2008-03-04 17:34:06

A guatemalai főpásztorok ad limina látogatása a Vatikánban – interjú a főváros érsekével


Rodolfo Quezada Toruno bíborost, Guatemalaváros érsekét március 3-án, hétfőn fogadta magánkihallgatáson XVI. Benedek pápa. A latin-amerikai ország történetében sok szenvedéssel járt a demokrácia kialakítása. 1839-ben nyerte el függetlenségét Spanyolországtól. Első civil kormánya 1986-ban alakult meg, 36 évi polgárháborút és számos katonai diktatúrát követően. A szemben álló felek csak 1996-ban kötöttek békét; a polgárháborúnak 150 000 halálos áldozata volt. 1998-ban meggyilkolták Juan José Gerardi püspököt, Guatemalaváros általános helynökét, az emberi jogok védelmezőjét. Ma az ország, amelyet II. János Pál három alkalommal látogatott meg, számos akadály között igyekszik a demokratikus előrehaladás és a gazdasági fellendülés útján járni.

Quezada bíboros a helyi egyház legfontosabb kihívásai között a következőket emelte ki: a szegénység, amely a lakosság 60%-át érinti; a pünkösdista szekták; az őslakosok tényleges inkulturációja; valamint az egyház érettségének növelése, amely védelmezi az életet. A bennszülöttekkel kapcsolatos problémára vonatkozóan a guatemalai bíboros elmondta, hogy az inkulturáció elsősorban lelkipásztori kihívás leginkább a püspökök számára, hiszen az érintettek keresztények, csak el kell mélyíteni hitüket.

Gerardi püspökről szólva Quezada bíboros rámutatott: azt vallotta, hogy a fegyveres konfliktus kapcsán az igazság feltárása megnyitná az utat a megbocsátás és az ország kiengesztelődése felé. Ez az igazság két nappal az általa kiadott emberjogi jelentés után, meggyilkolásához vezetett. Halálának 10 éves évfordulójáról szólva a bíboros arról tájékoztatott, hogy ünnepi megemlékezéseket terveznek. Továbbá a főpásztorok kiadnak egy kötetet, amelyben világosan megfogalmazzák, hogy készen állnak a megbocsátásra, de szeretnék tudni, hogy kinek és miért kell megbocsátani. A Gerardi püspök által végzett munka rendkívüli volt, mert eredményeképpen ma legalább lehet tudni, hogy mi történt a polgárháború idején.

A múlt évi aparecidai közgyűlést a guatemalai bíboros kegyelmi pillanatnak tartja a latin-amerikai egyház számára és a legszegényebbek iránti elkötelezettség szempontjából. A brazíliai találkozó – véleménye szerint – már kezd eredményeket hozni az egyházmegyékben.
Végül a Szentatyával való találkozásról a guatemalai főpásztor elmondta, hogy azt az Úr különleges kegyelmének tartja. Nagyon fontos, hogy a Pápa mit mond majd a püspököknek a közös kihallgatás alkalmával, mert gondolatait és irányelveit bevonják a helyi egyház általános lelkipásztori akciótervébe – hangsúlyozta Rodolfo Quezada Toruno bíboros, Guatemalaváros érseke a Vatikáni Rádiónak adott interjújában.
 







All the contents on this site are copyrighted ©.