„Küldetésetek, hogy mindenkihez elvigyétek Krisztus evangéliumának örömét – mondta XVI. Benedek pápa annak a 29 diakónusnak, akiket vasárnap délelőtt szentelt pappá a római egyházmegye számára

Az ünnepélyes szertartáson, amelyre a Szent Péter téren került sor, azzal a küldetéssel bízta meg őket, hogy hintsék el mindenütt az evangéliumi öröm magvait. Gyakran szomorú és negatív világunknak szüksége van az evangélium bennük lángoló tüzére. A szentmise és a Regina Coeli elimádkozása után a pápa felhívást intézett a nemzetközi közösséghez Szomália, Darfur és Burundi érdekében.

A papszentelés szertartásának rövid, de annál intenzívebb pillanata volt, amikor a Szentatya kézrátétellel imádkozott azért, hogy Isten árassza ki Szent Lelkét a szentelendőkre. Alakítsa át és tegye őket Krisztus papságának részesévé. Ebben a kézrátételben nincs semmiféle „mágia” – mondta a Szentatya – hanem az imától elválaszthatatlan jel, annak csöndes folytatása. Ebben a csöndes imában két szabadság találkozik egymással: Isten szabadsága, amely a Szentlélek révén működik és az ember szabadsága.

A kézrátétel ezt a találkozást jeleníti meg: az egyházat megszemélyesítő püspök állva, kitárt karral imádkozik a Szentlélekhez, hogy szentelje meg a papjelöltet. A diakónus pedig térden állva fogadja a kézrátételt és rábízza magát a közvetítőre. Ezeknél a gesztusoknál végtelenül fontosabb az a „spirituális mozzanat”, amely révén a Szentlélek és a Fiú a tanítványokba költözik.

XVI. Benedek arra buzdította az újonnan szentelt papokat, hogy mindig élénken tartsák emlékezetükben Jézus szavait, amelyeket az Utolsó Vacsorán mondott, és amelyekkel megalapította az Oltáriszentséget, valamint a papság szentségét. Jézus ezt mondta: „Ha szerettek engem”. Fogadják be ezeket a szavakat hittel és szeretettel. Hagyják, hogy beleivódjanak szívükbe, és elkísérjék őket egész életük során. Maradjanak mindig hűségesek Krisztus szeretetéhez, így megújult örömmel fedezik majd fel, hogy isteni szava velük együtt halad és növekszik bennük. A diakónusokat az Atya hívta meg, a Fiú vonzotta magához és a Szentlélek formálta. Most pappá szentelésükkel új küldetést kapnak, amelynek programja, Pál apostol szavai szerint az, hogy „az öröm szolgái” legyenek.

Mi lehet szebb, lelkesítőbb annál, mint hogy együttműködhetnek a világban az élet szavának terjesztésében? – tette fel a kérdést a pápa.

A papok arra kaptak meghívást, hogy mindenkihez eljuttassák az evangéliumot, hogy mindenki megtapasztalhassa Krisztus örömét és minden városban az öröm uralkodjék. Arra kaptak meghívást, hogy ennek az örömnek a hírnökei legyenek, megsokszorozzák és átadják azt, főleg azoknak, akik szomorúak, akik már nem remélnek.

A most szentelt papok reménye Istenben, Jézusban és a Szentlélekben van. Vigyék el az élet és a megbocsátás reményét azoknak a személyeknek, akik lelkipásztori gondjaikra lesznek bízva. Legyenek az életszentség és az apostoli termékenység reménye az egész egyháznak. Legyenek a hit és az Istennel való találkozás reménye az igazságot keresők számára, a béke és a vigasz reménye a szenvedőknek, az élet által megsebzetteknek.

A pápa arra buzdította az általa felszentelt papokat, hogy imádják Krisztust, és ápolják a hozzá fűződő személyes szeretetkapcsolatot. Ez a szeretet egyedülálló és mindent magába foglal. Minden más kapcsolatot ennek fényében tisztítsanak és szenteljenek meg.

A pápa a szertartás után, a Regina Coeli elimádkozásakor is az evangéliumból fakadó örömről és reményről szólt. Emlékeztetett az Egyesült Államokban tett apostoli látogatására, amelynek mottójául a következő szavakat választotta: „Krisztus a mi reményünk”. A pápa ezután lelki közelségéről biztosította azokat a keleti egyházakat, amelyek a Juliánusz naptár szerint vasárnap ünnepelték Húsvétot. Csatlakozzanak imáihoz, és vele együtt fohászkodjanak Isten Anyjához: a párbeszéd és az együttműködés már megkezdett útja hamarosan vezessen el egy teljesebb szeretetközösséghez Krisztus minden tanítványa között, hogy a remény egyre fényesebb jelei lehessenek az egész emberiségnek.

A pápa a Mária-ima után felhívást intézett a nemzetközi közösséghez, hogy ne feledkezzen el néhány afrikai ország tragédiájáról. Külön kiemelte Szomáliát, Darfur térségét és Burundit. Annak a reményének adott hangot, hogy a helyi politikai hatóságok, a nemzetközi közösség felelősei, és a jóakaratú emberek mindent elkövetnek majd annak érdekében, hogy megszűnjön az erőszak. A már létező egyezmények megtartásával rakják le a béke és a fejlődés szilárd alapjait.