2008-04-25 15:57:42

Katarban rendezik meg a vallások közötti párbeszéd VI. nemzetközi konferenciáját


A katari vallások közötti párbeszéd központja szervezi május 13-16. között Dohában a nemzetközi összejövetelt. A központot a múlt évi hasonló konferencia végén hozták létre, hogy fontosságot biztosítson a párbeszédre irányuló találkozóknak. Az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztériumának pénzügyi támogatásával működik és része a többi monoteista vallás felé nyitás politikájának. Ezt erőteljesen pártfogolja Moza hercegnő, az emír felesége. Ennek az irányvonalnak az egyik megnyilatkozása volt februárban az első katolikus templom felszentelése, amelyet a „Rózsafüzér Asszonyáról” neveztek el. Felépítése kb. 20 millió dollárba került. Az istentiszteleti hely az első azok sorában, amelyeket a következő hónapokban más keresztény felekezetek számára is felavatnak. Részét képezi annak a keresztény imaközpont projektnek, amelyet az emír által ajándékozott területen építettek fel.

A nemzetközi találkozók témáját a helyi vezetőtanács határozza meg együttműködésben a párbeszéd központ nemzetközi konzultációs tanácsával, amely évente két alkalommal ül össze. A helyi vezetőtanács elnöke a Dohai Egyetem volt rektora, Ibrahim Al-Nuaimy professzor. Tagjai között a felsőoktatási intézmény tanárai szerepelnek. A konzultációs tanácsban a három monoteista valláshoz tartozó nemzetközi és vallási tudományos szakemberek vesznek részt, közöttük két keresztény képviselő: Georges Saliba, Libanon-hegy szír-ortodox érseke és P. Vittorio Ianari iszlámszakértő, a Sant’Egidio Közösség tagja.







All the contents on this site are copyrighted ©.