XVI. Benedek pápa beszéde a Szalézi Társaság nagykáptalanjának résztvevőihez
Hétfőn délelőtt a Szentatya kihallgatáson fogadta a Bosco Szent János, torinói
pap által a társadalomból kirekesztett fiatalok nevelésére alapított férfi szerzetesrend,
a Szalézi Társaság káptalani ülésének résztvevőit. A Pápát a kihallgatás elején Don
Pascual Chávez Villanueva, a szaléziak újból megválasztott legfőbb elöljárója köszöntötte.
A 26. általános káptalan során, a múlt héten megválasztották az új általános tanács
tagjait is. Összesen 233 rendtag vesz részt a megbeszélésen a közel 16 ezer szalézi
szerzetes nevében, akik a világ 129 országában végzik szolgálatukat. A legfőbb elöljáró
a spanyol Pascual Chávez atya az alapító Bosco Szent János szavaival fejezte ki örömét
azért, hogy a találkozhatnak a Szentatyával: „Bármilyen fáradozás semmiség, amikor
az Egyházról és a Pápáról van szó”. A Szentatya beszédében az alapító kegyelmi adományaihoz
való hűségre buzdította a szalézi szerzeteseket, arra kérve őket, hogy apostoli szenvedéllyel
folytassák nevelői küldetésüket, ebben a válsággal terhes mai világban. A fiatalok
a nagy társadalmi, gazdasági és politikai változásokat szemlélve kérdőre vonják a
felnőtteket az alapvető etikai, kulturális és környezeti problémák kapcsán, miközben
azt tanúsítják, hogy értékekre vágynak: maradéktalan életre, valódi szeretetre és
építő szabadságra. Don Bosco Társaságának igazi hivatása az, hogy felismerje ezeket
a törekvéseket és választ adjon azokra a jézusi üzenet fényében. Don Bosco akarata
az volt, hogy a megszentelt életet választó személyek biztosítsák kegyelmi adományainak
folytonosságát az egyházban. A szalézi mozgalom a mai időkben is csak akkor tud majd
növekedni a karizmáik iránti hűségben, ha megszentelt személyek erős és eleven csoportja
marad a középpontban. Ezért nagyon fontos, hogy minden szalézi megerősödjön hivatásában,
és teljességében megélje a szerzetesi életre szóló meghívását. Szükséges mindenek
előtt az alapos képzés, hogy a mai erősen szekularizált világban az egyház számíthasson
lelkileg, kulturálisan, emberileg jól felkészült szerzetesekre. A Szentatya a szaléziak
lelkére kötötte a napi közösségi szentmisét és az imádságot. Azt kérte, hogy éljenek
egyszerűségben, szegénységben és tegyenek meg mindent a szalézi azonosságtudat megerősítésére.
Ebből táplálkozik az apostoli elhivatottság, az egyházi közösség igazi spiritualitása
és a fiataloknak szentelt élet ajándéka, főként azok iránt, akik hátrányos helyzetben
és nélkülözések között élnek. A szaléziak apostoli szolgálata csak ilyen körülmények
között tud választ adni arra a nagy nevelői szükséghelyzetre, amellyel a Pápa a római
egyházmegye híveihez intézett levelében is foglalkozott. A nevelni soha nem volt könnyű
– mondta a Pápa említett levele szavait idézve – és úgy tűnik ma még nehezebb a feladat.
Egyre több szülő és tanár lemond erről a feladatról és meg sem érti, hogy valójában
miben áll küldetése. Az ok pedig főként az, hogy kihunyt a remény a szívekből. A nevelés
válságának gyökerénél tehát az életbe vetett bizalmatlanság húzódik meg. Végső elemzésben
ez azt jelenti, hogy nem bízunk Istenben, Aki meghívott bennünket az életre. A fiatalok
esetében rendkívül fontos, hogy a család aktív alanya legyen a nevelésnek. A család
sajnos ma gyakran nem képes megküzdeni a nevelés során felmerülő kihívásokkal, nincsenek
javaslatai, vagy egyenesen eleve feladja a küzdelmet. A szaléziak alapítója, Don Bosco
különös elkötelezettséget érzett éppen a gyermekek, fiatalok iránt. Ebből a karizmából
merítve segítsék Don Bosco mai követői a fiatalokat és a családokat egyaránt, hogy
meg tudjanak felelni nevelői küldetésüknek. A Szentatya végül hálát adott Istennek
kegyelmi adományaik jelenlétéért az egyházban és kifejezte jókívánságát, hogy képesek
lesznek megvalósítani káptalani ülésük célkitűzéseit.