P. Szentmártoni Mihály SJ elmélkedése Nagyböjt 1. vasárnapjára

Nagyböjt üzenete: győzelemre vagyunk hivatottak
(Ter 2, 7-9. 3, 1-7; Rm 5, 12-19; Mt 4,1-11)

Amikor Nagyböjtöt mondunk, valószínűleg a szabad képzettársítás törvényei alapján, leginkább ilyen és hasonló gondolatok, fogalmak jutnak eszünkbe: böjt, önmegtartóztatás, lemondás, vezeklés, szenvedés, megkísértés. Az ilyen gondolati háttér természetes következménye a lehangoltság, viszolygás, talán titkos vágy, bárcsak minél hamarabb véget érne ez a kínos időszak, amely mintha alig tartalmazna valamit a szép evangéliumi örömhírből. Kár lenne azonban, ha az idén is hasonló borús lelki állapottal vágnánk neki a nagyböjti kalandnak. Nagyböjt alapvető üzenete nem az elesettség szomorúsága, hanem a győzelem öröme. Öltöztessük ezért más hangulatba ezúttal szívünket: próbáljunk egy merész fordulattal úgy gondolni a nagyböjtre, mint az intenzív öröm időszakára, tele sejtelmes ígérettel.


Ha figyelmesen végigkísérjük a nagyböjti olvasmányokat, akkor megindító kép rajzolódik ki lelki szemünk előtt Istenről, aki szenvedélyesen szereti az embert és erről szeretné őt mindenképpen meggyőzni. Saját magára esküszik, ismételgeti ígéreteit, hivatkozik a tengernyi látható jelre, amelyekkel igazolja, hogy szereti az embert, minden embert, mi több, minden élőlényt és nem akarja, hogy egy is elvesszen azok közül.


Már ez a pillanatfelvétel is elégséges lehetne ahhoz, hogy másként induljunk az idei nagyböjtbe: Isten szeret bennünket, minden embert, a világot, övéi vagyunk, értünk, ha kell, csodákat is tesz. Legyen ezért mostani nagyböjtünk első üzenete az, hogy a hívő ember számára nincs véletlen, hanem a gondviselő Isten szeretet örvényében úszunk. Ha ezt tudjuk, ha ezt tudatosítjuk, akkor lelkünket átjárja a bizalom, a hála, a szeretet.


Nagyböjt másik nagyszerű üzenete a jóság győzelme. Igaz, a nagyböjti nyitány Jézus megkísértésének elbeszélésével kezdődik, de ebben az evangéliumban nem ez a nagy hír, ez csak a keret. Az igazi hangsúlyt megtaláljuk egy mondattal lejjebb, ahol ezt olvassuk Jézusról: "Erre otthagyta a sátán és angyalok jöttek a szolgálatára" (Mk 1, 13). Egész emberi, keresztény, hívő életünk benne van ebben a tömör mondatban. Jézus magára vette életünket, vándorlásunk társa lett, jó- és balsorsban. Ezért merjük ezt az igét is magunkra alkalmazni.


Sokszor talán mi is úgy érezzük: őserdő ez az élet, vadállatok között élünk, mindenki összeesküdött ellenünk, minden a romlásunkra tör. Ezt hittük az ateista kommunizmusról, ezt éljük meg a különféle háborúk kapcsán. De ez csak féligazság. Igaz, van a világon oroszlánbarlang, ahová beletaszítják az ártatlan Dánieleket. Vannak szívtelen rablók, akik leütik és kifosztják a jóhiszemű utast. Vannak durva szívű katonák, akik megcsúfolják az ártatlant. Vannak kényurak, akik keresztre feszítik az igazat; de vannak irgalmas szamaritánusok is, akik bekötözik a sebeinket, jószívű asszonyok, akik elkísérnek bennünket keresztutunkon, együtt érző Veronikák, akik letörlik könnyeinket, hűséges Máriák, megbízható barátok és szerető édesanyák, akik ott állnak a keresztünk tövében. „A világ tele van vadállatokkal” - mondjuk elkeseredésünkben. „A világ tele van minket szolgáló angyalokkal” - üzeni Máté evangéliuma és rajta keresztül az egész nagyböjti időszak. Legyen ez kihívás és felhívás, egyben feladat nagyböjti elmélkedésünkhöz és megtérésünkhöz: igyekezzünk meglátni magunk körül a jót, ami Isten jóságáról tanúskodik, a szeretetet, amely az ő szeretetét tükrözi vissza, az angyalokat, akiket ő küld nekünk. Ugyanakkor igyekezzünk mi magunk is angyalokká válni, akik mások felé sugározzák a boldogító nagyböjti üzenetet: szeret bennünket az Isten.


Mégis, hasznos lesz egy gondolat erejéig felfigyelni arra, hogy a nagyböjt mégiscsak felhívás a bűnbánatra, a lemondásra, az erények gyakorlására. Nagyböjt első vasárnapjának második olvasmánya Szent Pálnak a rómaiakhoz írt leveléből vett részlet, amelyben az apostol kifejti az igazi vezeklés mibenlétét. Szent Pál szembeállítja a bűnt a kegyelemmel, Ádám rabságot hozó bűnét Krisztus megváltó szeretetével, a bűnöst a megigazulttal. Szent Pál nem teszi fel egyenesben a kérdést, de ki lehet azt olvasni eszmefuttatásából: „Hol állok én e két valóság között, azaz a bűn és a megbocsátás között?” A nagyböjt felhívás arra, hogy váljunk érzékennyé saját lelki valóságunkkal szemben. Merre halad az életem útja: Isten felé vezetnek-e döntéseim, vagy egyre inkább eltávolítanak tőle? A Jézus megkísértéséről szóló evangéliumi szakasz arra hívja fel figyelmünket, hogy minden életben vannak olyan buktatók, amelyek zsákutcába futtathatják életünket. De amint Jézus győztesen került ki a kísértésekből, úgy mi is győzelemre vagyunk hivatottak és erre képesek is vagyunk Urunk Jézus Krisztus nevében. Ez a nagyböjti evangélium örömteli üzenete.