2008-03-15 15:33:03

Szentszéki állandó megfigyelő felszólalása az ENSZ emberi jogokról tartott genfi ülésén


Semmilyen kompromisszum nem köthető a személy élethez való joga kapcsán, amely a fogantatástól a természetes halálig tart – fogalmazott Silvano Tomasi érsek, a genfi székhelyű ENSZ-hivatalok állandó szentszéki megfigyelője. A fizikai és mentális egészséghez való jogról szóló ENSZ jelentéshez fűzte gondolatait március 11-i, keddi beszédében. Utalt az Egészségügyi Világszervezet által meghatározott egészségről szóló definíciójára, miszerint az egészség a teljes fizikai, mentális és szociális jólét állapota, nemcsak a betegség vagy gyengeség hiánya. Emellett a Szentszék azt is elismeri, hogy biztosítani kell a lelki támogatáshoz való hozzáférést azok között a feltételek között, amelyek garantálják az egészséghez való jog teljes élvezetét.

Az egészségügyi rendszerekről szólva az érsek elmondta, hogy a szentszéki misszió arra a központi szerepre irányítja a figyelmet, amelyet meg kellene adni a vallási szervezetek számára, mivel fontos résztvevői az egészségügyi infrastruktúrák megerősítésének. Gyakran jelentős felelősséget vállalnak az egészséggondozás korlátai miatt, eljutva a lakosság legszegényebb rétegeihez és a vidéken élőkhöz is. Ennek ellenére nagyon gyakran az egyházi szolgáltatást végzők nem kapnak helyet az asztalnál az egészséggondozási tervek nemzeti és helyi szintű kidolgozásánál. Ugyanígy meg vannak fosztva attól, hogy egyenlő módon részesüljenek a nemzeti, a helyi költségvetések és a nemzetközi adományok anyagi forrásaiból. Pedig ez a támogatás alapvető a jelenlegi egészségügyi rendszerek fenntartásához.

Ezután Tomasi érsek rámutatott az élethez való jog fontosságára is. Azokat a személyeket emelte ki, akiknek körülményei nagyon veszélyeztetettek, valamint akik teljesen mások gondozására szorulnak. Elsősorban az anyaméhben levő gyermekekre és a súlyos, életveszélyes betegségekben szenvedőkre utalt. Az érsek továbbá a szentszéki misszió azon reményének adott hangot, hogy a sürgős szülészeti beavatkozásokat soha nem használják fel a még meg nem született élet erőszakos megszakításának igazolására. Ezen túl reméli: az állam arra vonatkozó kötelezettségét, hogy meghatározza az egészségügyi szolgáltatások minimumát, sohasem fogják olyan módon értelmezni, hogy az megtagadja az alapvető szolgáltatásokat a súlyos betegektől.
Végül az egészség, mint közjó, a nemzetközi együttműködés és a határokon átívelő egészségügyi kérdések kapcsán Tomasi érsek rámutatott, hogy számos országban a befogadó kormány nem biztosítja a legalapvetőbb életmentő egészségügyi szolgáltatásokat sem a menekültek, a bevándorlók és a kitelepítettek számára. Ennek kiküszöbölésében is az egyházi szervezetek gyakran biztosítanak gondoskodást, támogatást ezeknek a személyeknek nemzeti és etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül – zárta az ENSZ ülésen mondott beszédét Silvano Tomasi érsek, a genfi székhelyű ENSZ-hivatalok állandó szentszéki megfigyelője.








All the contents on this site are copyrighted ©.