P. Szentmártoni Mihály SJ elmélkedése Virágvasárnapra

Virágvasárnap: az ellentétek ünnepe
(Iz 50, 4-7; Fil 2, 6-11; Mt 26, 14-27,66)

Virágvasárnap az egyik legfurcsább liturgikus esemény: az ellentétek ünnepe. E napon egybefonódik "Alleluja" és "Feszítsd meg", örömujjongás és szenvedés, szeretet és árulás. Emlékeinkben visszatérnek a felejthetetlen gyermekkori barkás körmenetek, de fülünkben ott cseng a passió fájdalmas dallama is. A levegő már a tavasz pezsdítő frissességét, a fakadó élet ígéretét hozza felénk, de érezzük a szentsírt takaró nárciszok émelyítő illatát is. És mindez szinte átmenet nélkül, amint ezt megfigyelhetjük a jeruzsálemi eseményekben is, amelyekről a virágvasárnapi liturgia beszámol. Nagy események színhelye volt Jeruzsálem. De talán három mozzanatot külön ki lehetne emelni: Jézus örömujjongással körülvett ünnepélyes bevonulása a Városba, lassú árulások sora a Városban, Jézus halála a Városon kívül.


Hozsannával kezdődött Jézus jeruzsálemi hete. Szerette ezt a furcsa népet. Megsiratta barátját, Lázárt, megsiratta a szeretett fővárost, a tragikus emberi sorsot, a tévelygő embert, aki nem ismerte fel azt, ami a saját javát szolgálta volna. Velük örült, örült boldogságuknak, hagyta, hogy leteregessék ruhájukat, felmásszanak a fákra, hogy daloljanak, hogy körültáncolják. Ám az örömmámor nem sokáig tartott. Alig vonult be Jézus Jeruzsálembe, kezdődtek a kisebb-nagyobb árulások. Júdás már alkudozott a főpapokkal, ellenségei már készítették az összeesküvést ellen, a tanítványok már álmosak voltak, a nép már másfelé kereste apró örömeit. És aztán jött a magány, a kiszolgáltatottság, az elhagyatottság, a rettenetes kereszthalál. Mindez Jeruzsálemben történt, alig néhány óra leforgása alatt. És mindez most itt van, a virágvasárnapi liturgiába tömörítve.


Virágvasárnapnak időtálló üzenete van. Fontoljuk meg, hogy minden emberi élet virágvasárnap. Gondtalan örömben kezdődik, nagy rácsodálkozással lép be minden kisbaba ebbe a világba, amely tele van ígérettel, reménnyel, délibábbal. De a gyermekkor boldogságának egére nagyon hamar sötét felhők tornyosulnak és sorakoznak a sikertelenségek, kiábrándulások. Végül elkövetkezik a kikerülhetetlen halál. És a kettő között van, vagy kellett volna lennie, az életnek. De oly gyorsan elmúlik, mint egy virágvasárnap.


Fontoljuk meg, hogy minden házasság virágvasárnap. Lakodalommal kezdődik, örömujjongással meg zenével, mirtuszkoszorúval meg fehér ruhával, nagy szerelemmel és rengeteg reménnyel, álommal, várakozással. Aztán elhervad a mennyasszonyi csokor, elnémul a zene és megkezdődnek a hétköznapok kiábrándulásai, a kisebb-nagyobb árulások sorozata. És az egész álom tart valameddig, 10, 25, 50 esztendeig, az ember közben megjárja a Kálváriát, megismeri a szenvedést, a magányt, és egészen biztosan tudja, hogy minden álmának végállomása a halál.


Fontoljuk meg, hogy minden emberi szív Jeruzsálem, ahová Krisztus ünnepélyesen bevonult a keresztség pillanatában. Döbbenjünk rá, mire képes ez a szív, mire képes az ember Istenével szemben? Mindarra, amire képes volt az első történelmi Jeruzsálem. Eláruljuk Jézust, mint Júdás, aki nyomorult harminc ezüstpénzért eladta a barátot, a szeretetet, Istenét. A mi életünk értékfontossági sorrendje is áruláshoz hasonlít, amikor többre becsüljük a pénzt, a hírnevet, a kényelmet az erkölcsi törvénynél. Megtagadjuk, mint Péter: mindig, amikor emberi vélemény miatt megfutamodunk és letagadjuk az igazságot. Felelősségre vonjuk, mint Kaifás, amikor azzal vádoljuk Istent, hogy nem hallgatja meg imáinkat. Elalszunk jelenlétében, mint a tanítványok az Olajfák hegyén, amikor közömbösek vagyunk. És hány szívben már meghalt Jézus: minden életben, amelybe beköltözött a bűn.


De ahogyan Jézus feltámadt Jeruzsálemben, ugyanúgy képes feltámadni minden emberi szívben. Ezért tegyük lelkünket ilyen Jeruzsálemmé: hagyjuk, hogy Jézus végbevigye mindazt, amit akar. Vonuljon be ismét ünnepélyesen életünkbe: ismerjük el Őt egyetlen üdvözítőnknek, barátunknak, Istenünknek. Engedjük, hogy töredelmes gyónásban megtisztítsa szívünket, mint ahogyan megtisztította a jeruzsálemi templomot a kereskedőktől, kufároktól és mindattól, ami nem tartozott Isten házába. Majd pedig osszuk meg vele a vacsora kenyerét, hogy szeretete bennünk maradjon. Virágvasárnapon érezzük, hogy csak akkor van életünk, ha Krisztus él bennünk. De sajnos, az emberi szív Jeruzsálem, amely képes a gonoszágra, az árulásra. Szent Pállal fohászkodunk: „Ki szabadít meg minket saját emberi mivoltunk fojtogató szorításából?” A választ megtudjuk magától Jézustól: „Bárcsak fölismernéd te is legalább ezen a napon, ami békességedre szolgál!” Valljuk meg ezért a jeruzsálemi gyermekekkel: „Áldott, aki az Úr nevében jön!”