2008-03-28 17:41:18

Nemzetközi találkozót tart a Katolikus Karizmatikus Megújulás Rómában


Április 3-tól 6-ig a világ minden tájáról az Örök Városban gyűlnek össze a mozgalom szakértői, hogy megvizsgálják a karizmák gyakorlását és a tanítást a mai egyházban. Másodízben kerül sor ilyen találkozóra, amelyet a Nemzetközi Katolikus Karizmatikus Megújulás a Világiak Pápai Tanácsával karöltve szervezett.

A vatikáni intézmény elnöke, Stanisław Ryłko bíboros nyitja meg az ülést, majd a mozgalom egyes szervezeteinek elnökei szólalnak föl. A 2001-ben tartott első találkozóhoz hasonlóan mintegy százötvenen vesznek részt a mostani összejövetelen. Az előadók a következő témaköröket érintik felszólalásaikban: a Szentírás, patrisztika, teológia, lelkipásztorkodás. Kerekasztal-beszélgetések, tanúságtételek követik az előadásokat, majd a világ különböző országaiból érkező szakértők, papok, szerzetesek, professzorok osztják meg tapasztalataikat egymással.

A találkozó fő célja, hogy mélységeiben bemutassa az egyház tanítását a karizmákról, ahogyan azokat az évszázadok folyamán gyakorolták az egyház történelmében: az apostolok idejétől egészen napjainkig, különösen pedig a Katolikus Karizmatikus Megújulásban. Az összejövetelt április 6-án, vasárnap zárja előadásával Stanisław Ryłko bíboros, a Világiak Pápai Tanácsának elnöke, majd a tanács titkára, Josef Clemens püspök mutat be szentmisét a résztvevőknek.

Az 1967-ben alakult megújulási mozgalom rendkívül hamar elterjedt a világon mintegy 120 millió katolikus körében, annak köszönhetően, hogy hatékonyan alkalmazta a karizmákat az evangelizálásban és Isten Szavának hirdetésében.







All the contents on this site are copyrighted ©.