2008-01-23 16:58:37

Megtalálni a helyes egyensúlyt a szabadság és a fegyelem között, ez a nevelők feladata - írja levelében a Pápa


Újra meg kell találni a bátorságot ahhoz, hogy a fiatalokat a szabadság és a fegyelem közti helyes egyensúlyban neveljük egy olyan korban, amelyben a szülők és a tanárok gyakran elveszítik küldetésük értelmét. Ezt állapította meg az egyházi iskolák napjára írt levelében a Pápa, amelyet a római egyházmegyében vasárnap tartottak. A január 21-én kelt levél szövegét szerdán tették közzé.

A Szentatya korunk nagy nevelési válságáról beszél: sosem volt könnyű a nevelés, de úgy tűnik, hogy ma egyre nehezebbé válik. Jól tudják ezt a szülők és mindazok, akinek közvetlen nevelési felelősségük van, hiszen erőfeszítéseiket túl gyakran kíséri kudarc. Önkéntelenül is hajlunk rá, hogy az új nemzedékeket okoljuk, mintha a ma születő gyermekek különböznének múltbeli társaiktól - írja a Pápa.

Vagy talán a mai szülők nem képesek többé nevelni őket? Erős a kísértés, hogy lemondjanak erről a szerepükről, és fennáll a veszélye annak, hogy meg sem értik a rájuk bízott küldetést. Valójában egy olyan légkör, gondolkodás és kultúra vesz körül minket, amely kétségbe vonja az emberi személy értékét, az igazságnak és a jónak az értelmét. Mindezek a nehézségek azonban nem leküzdhetetlenek - állapítja meg levelében Benedek pápa. Sokkal inkább szabadságunk nagy és értékes ajándékának fonákját jelentik. De amikor megrendülnek az alapok és hiányozni kezdenek a lényegi bizonyosságok, sürgető szükség van ezekre az értékekre. Ennek következtében ma nő az igény az értékekre összpontosító nevelés iránt. Ezt kérik a szülők, akik gyakran aggódnak gyermekeik jövője miatt; ezt kéri sok tanár, aki szomorúan látja hogyan pusztulnak le az iskolák; ezt kéri a társadalom, amely az együttélés alapjait látja megkérdőjelezni; de ezt kérik legbelül maguk a fiatalok is, akik nem akarnak magukra maradni az élet kihívásai előtt.

A hiteles neveléshez elsősorban a szeretetből fakadó közelségre és bizalomra van szükség. Minden valódi nevelő tudja, hogy adnia kell magából valamit, nem szorítkozhat pusztán ismeretek vagy információk átadására, mellőzve az igazság nagy kérdését.
A szenvedés is hozzátartozik életünk igazságához - állapítja meg XVI. Benedek. Ezért, ha megpróbáljuk megóvni a fiatalokat minden nehézségtől és a fájdalom tapasztalatától, fennáll a veszélye, hogy jó szándékunk ellenére törékeny és kevéssé nagylelkű embereket nevelünk belőlük. A szeretet képessége megfelel a szenvedés, az együtt szenvedés képességének.
A Szentatya megjelöli tehát a nevelési munka talán legkényesebb pontját: megtalálni a helyes egyensúlyt a szabadság és a fegyelem között. Viselkedési szabályok nélkül nem formálódik a jellem és nem készül föl a jövőben jelentkező próbatételekre. A szabadság helyes használatára kell tehát figyelnünk, elfogadva az azzal járó kockázatot is. Ugyanakkor a fiatalok mellett kell állnunk és őrködni, hogy kijavítsuk hibáikat. Helytelen volna úgy tenni, mintha nem vennénk észre tévedéseiket, vagy ami még rosszabb: osztoznánk bennük, mintha azok az emberi fejlődés új távlatai lennének. A neveléshez elmaradhatatlanul hozzátartozik a tekintély, amely hitelessé teszi a nevelőt, s amit elsősorban következetes példával elöl járva lehet megszerezni.
A felelősség mindenekelőtt személyes, de állampolgárokként van közös felelősségünk is. Minden egyes ember, a családok és csoportok hozzájárulására is szükség van ahhoz, hogy a társadalom kedvezőbb környezet legyen a nevelés számára.

A nevelés lelke, mint az egész életé is csak egy megbízható remény lehet. Ma a reményt sok oldalról támadás éri, és félő, hogy újra olyanná válunk mint az ókori pogányok: remény és Isten nélküli emberekké. Ezért azt lehet mondani, hogy ma a nevelés válságának gyökerében az életbe helyezett bizalom válsága húzódik meg - írja még levelében a Pápa, majd arra szólít fel, hogy reménységünket helyezzük Istenbe. Csak Ő az a remény, amely ellenáll minden csalódásnak és mindig a másikért van: nem elválaszt, hanem szolidárissá tesz minket a jóban, arra ösztönöz, hogy egymást az igazságra és a szeretetre neveljük.








All the contents on this site are copyrighted ©.