2008-05-05 12:33:28

XVI. Benedek pápa találkozott az olasz Katolikus Akció XIII. nemzeti gyűlése tagjaival a szervezet alapításának 140. évfordulója alkalmából


„Az evangélium méltó állampolgárai. A keresztény bölcsesség szolgái egy humánusabb világért” – ezzel a címmel kezdődött meg május elsején az olasz Katolikus Akció tanácskozása Rómában. A több mint ezer küldött feladata, hogy megvitassa és elfogadja a 2008-2011-es időszak programtervét és megválassza az új nemzeti felelősöket. Az ülés egybeesik a szervezet alapításának 140. évfordulójával.

Május 4-én, vasárnap délelőtt fél 11-kor a tanácskozás lezárásaként Angelo Bagnasco bíboros, az olasz püspöki konferencia elnöke mutatott be szentmisét a Szent Péter téren. A szertartás végén délben XVI. Benedek pápa a Szent Péter téren imádkozta el a jelenlevőkkel a Regina Coeli imádságot. Ezután Luigi Alici professzor, a Katolikus Akció olasz elnöke köszöntötte a Szentatyát. Ez volt az első alkalom, hogy a szervezet tagjai találkoztak XVI. Benedekkel. A köszöntő szavak után a pápa intézett beszédet a szervezet tagjaihoz. A szertartásról hétfői adásunkban számolunk be részletesen.

A Katolikus Akció 140. évfordulója alkalmából nyilatkozott Domenico Sigalini püspök, a mozgalom lelki vezetője a Vatikáni Rádiónak.

A Katolikus Akció eredeti lelkiségéből elsősorban az egyház nagy szeretete él ma is tovább – mutatott rá. 1868-ban a fiatalok összegyűltek, hogy kifejezzék hűségüket a pápához, valamint szeretetüket iránta a nehéz időkben, amikor Itáliában lehetetlennek tűnt a pápa tanításának elismerése. A pápa szeretete a mai napig egyik alapvető jellemzője a szervezetnek – hangsúlyozta Sigalini püspök.

A Katolikus Akció legnagyobb kihívásai közül kiemelte a hit meggyengülését. Ezért nagyon fontos a hit újjászületésének elősegítése a személyekben és a keresztény közösségekben. Nélkülözhetetlen a missziós lelkület, vagyis az a képesség, hogy elvigyük az Evangéliumot minden területre, hogy belekerüljön a törvényekbe, a viselkedési formákba, a köz-, a gazdasági és a társadalmi életbe. Fontos továbbá, hogy belsőleg csatlakozzunk Jézushoz, mert ez mindennek az alapja – mondta Domenico Sigalini püspök a Vatikáni Rádiónak adott interjújában.







All the contents on this site are copyrighted ©.