Keresztény életünk útmutatói - P. Szentmártoni Mihály elmélkedése Nagyböjt második
vasárnapjára
Nagyböjt második vasárnapjának
evangéliuma Urunk színeváltozását mutatja be. A teológia ezt az eseményt úgy tudja
legjobban értelmezni, mint Urunk istenségének kinyilatkozatását. Jézust maga az Atya
mutatja be a három tanítványnak, a két ószövetségi próféta Mózes és Illés pedig tanúként
állnak a fényességtől elvakult tanítványok szeme előtt.Lehet azonban ezt az evangéliumi
jelenetet úgy is értelmezni, mint keresztény mivoltunk alapmodelljét. Az eseményt
ugyanis öt pillanatfelvételre tudjuk felbontani.
Első pillanatfelvétel: Jézus
magához szólít hármat tanítványai közül: Pétert, Jakabot és Jánost. Ez azt jelenti,
hogy nem minden tanítvány lehetett jelen, hanem csak azok, akiket Jézus kiválasztott
és meghívott. Megfontolhatjuk azt is, hogy pontosan ez a három kiválasztott tanítvány
lesz majd Jézus halálfélelmének is tanúja az olajfák hegyén.
Második pillanatfelvétel:
Jézus egy igen magas hegyre vezeti fel őket. Leginkább a Tábor hegyre gondolunk itt,
amely nem túl magas ugyan, de nehezen megmászható. A lényeg itt azonban nem a hegy,
hanem a tény, hogy Jézus valamiképpen kiszakította ezeket az embereket a hétköznapokból
és egy magányos helyre vezette őket, hogy ott imádkozzanak. A hegy ugyanis a Szentírásban
mindig az ima és az isteni kinyilatkoztatás helye. Mózes a Sinai hegyen kapta meg
a kinyilatkoztatást és a Tízparancsolatot.
Harmadik pillanatfelvétel: Jézus
azért vitte fel a három tanítványt a hegyre, hogy vele legyenek. A központi szereplő
itt Jézus, nem a tanítványok, akik még nem is tudják, hová vezeti őket Jézus és miért
teszi ezt, de megbíznak benne és készségesen követik őt.
Negyedik pillanatfelvétel:
Jézus megdicsőült alakban jelenik meg előttük a hegyen. Ez azt jelenti, hogy a tanítványok
megpillantották Jézusnak egy új arcát, amely eddig még rejtve volt előttük.
Ötödik
pillanatfelvétel: A csodálatos jelenet után Jézus visszavezeti tanítványait a völgybe,
a mindennapi életbe.
Ez az öt pillanatfelvétel keresztény mivoltunk útmutatója.
Első
útmutató: Minket is Jézus hívott meg, úgy mint a három kiválasztott tanítványt. Kereszténynek
lenni nem csupán a mi döntésünk, hanem Isten kiválasztására adott válaszunk. Ennek
vannak következményei. Néha úgy érezzük, nagyszerű dolog kereszténynek lenni, hálásak
vagyunk azért, hogy van hitünk, Egyházunk, Pápánk, papjaink, templomaink, ahol imádkozhatunk.
Jézushoz való tartozásunknak azonban van ára is. Néha nehézségek követik keresztény
mivoltunkat. Megkülönböztetésben részesülünk, lemosolyognak, maradinak tartanak bennünket.
Kereszténynek lenni nem pusztán a keresztény igazságok értelmi elfogadása, hanem Jézus
iránti bizalom és szeretet.
Második útmutató: Jézus magas hegyre vitte fel
a tanítványokat. A kereszténység igen hasonlít a magas hegyhez. Jézus magas eszményekre
hív bennünket: ellenségszeretet, feltétel nélküli megbocsátás, nagylelkűség, hűség
a házasságban, stb. Ne zavarjon bennünket, ha hitünk és meggyőződéseink miatt lemosolyognak
bennünket: aki nem hisz Jézus Krisztusban, úgysem érti meg, miért viselkedünk így
vagy úgy. Sokan nem értették meg Assisi szent Ferencet, aki mindenről lemondva Krisztus
szegénye lett, Kalkuttai Teréz anyát, aki vállalta a legszegényebbek sorsát, Charles
de Foucauld-t, aki a beduinok között lett beduin és halt vértanúhalált.
Harmadik
útmutató: Jézus azért vitte fel a hegyre tanítványait, hogy vele legyenek. Jézussal
lenni: ez keresztény mivoltunk lényege. A kereszténység nem a törvények, tilalmak
és parancsolatok, hanem a szeretet vallása. Hitünk középpontjában Jézus áll, akiről
szent Pál megrendülve vallja: „Szeretett engem és átadta magát értem.” Imánk és istentiszteletünk
középpontjában Jézus áll.
Negyedik útmutató: Jézus megmutatta tanítványainak
dicsőséges arcát. Keresztény lelkiségünk dinamizmusa abban áll, hogy újra és újra
felfedezzük Jézus valamelyik arcát, amelyikre éppen szükségünk van: szenvedő arcát,
ha szenvedünk, irgalmas arcát, ha bűn terhe kínoz, dicsőséges arcát, ha úgy érezzük,
a világon elburjánzott a rossz.
Ötödik útmutató: Jézus visszavezette tanítványait
a völgybe. A kereszténység nem csak az ünnepek, hanem a hétköznapok vallása. Hitünket
a mindennapok ügyes-bajos tevékenységei között éljük. Kívülről semmiben sem különbözünk
azoktól, akik nem hisznek Jézus Krisztusban. De a tanítványokhoz hasonlóan, a keresztséggel
valami lényeges változás történt bennünk: láttuk Jézust. Ezért életünk a szeretet
vágányán fut tovább. Urunk színeváltozása arra hívja fel figyelmünket, hogy életünk
kalandja nem a véletlen műve, hanem Isten vezet bennünket a különféle élettapasztalatokon
keresztül. Valamiképpen előkészíti az utat a következő eseményekre életünkben, amint
a tanítványokat is előkészítette Jézus saját szenvedésére. Élettapasztalataink nincsenek
elkülönítve egymástól, hanem beépülnek Isten ránk vonatkozó láthatatlan, de szeretettel
átszőtt tervébe.