A papok feladata, hogy ébren tartsák a világban az Isten utáni vágyat – mondta a Pápa
a nagycsütörtöki krizmaszentelő misén
A papok soha ne saját magukat hirdessék, ne olyan egyházról szóljanak, amit ők találtak
ki, hanem mindnyájan legyenek az igazság és a szeretet szolgái – mondta XVI. Benedek
pápa nagycsütörtökön délelőtt a Szent Péter bazilikában bemutatott krizmaszentelő
misén. A szertartáson a római egyházmegye 1600 papja újította meg papi fogadalmait,
majd sor került a katekumenek és a betegek olajának, valamint a szent krizmának a
megáldására. A Szentatya homíliájában arra szólította fel a papokat, hogy elmélkedjenek
el hivatásuk jelentéséről. Feladatuk, hogy szüntelenül fordítsák tekintetüket Isten
felé, hogy a világ ne feledkezzen el róla.
„A pap kötelessége, hogy mindig
ébren őrködjön a gonosz felszínre törő hatalmával szemben. Ébren kell tartania a világ
lelkiismeretét Isten számára. A pap legyen szilárd a kor divatos irányzataival szemben,
legyen kitartó az igazságban, a jóért való elkötelezettségben. Az Úr színe előtt állni
azt is jelenti, hogy magunkévá tesszük az emberek gondjait, mint ahogy Jézus is magára
vállal mindannyiunkat az Atya előtt. A papok öltsék magukra Krisztus képmását, szavát,
igazságát, szeretetét.
A pap legyen egyenes ember, aki arra is készen áll,
hogy az Úrért hagyja magát megalázni. Mindig újból és újból tanuljon meg imádkozni,
mélyedjen el az Úr megismerésében, hogy hithirdetése hatékony legyen. Óvakodjon továbbá
attól, hogy a szent dolgok szokássá váljanak. Ezáltal kialszik a szent félelem – mondta
a Szentatya, majd így folytatta homíliáját: „A szokások hatalmában nem érzékeljük
azt a rendkívüli, új, meglepő tényt, hogy Jézus maga van jelen, hogy hozzánk szól,
hogy nekünk adja magát. Szüntelenül küzdenünk kell szívünk közömbössége, valamint
az ellen, hogy ne szokjunk hozzá a rendkívüli valósághoz. Újból és újból el kell ismernünk
elégtelenségünket, és azt a kegyelmet, hogy Jézus kezünkbe adja önmagát”. A Pápa
Lukács evangéliumának szavait idézve mutatott rá az engedelmesség alapvető dimenziójára:
„ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd”. Jézus az Olajfák hegyén ezekkel a szavakkal
hozta meg a döntő győzelmet a bűn, a bűnbeesett szív lázadása felett.
Ádám
bűne abban állt, hogy saját akaratát akarta megvalósítani, nem pedig Istenét. Az emberiség
kísértése mindig az, hogy teljesen önálló akar lenni, saját akaratát akarja végrehajtani.
Azt hiszi, hogy csak így lehet szabad, csak a korlátlan szabadság révén lehet teljesen
ember, válhat istenivé. Azonban éppen ezáltal szállunk szembe az igazsággal – mutatott
rá csütörtök délelőtti homíliájában XVI. Benedek pápa.
Csak akkor vagyunk szabadok,
ha szabadságunkat megosztjuk másokkal, ha belépünk Isten akaratába. Ez az alapvető
engedelmesség, amely minden embert érint, még konkrétabbá válik a papok számára.
„Mi
nem magunkat hirdetjük, hanem Jézust és Szavát, amelyet nem találhattunk volna ki
mi magunk. Ne találjunk ki egy olyan egyházat, amilyet mi szeretnénk, hanem hirdessük
Krisztus Szavát a megfelelő módon, testével szeretetközösségben. Engedelmességünk
azt jelenti, hogy hiszünk az egyházban, hogy az egyházzal együtt gondolkozunk és beszélünk,
vele együtt szolgálunk” – mondta a Szentatya. Utalt Jézus szavaira, amelyeket Péternek
mondott: „oda visznek majd, ahová nem akarod”. Az, hogy hagyjuk oda vezetni magunkat,
ahová nem akarunk menni, szolgálatunk alapvető dimenziója, és éppen ezáltal válunk
szabaddá. Az, hogy elveinkkel és terveinkkel esetleg ellentétes helyre hagyjuk magunkat
vezetni, azt jelenti, hogy valami újat tapasztalunk meg, mégpedig Isten szeretetének
gazdagságát.
A Pápa végül a lábmosás gesztusát elevenítette fel homíliájában:
ezáltal Krisztus, a világ valódi Főpapja kinyilvánította, hogy mindenki szolgája kíván
lenni. A szeretet végsőkig menő gesztusával megmossa piszkos lábunkat, alázatos szolgálatával
megtisztít bennünket kevélységünk betegségétől. Képessé tesz bennünket arra, hogy
Isten asztaltársai legyünk. Krisztus leszállt közénk a földre és felmagasztaltatott
a Kereszt által. Kereszthalála, a végsőkig menő szeretet révén, leszállt a legmélyebbre.
Az ember őt követve jut el így valódi felemelkedésének csúcspontjára.