„Hészükhazmus” – imamód, amely összekapcsolja Kelet és Nyugat keresztényeit
A különböző keresztény felekezetek egységét nagymértékben elősegíti egymás kölcsönös,
mélyebb megismerése. Az idei egységhét alkalmából megjelent kiadványok közül most
a következőt ismertetjük: „A hészükhaszta imamód történelmi-vallási szempontjai”.
A könyv szerzője Marco Toti 31 éves világi hívő, az „Együtt az Athosz-hegyért” Szövetség
tudományos Bizottságának koordinátora. Rádiónknak adott interjújában elmondta, hogy
a görög kifejezés, „hészükhazmus” – spirituális békét, lelki csöndet jelent. Olyan
szemlélődő lelkiségi irányzat ez, amelynek technikai formája az Athos-hegyen fejlődött
ki a XIII. és XIV. század között, a VII. és VIII. századból származó, Sínai hegyen
elterjedt lelkiség örökségeként. A görög szerzetesek tovább őrizték ezt a hagyományt,
amely a XVIII. században főleg Oroszországban terjedt el. Erről tanúskodik az „Egy
zarándok elbeszélései” c. híres mű, amely részletesen leírja ennek az imagyakorlatnak
a módját. A hészükhaszta spiritualitás minden ortodox országban megnyilvánul, különösen
Romániában, ahol a XX. században rendkívül fontos mozgalom indult az ún. „égő csipkebokor”
(rugul aprins) névvel.
Mi különbözteti meg a hészükhaszta imát az ima többi
formájától? – erre a kérdésre a kiadvány szerzője a következőket válaszolta: - Mindenekelőtt
szemlélődő imáról van szó, amelyet sajátos technika jellemez. Jézus nevének ismétléséből
áll, amelynek célja, hogy az értelem leszálljon a szívbe. Légzési technika és olyan
testhelyzetek kísérik, amelyek egyes szervekre, főleg a szívre koncentrálnak.
-
Hogyan közelítheti egymáshoz a katolikusokat és ortodoxokat?
- A hészükhaszta
imamód elsődleges forrása a patrisztika, és már ez önmagában véve központi helyet
foglal el. Nyugaton a patrisztika, vagyis az ókori egyházatyák tanításának újra felfedezése
nagymértékben közelítheti egymáshoz Kelet és Nyugat híveit, azaz az egyház két tüdejét,
ahogy ezt II. János Pál egy orosz költő metaforája nyomán gyakran hangoztatta. A kötet
szerzője, Marco Toti az interjúban arra is rámutatott, hogy ez a fajta imamód nagyrészt
ismeretlen a nyugati egyházban. A könyv arra törekszik, hogy elmagyarázza: nem pusztán
a keresztény lelkiség egyik megnyilvánulásáról van szó, hanem a kereszténység szívéről
és összfoglalatáról. Az egyedüli lényeges szükségletre, a keresztény spiritualitás
középpontjára, vagyis a szüntelen imára kell minden figyelmünket irányítanunk.
Megkértük
Imrényi Tibor szegedi ortodox paróchust, hogy néhány szóban világítson rá ennek
az imamódnak a lényegére és mai gyakorlatára.