Mit jelent a Szűzanya a magyaroknak? - Erdő Péter bíboros szentbeszéde a vatikáni magyar kápolnában, ahol a püspöki konferencia tagjaival misézett

Május 6-án, kedden reggel 8 órakor a magyar püspöki konferencia ad limina látogatáson lévő tagjai Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezetésével szentmisét mutattak be a vatikáni Szent Péter bazilika Magyarok Nagyasszonya kápolnájában.
Koncelebráltak továbbá a Rómában élő és dolgozó magyar papok, közöttük a Pápai Magyar Intézet hallgatói, élükön Németh László prelátussal. A szertartáson jelen volt Erdődy Gábor, Magyarország szentszéki nagykövete, az oltárszolgálatban részt vettek a Német-Magyar Kollégium papnövendékei is.

Erdő Péter bíboros homíliájában elmondta: azért piros a mai liturgia színe, mert Szent Péter apostol vértanúságára emlékeztet, hiszen a neki szentelt bazilikában mutatják be a szentmisét. A szertartás egyes szövegei pedig Magyarok Nagyasszonyáról szólnak, a róla elnevezett magyar kápolnához híven. De mit is jelent a Szűzanya a magyaroknak? A bíboros a kápolna művészi ábrázolását bemutatva adott választ e kérdésre.

Az oltár mögött Mária magyaros motívumokkal kísérve jelenik meg, olyannyira, hogy még a kereszténység előtti aranyszarvas legenda is felbukkan a falon elhelyezett domborművön. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mi szinkretista módon tiszteljük a Szűzanyát - magyarázta Erdő Péter -, nem valamiféle pogány kultusz emlékét akarjuk belemagyarázni. Az is biztos, hogy ez az ábrázolás beleilleszkedik abba, amit az egész világon találunk. Minden nép saját arculatának, kultúrájának megfelelően jeleníti meg a Szűzanyát és Krisztust. Jól van ez így, mert a kereszténység nem törli el a népek kultúráját, nem szürkíti el, hanem átlényegíti azt. Valamennyi európai kultúra magán viseli ennek a keresztény örökségnek a jegyét. Ezeréves bizonyosságunk van arra, hogy a kereszténység a népek kultúráját emeli, segíti fejlődésében - anélkül, hogy elvenné önazonosságát. Ez igaz egyénileg is: a hit nem tesz bennünket egyformává, egy hadsereg katonáivá. Istennek a teremtéskor belénk alkotott álmát segít kibontakoztatni. Ezért van az, hogy a vatikáni magyar kápolna falán körben látható szentek is annyifélék. Különböző sorsú, tulajdonságú emberek, akiknek tisztelete is különféle események kapcsán alakult ki.

Erdő Péter bíboros szentbeszédében kiemelte még, hogy a kápolnában ábrázolt Szűz Mária államalapító királyunkkal, Szent Istvánnal együtt jelenik meg. Ez nem véletlen, hiszen tudjuk, hogy a magyar ikonográfia szerint az egyik legfontosabb ismertető jegy a korona felajánlása a Magyarok Nagyasszonyának. Látjuk az idősödő Szent Istvánt, kezében a koronával, amint megtörten, de még egyenes tartással áll. A történelmi hagyományok tükröződnek ebben a jelenetben, ahogy a trónörökös nélkül maradt, immár a halálra készülő uralkodó emberileg kétségbe esett lehetne az ország sorsa és a fiatal magyar keresztények miatt. A kétségbe esésen azonban úrrá lesz a bizalom, és koronáját, országát, életművét a Szűzanyának ajánlja. Ebben is a keresztény ember alapvető magatartását látjuk. Hányszor fordul elő egyének és közösségek életében, hogy emberi számítás szerint nem sok remény, esély van valami jobbra. És mégis: a keresztény ember nem esik kétségbe. Sőt, a kétségbe esést a legnagyobb bűnök közé szoktuk sorolni, mert bízunk Istenben - magyarázta Erdő Péter bíboros. Ez különösen érvényes ránk, akik bízunk a Magyarok Nagyasszonya szerető közbenjárásában, aki nem feledkezik meg az egyénről, az egyes emberről, mint ahogy a közösségekről sem, akik az ő pártfogását kérik.

