2008-04-24 15:31:03

„A kommunizmus bukása után a kaukázusi helyi egyház őrizze meg identitását” – buzdította a pápa a térség ad limina látogatáson lévő főpásztorait


A kommunizmus bukása után szükség van arra, hogy a hívek bátran tanúságot tegyenek az evangéliumról, az új társadalmi és kulturális kihívásokra válaszolva – hangsúlyozta XVI. Benedek Örményország, Azerbajdzsán és Grúzia püspökeihez intézett beszédében. Arra szólította fel a térség híveit, hogy védelmezzék a családot, segítsék a szükséget szenvedőket és kötelezzék el magukat az ortodoxokkal és más vallások követőivel folytatott testvéri párbeszédben.

Akadályozzák meg, hogy ott, ahol a kommunizmusnak nem sikerült elpusztítania a katolikus önazonosságot, most különféle ráhatások alattomos formái meggyengítsék az egyházhoz való tartozás érzését – mondta a pápa. Emlékeztetett rá, hogy Tarcisio Bertone bíboros, vatikáni államtitkár a közelmúltban kereste fel a térséget, amely gazdag történelemmel és kultúrával rendelkezik. A Kaukázus vidéke Kelet és Nyugat kereszteződése, civilizációk forrasztótégelye.

A Szovjetunió összeomlása után jelentős előrehaladás történt a társadalmi változások terén, de a helyzet továbbra is nehéz: magas a szegények, munkanélküliek és menekültek száma, azoké, akiket a háborúk elűztek otthonukból.

Az elmúlt évszázad zivataros eseményei azonban nem oltották ki az evangéliumi lángot, amely az egymást követő nemzedékek során termékeny talajra talált a Kaukázusban – hangsúlyozta XVI. Benedek pápa. Utalt a helyi egyházak számos vértanújára, majd arra buzdította a főpásztorokat, hogy legyenek Isten népének bölcs és biztos kezű vezetői. Támogassák a családot, amely Isten népének élő alapsejtje.

A családok ma, a társadalomba sulykolt gondolkodásmód és a kommunizmus öröksége folytán nem kevés nehézséggel néznek szembe. Mély sebek, továbbá az emberi élet elleni merényletek sújtják, amelyek sajnos a világ számos részén tapasztalhatók.

A kaukázusi püspökök olyan térségben folytatják szolgálatukat, ahol továbbra is számos társadalmi és kulturális kihívásra kell válaszolniuk. A katolikus közösség kis nyájat alkot, amely hitét más felekezetek és vallások között éli meg. A Kaukázusban együtt élnek örmény, latin és káld szertartású katolikusok az ortodoxokkal, az örmény apostoli egyház híveivel, zsidókkal és muzulmánokkal. Ebben a sokvallású környezetben fontos, hogy a katolikusok továbbra is fokozzák az együttműködést a többi keresztény egyházzal és más vallások követőivel – mutatott rá a Szentatya.

A pápa beszédének egy részét a papi és szerzetesi hivatásoknak szentelte. Örményországban, Azerbajdzsánban és Grúziában a jövő nemzedékeinek papsága legyen szent, és hivatását örömmel élje meg, nagylelkűen látva el hívei lelki gondozását.

Benedek pápa elismeréssel szólt a helyi egyház karitatív tevékenységéről, amelyet a szegények érdekében folytat, majd arra buzdította a püspököket, hogy életükkel tegyenek önzetlen tanúságot Krisztus szeretetéről. A főpásztorok fordítsanak nagy gondot a hívek lelkiismeretének képzésére, hűen az evangéliumi etikához, kiváltságos helyet biztosítva a fiatalok körében végzett lelkipásztorkodásnak.







All the contents on this site are copyrighted ©.