2008-02-25 10:46:56

XVI. Benedek pápa felhívása Ecuador természeti katasztrófák által sújtott lakosságáért


Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében a Pápa az aznapi evangéliumi szakaszra utalva megállapította, hogy a Jézus és a szamariai asszony közötti párbeszéd, a Biblia egyik legszebb és legmélyebb jelentésű szövegei közé tartozik.

Arra szólította fel a híveket, hogy személyesen elmélkedjenek el János evangéliumának erről a fejezetéről, hogy megértsék mély mondanivalóját. Képzeljék magukat annak az asszonynak a helyébe, aki egy nap, csakúgy, mint mindig, a kúthoz ment, hogy vizet merítsen. Ott találta Jézust, aki a megtett úttól fáradtan leült a kúthoz a déli melegben és arról az élő vízről szólt az asszonynak, amely örök életre szökő vízforrás, és amely örökre eloltja a szomjat.

Krisztus szomjúsága kapu, amelyen át beléphetünk Isten misztériumába – mondta a Pápa, majd hozzátette: Isten szomjassá lett, hogy eloltsa a mi szomjúságunkat, szegénnyé lett, hogy minket gazdaggá tegyen. Isten szomjúhozza hitünket és szeretetünket.

A szamariai asszony annak az embernek az alapvető elégedetlenségét fejezi ki, aki nem találta meg azt, amit keresett. Öt férje volt, most egy másik férfival él együtt. Az, hogy naponta eljár a kúthoz, a hétköznapok egyformaságába való beletörődését jelképezi – állapította meg a Szentatya. Arra buzdította a Szent Péter téren összegyűlt zarándokokat, hogy bizalommal nyissák meg szívüket Isten szavának, hogy ezáltal a szamariai asszonyhoz hasonlóan találkozhassanak Jézussal, aki kinyilatkoztatja szeretetét és így szól hozzánk: én vagyok a Messiás, a te Üdvözítőd, „én vagyok az, aki veled beszélek”.

Az Úrangyala elimádkozása után XVI. Benedek pápa Ecuador árvíz és vulkánkitörés által sújtott lakosságához fordult. „Miközben a természeti csapások áldozatainak lelkét az Úr irgalmába ajánlom, kifejezem személyes lelki közelségemet mindazokhoz, akik ezekben az órákban szenvednek.” A Pápa a nemzetközi közösséget testvéri szolidaritásra szólította fel, hogy a szóban forgó térség lakossága minél előbb visszatérhessen a normális hétköznapi élethez.

A Pápa emlékeztetett rá, hogy március elsején, szombaton, a vatikáni VI. Pál teremben délután 5 órai kezdettel Mária virrasztást vezet a római egyetemisták számára. A rózsafüzér imába rádiós és televíziós összeköttetés révén bekapcsolódnak európai és amerikai országok egyetemi hallgatói is.

„Mária, a Bölcsesség Széke közbenjárásáért fohászkodunk majd, hogy a keresztény remény nyújtson támaszt a szeretet civilizációjának építéséhez ezen a két földrészen és az egész világon” – mondta a Pápa, hozzátéve, hogy nagy számban várja a fiatalokat a szombati találkozóra.

A Pápa végül köszöntötte Québec lakóit, ugyanis a kanadai város, amely most ünnepli alapításának 400. évfordulóját, júniusban a 49. nemzetközi eucharisztikus kongresszust látja vendégül.








All the contents on this site are copyrighted ©.