P. Szentmártoni Mihály S.J. elmélkedése Szentháromság vasárnapjára
A MI ISTENÜNK (Kiv
34, 4b-6. 8-9; 2Kor 13, 11-13; Jn 3, 16-18)
Szentháromság vasárnapján minden
hitszónok egy kicsit kényelmetlenül érzi magát: vajon miről lehet ezen a napon prédikálni,
mit tudunk mi Istenről elmondani? Jogos ez a szorongás, hiszen hitünk legnagyobb titkáról
van szó. Ugyanakkor jogtalan, mivel hitünk legszebb titkáról is szó van. Mi ezúttal
nem Istenről elmélkedünk, hanem a mi Istenünkről és ez melegséggel, szeretettel, hálával
tölti el szívünket. Ki a mi Istenünk, vagy esetleg így is kérdezhetünk: milyen a mi
Istenünk? Az emberiség ősproblémája ugyanis nem az, hogy létezik-e Isten vagy nem
- erre elég a józan ész válasza, - hanem az, hogy szereti-e őt az Isten vagy nem,
érdekli-e őt sorsunk vagy közömbösen trónol saját boldogságában?
A történelem
során az ember sok különféle választ adott ezekre a kérdésekre. Voltak idők, amikor
a haragos Isten képe arra késztette az embereket, hogy nagy áldozatokkal, egyes esetekben
még emberáldozatokkal is igyekezzenek megbékíteni Istent. Még mi is emlékezünk olyan
időkre, amikor egyesek úgy vélték, Isten az ember legnagyobb ellensége, ezért ki kell
őt tiltani a társadalomból. Mindezekre a félelmekre válasz a Szentháromság ünnepe:
Isten úgy nyilatkoztatja ki magát mint akinek egyetlen gondja az ember boldogsága.
Az
első olvasmányban Mózes az útikalauzunk, aki felment a hegyre, hogy találkozzon Istennel.
Vajon milyen gondolatok rajzottak fejében, milyennek képzelte el ő Istent? Ott fenn
a hegyen megkapta a boldogító választ: Istennek fáj népe szenvedése. A mi Istenünk
tehát velünk, bajainkkal, szenvedéseinkkel együtt érző Isten. Akár így is fogalmazhatnánk:
a mi Istenünknek van szíve és ez a szív értünk dobog.
A második olvasmányban
Szent Pál újabb jelzővel rajzolja meg a keresztények Istenét: ő a béke Istene. Mindenekelőtt
a szó teológiai értelmében, vagyis mint minden jónak a forrása, de annak társadalmi
és lelki jelentésében is: Isten az összhang, a jó-lét, a kibékülés Istene. Istenünkkel
való találkozás a lelki élet egyik legfontosabb feladata. Eközben fontos az, hogy
merjük Istent „Istenemnek” szólítani! A mi Istenünknek sok neve van, annyi, ahány
élethelyzetből kiáltunk hozzá. Mózes rabságban sínylődő népe nevében kiáltott Istenhez,
és Isten kinyilatkoztatta magát, mint könyörületes Istent. Íme még néhány név amellyel
Istenhez fordulhatunk és amelyek segíthetnek bennünket abban, hogy erős alapokra helyezzük
hitünket.
A mi Istenünk teremtő Isten. A világot és az embert Isten
teremtette. Ennek az igazságnak sokrétű üzenete van. Tudatosul bennünk, hogy Isten
világában élünk; mi nem vagyunk a világ és a természet ura, hanem csak vendégek vagyunk,
felelősek vagyunk Istennek tetteinkért. Ugyanakkor tudatosul bennünk az is, hogy a
világ Isten kezében van, aki nem fogja engedni, hogy a gonosz elrontsa művét. A teremtő
Istenhez fohászkodunk a 139. zsoltár szavaival, amikor leteper bennünket a félelem
és szorongás a saját életünk és a világ sorsa miatt: "Uram, te megvizsgálsz és ismersz
engem, tudod, ha leülök, vagy ha fölkelek. Messziről ismered gondolataimat, szemmel
tartod jártomat-keltemet. Csodálatos ezt tudnom, olyan magas, hogy meg sem értem."
A mi Istenünk Jó Pásztor. Isten nemcsak megalkotott bennünket,
hanem szeretetben kíséri életünket. Az ilyen Istenhez fohászkodunk a 23. zsoltár szavaival,
amikor ránk nehezedik az élet terhe: "Az Úr az én pásztorom, nem szenvedek hiányt.”
A
mi Istenünk anyai vonásokkal felruházott Atyaisten. Mesterpélda rá a tékozló fiú
atyja, aki feltételek nélkül visszafogadja gyermekét (Lk 15). Ez tulajdonképpen anyai
gesztus. Az ilyen Istenhez fohászkodunk, amikor ránk nehezedik bűneink terhe.
A
mi Istenünk az emberi szenvedést magára vállaló Isten... Együtt érző szívét Isten
a megfeszített Jézusban mutatta meg. A gyengéd Istenhez fohászkodunk betegségeinkben
és szenvedéseinkben, Jézus bizalmat sugárzó szavait ismételgetve: „Atyám, ha lehetséges,
vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom teljesedjék, hanem a Tiéd!” Amikor
Mózes lejött a hegyről, elfedte arcát, mert sugárzott róla az Istennel való találkozás
boldogsága. Vigyük magunkkal mi is a jóságos Istennel való találkozásunk kisugárzását,
hogy bearanyozhassuk vele mindazok életét, akik talán még félnek az Istentől.