De mit jelent maga a fölajánlás? - tette fel a kérdést a magyar prímás. Egy vallásos ember számára felajánlani magát, egy országot, egy népet, az emberiséget nem azt jelenti, hogy erőszakot teszünk bárki másnak a lelkiismeretén, aki nem hívő, vagy nem tiszteli azokat a szenteket, akiket mi. A felajánlás imádság, jóindulatba, pártfogásba ajánlás. Szépet és jót, áldást kérni más emberek számára mindig lehet. Ez a kereszténység ősi hagyománya. Már Szent István első vértanú is imádkozik azokért, akik megkövezik. Maga Jézus is imádkozik a kereszten azokért, akik fölfeszítették, mert nem tudják mit cselekszenek. A mi hitünknek tehát lényegi hagyománya, hogy mindenkiért: élőkért, holtakért, keresztényekért és nem keresztényekért, barátokért és nem barátokért tudunk imádkozni, sőt ezt kötelességünknek érezzük. Ez kihatással van saját életünkre is. Akiért imádkoztunk ugyanis, akinek jót kívántunk, azt nem gyűlölhetjük. Azt az élet mindennapjaiban is ugyanúgy emberként, jó sorsra érdemes, Isten áldásával - ha nem is önmagában, de Krisztus szeretete folytán - emberként tiszteljük. Ugyanakkor benne van ebben a magatartásban az is, hogy törekszünk hitünk örömének a továbbadására mindenkinek. Ez is már a kezdetektől jelen van a kereszténységben.

Erdő Péter bíboros ezután Urunk mennybemenetelének múlt vasárnap tartott ünnepéről szólt. Az evangéliumi szakaszban akkor Jézus egyetemes missziós parancsát hallottuk: menjetek el az egész világra, tanítsatok minden népet, megkeresztelvén őket. Ebben benne van az, hogy adjuk át hitünk örömét. Természetesen tiszteletben tartjuk mindenki szabadságát, választási lehetőségét. Az is természetes ugyanakkor, hogy meg vagyunk győződve arról, hogy megtaláltuk a földbe rejtett kincset, az igazgyöngyöt, azt, ami a legszebb, legértékesebb és legjobb az életben. És ez segít bennünket a saját további életünk és boldogságunk szempontjából is. A hívő ember a legjobb dolognak, a legfőbb emberi értéknek tartja saját hitét, az Istennel való kapcsolatát. Az is természetes, hogy a jó ember, a keresztény ember ezt kívánja mindenki másnak, tehát a hite örömét igyekszik továbbadni. Ezen a helyen, XXIII. János pápa sírja közelében arról sem feledkezhetünk meg, hogy mindezt Isten az ember szabadságára bízta. Isten rákényszeríthette volna az egész emberiséget, hogy fogadja el és tisztelje őt. Isten az embert szabadnak akarta teremteni és méltóságot ajándékozott neki. Tehát azért kell az ember szabadságát tiszteletben tartani, mert méltósága ezt kívánja.

Tudjuk azt is, hogy ezek a felajánlások ismétlődnek a történelem során. Szent István ország-felajánlása az ősi legendák mélyébe vész. De többször megújult ez a felajánlás; a magyar püspöki konferencia tagjai is 2004-ben az Európai Unióba való belépés idején Székesfehérváron elmondták a felajánlási imádságot. Később pedig, 2006-ban a nemzeti imaév keretében Fatimában ajánlották a Magyarok Nagyasszonya oltalmába az országot.

Csatlakozva a Szent Istváni hagyományhoz, felajánljuk az egész magyar népet, imádkozunk Istenhez minden jót kérve számára a Boldogságos Szűz Mária közbenjárásával. Imádkozunk tehát minden magyar katolikusért, határokon innen és túl, egész hazánkért, hívőkért, nem hívőkért, minden emberért, aki abban a kulturális és sorsközösségben él, amit mi magyarságnak nevezünk. Kérjük a Boldogságos Szűz Mária pártfogását és bízzunk anyai oltalmában. Ámen.

A hívek a Magyarok Nagyasszonya ünnepén szokásos könyörgésekkel fohászkodtak a szentmisén a pápáért és a papságért, a magyar családokért és az ifjúságért.