2008-05-02 16:39:00

A kubai helyi egyház bátran és nagylelkűen hirdesse az ország egész népének Krisztus reménységét – buzdította a pápa a karibi főpásztorokat


Április 28-án, hétfőn kezdte meg XVI. Benedek pápa az ad limina látogatásukat végző kubai püspökök egyenkénti kihallgatását, pénteken délelőtt pedig közösen fogadta őket. Hozzájuk intézett beszédét a jövőbe vetett remény hatotta át. Arra buzdította a főpásztorokat, hogy fordítsanak nagy gondot a fiatalok oktatására, a világi hívek képzésére, a család és a házasság értékeinek előmozdítására. Kérte, hogy a katolikusok jobban jelen lehessenek a tömegtájékoztatásban, illetve rendelkezhessenek elegendő istentiszteleti hellyel.

„Ebben a történelmi pillanatban Kuba helyi egyháza arra kapott meghívást, hogy az egész társadalomnak felkínálja az egyetlen valódi reménységet, Krisztus Urunkat” – mondta XVI. Benedek. Ez a remény az az erő, amely támaszt nyújtott a kubai híveknek, hogy szilárdak maradjanak a hitben és a szeretetben. A lelkipásztori tervekben foglaljon el központi helyet a spirituális élet előmozdítása – hangsúlyozta a pápa. A Szentatya lelki közelségéről biztosította a kubai helyi egyház híveit, emlékeztetve a szeretetközösség szálaira, amelyek az ország püspökeit az Apostoli Szentszékhez fűzik. Utalt Tarcisio Bertone vatikáni bíboros államtitkárnak a közelmúltban, Kubában tett látogatására, majd a részegyház életerejéről szólt.

A kubai egyházi élet mély változásokon ment keresztül, különösen II. János Pál 10 évvel ezelőtti történelmi látogatását követően. A sok nehézség és megszorítás ellenére intenzív lelkipásztori munka folyik Kubában. A püspökök egyik fő célkitűzése olyan elkötelezett világi hívek képzése, akik tudatában vannak küldetésüknek mind az egyházban, mind a világban. A Szentatya elismeréssel állapította meg, hogy a kubai papságot a lelkipásztori buzgóság jellemzi, csekély számuk és a sok nehézség ellenére.

A pápa a hivatások növekedésében reménykedik és olyan igazságos intézkedésekre számít ezen a téren, amelyek lehetővé teszik a helyi egyháznak, hogy megfelelő számú pappal és istentiszteleti hellyel rendelkezzék lelkipásztori és spirituális küldetésének teljesítéséhez. A hivatások növekedése a remény forrása – állapította meg a Szentatya.

Beszéde fontos részét a pápa a család pasztorációnak szentelte, kiemelve a válás, az abortusz, a gazdasági nehézségek problémáit. A főpásztorok megsokszorozott erővel törekedjenek arra, hogy a fiatalok egyre inkább vonzónak találják a házasság és a család hiteles értékeinek szépségét. A pápa örömmel nyugtázta, hogy a kubai egyház nagylelkűen szolgálja a szegényeket, majd annak a kívánságának adott hangot, hogy Isten Szolgája, José Olallo Valdés közelgő boldoggá avatása adjon új lendületet a helyi egyháznak.

Juan García Rodríguez érsek, a kubai püspöki konferencia elnöke a Szentatyához intézett beszédében hangsúlyozta, hogy a helyi egyház és Kuba népe reménnyel köszöntik az országban végbemenő változásokat. A főpásztor azért imádkozik a Szeretet Szűzanyjához, hogy Kuba legyen egyre inkább az igazság, a szeretet, az igazságosság és a szabadság alapvető értékeinek földje. Végül az érsek annak a reményének adott hangot, hogy a Szentatya ellátogat Kubába 2012-ben, a Szeretet Szűzanyja kegyképe megtalálásának 400. évfordulóján.

A kubai főpásztorok ad limina látogatására abban az évben kerül sor, amikor a helyi egyház II. János Pál 10 évvel ezelőtti történelmi, kubai látogatására emlékezik. 1998-ban Wojtyła pápa arra buzdította a Karib-tengeri országot, hogy nyíljon meg a világ felé, a világot pedig arra szólította fel, hogy nyíljon meg Kuba felé.

Fidel Castro idén február 19-én mondott le egészségi okokból az ország vezetéséről, és adta át a hatalmat testvérének, Raúl Castronak. A „líder maximo” 49 éven át uralkodott a sziget-országban, miután forradalma 1959-ben megdöntötte Fulgencio Batista rezsimét.

Az új elnök kisebb reformokkal kezdte meg hivatalát, amelyek célja, hogy javítsanak Kuba gazdasági helyzetén és növeljék az állampolgárok személyi szabadságát. A szigetország 11 millió lakójának csaknem 60%-a katolikus. A helyi egyház három metropolita főegyházmegyére és nyolc egyházmegyére oszlik. Az ország püspöki konferenciájának jelenlegi elnöke Juan Garcia Rodriguez érsek. A kubai főpásztorokat állandó küldött képviseli a Latin-Amerikai Püspöki Konferenciánál. (CELAM). A kubai püspökök „Nosotros Hoy” nevű online hírügynöksége tájékoztatja rendszeresen a híveket, címe: www.iglesiacubana.org.

A kubai helyi egyház elkötelezett tevékenységet folytat szociális téren és törekszik az állampolgárok közötti kiengesztelődés előmozdítására. Fontos előrehaladást jelentett az állam és az egyház közötti kapcsolatok javulásában Tarcisio Bertone vatikáni bíboros államtitkár január 21-e és 26-a között az országban tett látogatása, amelyre a II. János Pál utazására emlékező jubileumi év alkalmából került sor. A bíboros aggodalmát fejezte ki a kubai gazdasági helyzet miatt, rámutatva, hogy az embargó következményei a lakosságot sújtják. Emlékeztetett II. János Pál szavaira, aki „elfogadhatatlannak, a kubai népre károsnak és etikátlannak” nevezte a Karib-tengeri országgal szembeni nemzetközi gazdasági zárlatot.

Kubával kapcsolatos az a hír is, hogy Raúl Castro 2009 második felére összehívta a Kubai Kommunista Párt hatodik kongresszusát. Az eredetileg 2002-re tervezett összejövetel célja, hogy meghatározzák az ország politikai és gazdasági célkitűzéseit. „A politikai hivatal szükségesnek tartja a párt hatodik kongresszusának megszervezését” – nyilatkozta Raúl Castro a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának plenáris ülésén. Az utolsó kongresszust 1997-ben tartották Havannában.

Az új államelnök azt is bejelentette, hogy felülvizsgálják egy salvadori és egy guatemalai fogoly halálos ítéletét. Mindkettőjüket azzal vádolják, hogy robbantásos merényletet követtek el 1997-ben. Egyes esetekben a halálos ítéletet életfogytiglani, vagy 30 évig terjedő szabadságvesztésre változtatják – mondta a kubai elnök, de arról nem nyilatkozott, hogy hány személyt érintenek az új intézkedések.







All the contents on this site are copyrighted ©.