2008-03-22 10:18:05

A Szűzanya órája - P. Melo Lajos domonkos, a Santa Maria Maggiore bazilika gyóntatója ismerteti ezt a nagyszombati ájtatosságot


RealAudioMP3 Nálunk a Santa Maria Maggiore bazilikában minden nagyszombaton délelőtt ünnepeljük Szűz Mária óráját. Ez a szertartás a bizánci liturgiát követi, amelyet sok helyen elfogadtak és nagy áhítattal ünnepeltek. Kétszer a Szent Péter bazilikában is sor került erre II. János Pál akaratából, de másutt is, katedrálisokban, vagy a plébániai templomokban. A hívek érzelme azt kívánja, hogy ez a szertartás a szent három nap alatt történjen, mert Szűz Mária által még inkább láthatóvá válik az emberi hit.

Valóban helyes, hogy nagyszombaton méltón megemlékezzünk Isten anyjáról, mert amúgy is a szombat a Szűz Mária napja, amint már a dokumentumok a kilencedik századból is a Szűz Mária miseszövegei bevezetésében aláhúzták. Az 1988-as dokumentumokból olvashatjuk: Szűz Mária szombati megemlékezése, sok egyházi közösség számára, mialatt az Úr feltámadása ünneplését készítik elő, áhítattal megemlékeznek Szűz Máriáról, aki nagyszombaton, amíg Krisztus még a sírban feküdt, egyedülálló hittel és reménnyel, ő maga a tanítványai között, várta az Úr feltámadását, amint olvassuk liturgiával foglalkozó kongregáció 2002-ben kiadott nyilatkozatában, amely felajánlja nagyszombaton Szűz Mária órájának elvégzését is. Mert Szűz Mária itt a Krisztus sírjánál az Ő jegyesét, az egyházát képviseli, amely Jegyese eljövetelét, vagyis feltámadását várja.

A keleti liturgia szellemében az egész szertartás a zsoltárokból, olvasmányokból és a keleti liturgia verseiből áll. Az egész szertartás Krisztus és a Szűz Anya szenvedését mutatja be, de a hátterén mindig a feltámadásba vetett remény tükrözik.

Hogyan ünnepeljük Szűz Anya óráját? Az oltár előtt Szűz Mária képét helyezzük el és előtte egy gyertyát, nem a húsvétit, amely első himnusz alatt meg van gyújtva. Himnusz elhangzása után, lassan meg van világítva az egész bazilika, mint a Krisztus világossága kisugárzása már a sírból. A pap, aki a szertartást vezeti, fehér karingbe és a piros stólában fel van öltözve. Az egész szertartás négy részből áll: 1. Bevezetés a bűnbánó szertartással, amely előkészíti a híveket átélni Szűz Máriával együtt, az Ő szent fia feltámadását, amíg a sírban fekszik. 2. Olvasmányok rámutatnak, ahogy fegyelmezetten és milyen engedelmességgel Isten Fia és a Szűz Mária, vállalták a legnagyobb áldozatot. 3. A következő olvasmányok rámutatnak az eljövendő Húsvét közelségére, ahogyan ezt Szűz Mária már előtte szívében átélte. 4. Befejezésül a szertartás elvisz minket Szűz Máriával, a feltámadt Krisztussal való találkozására.

Ez a szertartás nem csak nagyszombaton végezhető, hanem az év más szombatján is, de nagyszombaton a legjobban kifejezi a Szent Szűz szerepét Húsvét misztériumában.








All the contents on this site are copyrighted ©.