2008-05-05 15:05:21

A katolikus egyház hivatalosan elismerte a francia Alpok Laus nevű helységében történt Mária-jelenéseket


Az egyházi elismerést május negyedikén a helyi püspök jelentette be a Szentszék hozzájárulásával. Franciaországban a Lourdes-i jelenések után most első alkalommal került sor hasonló hivatalos aktusra.

Az ünnepi esemény során Jean-Michel di Falco Leandri helyi püspök nyilvánosságra hozta a szentszéki döntést, amely szerint ezen a helyen természetfölötti esemény történt. A szentmisén 30 bíboros, püspök és hívek ezrei vettek részt.

A Szűzanya Benedikta (Benoite) Rencurel nevű francia pásztor leánynak jelent meg 1664 májusától kezdve. A leányka 16 éves volt, amikor első alkalommal látta a Szűzanyát, amint egy gyönyörű gyermek kezét fogta. A kislány nem tudott sem írni sem olvasni, Isten Anyja mégis fontos üzenetet bízott rá az európai vallásháborúk vérzivataros korszakában. Az üzenet felhívás volt a bűnösök megtérésére és az isteni irgalommal való kiengesztelődésre.

A jelenések 54 éven keresztül folytatódtak Benedikta 1718-ban bekövetkezett haláláig. Ebben a hosszú időszakban a látnok nagy megpróbáltatásokon ment keresztül. 1673-ban az imában elmerülve a keresztre feszített Jézus jelent meg előtte. Attól kezdve Benedikta Krisztus kínszenvedésének fájdalmait is átéli testében. Kétségbeesett emberek, betegek, szegények sokasága keresi fel, akiket mindig szívesen fogad. Számtalan megtérés és imameghallgatás történik szavára.

A híres francia filozófus, Jean Giutton mondta a Laus-i jelenések kapcsán: „Ez a szentély Európa egyik legelrejtettebb és leghatalmasabb kincse.”







All the contents on this site are copyrighted ©.