoznak, hanem hitünk liturgiájának életerejéből élnek tovább – fejtette ki Benedek
pápa.
Kreativitás, újítás, új ének, új kultúra, valamint a hit életerejében
kifejeződő kulturális örökség nem zárják ki egymást, hanem egyetlen valóságot alkotnak.
Isten szépségének jelenlétéről tanúskodnak, arról az örömről, hogy Isten gyermekei
vagyunk.
Romanosz Melodosz életének kulcsfontosságú eseménye volt álma, amelyben
megjelent neki a Szűzanya. A költői karizma ajándékával megáldott bizánci diakónus
kora vallási érzületének kiváló tanújává vált. Konstantinápolyban egy külvárosi kegyhelyen
prédikált. Mondanivalóját az ambóra helyezett ikonokkal illusztrálta, szentbeszédei
során a párbeszéd eszközéhez is folyamodott. Homíliái különböző hosszúságú sorokból,
kötött és hangsúlyos ritmusú strófákból álló ún. “kontakionok” voltak, amelyekből
89 maradt fenn.
Ezek közül az egyik legjelentősebb az a drámai párbeszéd,
amelyet Mária és Fia folytat a Kereszt felé vezető úton. Jézus vigasztalja Máriát,
de ugyanakkor emlékezteti arra a szerepre, amelyet az Üdvtörténetben be kell töltenie.
A bizánci költő arra figyelmeztette a híveket, hogy szavai üresek lennének, ha nem
kapcsolódna hozzájuk következetes magatartás. Romanosz Melodiosz himnuszaiban egyaránt
jelen van a krisztológia és a mariológia – állapította meg Benedek pápa. Krisztológiája
közel áll a népi ájtatossághoz és küzd az ariánusok Krisztus istenségét tagadó tévedései
ellen. Pünkösd ünnepéről szóló tanításában hangsúlyozza a folytonosságot, ami a mennybe
felment Krisztus és az apostolok, vagyis az egyház között fennáll, továbbá rámutat
a keresztények karitatív tevékenységének primátusára.
A Szentatya katekézise
után emlékeztette a híveket, hogy csütörtökön, Úrnapján, este 7 órakor szentmisét
mutat be a Lateráni Szent János bazilika előtti téren, majd a hagyománynak megfelelően
körmenetben vonul a Santa Maria Maggiore bazilikához. „Meghívok mindenkit erre az
ünnepélyes szertartásra, hogy közösen fejezzük ki az Oltáriszentségben jelen lévő
Krisztusba vetett hitünket” – hangzott a pápa felhívása.
XVI. Benedek végül
külön köszöntötte a nápolyi NATO parancsnokság tisztjeinek egy küldöttségét, arra
buzdítva őket, hogy mindig a béke ügyét szolgálják. Üdvözölte többek között az albán
híveket is, akik főpásztoraik „ad limina” látogatása alkalmából érkeztek az Örök Városba.