2008-01-30 17:19:54

Megkezdődött Sándor István szalézi világi testvér, vértanú boldoggá avatási eljárásának vatikáni szakasza


Január 29-én, Bosco Szent János liturgikus ünnepe előtt két nappal került sor Sándor István szalézi testvér boldoggá avatási eljárásának újabb fontos állomására. Az 1953-ban kivégzett vértanú boldoggá avatási ügye 2005. május 24-én, a Segítő Szűzanya ünnepén kezdődött meg, az egyházmegyei szakasz 2007. december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén zárult le.

Sándor István 1914-ben született Szolnokon. Rákospalotán volt a Szalézi Művek egyik oszlopos tagja. Többszöri megszakítással, katonai szolgálata miatt, mint nyomdamester és nevelő dolgozott 1940-1948 között. A nyomdán kívül a szalézi oratóriumban is dolgozott és az ún. „kis klérus" szervezője volt. Később, a rendek feloszlatása után (1950) tovább foglalkozott a fiatalok hitoktatásával. Ezért 1953. június 8-án felakasztották.

Az egyházmegyei szakasz befejeztével a vértanúságról összegyűjtött dokumentációt még decemberben Rómába hozta Enrico dal Covolo szalézi atya, az eljárás posztulátora. Most kedden került sor az ún. „transunto” aktusára, amelyen jelen volt Don Luigi Fedrizzi, a posztulátor legközvetlenebb munkatársa is. Megkértük, ismertesse hallgatóink számára az eljárásnak ezt az állomását.

A „transunto” azt jelenti, hogy hivatalosan kinyitották azt az iratcsomót, amely magába foglalja az egyházmegyei eljárásnak Isten szolgája, Sándor István szalézi laikus testvér vértanúságára vonatkozó dokumentumait. Ezek az iratok, tanúságtételek bizonyítják Isten szolgája vértanúságát. A Szentté avatási Kongregáció feladata, hogy átvizsgálja a dokumentáció hitelességét és azt dekrétumban tegye közzé, miután megállapította, hogy az eljárást az előírásoknak megfelelően folytatták le.

Az iratcsomó kinyitására, a záró pecsétek feltörésére és az átkötő szalagok elvágására a Szentté avatási Kongregáció kancellárja, Giacomo Pappalardi atya, valamint Don Enrico dal Covolo szalézi posztulátor jelenlétében került sor. A boldoggá avatásnak ebben a vatikáni szakaszában közismertté válik Sándor István vértanúsága a szaléziek nagy családjában. Tudjuk, hogy a kelet-európai országokban nagyon sok a vértanú, mert a helyi egyházak súlyos megpróbáltatást szenvedtek. A Szalézi Rend Hírügynöksége, az ANS – folyamatosan közli az eljárásra vonatkozó fejleményeket, azokat fényképekkel illusztrálja. A holnap címe: http://www.sdb.org/

Arra a kérdésünkre, hogy miben mutathat példát Sándor István vértanú korunk emberei számára, don Luigi Fedrizzi a következőket válaszolta:

Sándor István már fiatal korában megismerkedett Don Bosco szellemiségével és hűséges maradt hivatásához akkor is, amikor illegalitásba kényszerült, amikor börtönbe került; amikor az iskolákat a sztálinizmus idején államosították (azt is ahol ő tanított). Hősies módon a végsőkig hűséges maradt hivatásához és erről ragyogó példát adott nekünk.







All the contents on this site are copyrighted ©.