2008-01-16 16:26:25

A zsinat, a megújulás forrása - Karol Wojtyła tanulmányának bemutatása


Szerdán délután a Pápai Lateráni Egyetem „Redemptor Hominis” Lelkipásztori Intézetében bemutatták Karol Wojtyła tanulmánykötetét. A kiadvány címe: „A megújulás forrásainál. Tanulmány a II. vatikáni zsinat gyakorlati megvalósításáról”. A későbbi II. János Pál pápa még krakkói bíboros érsek korában írta művét azzal a céllal, hogy megismertesse egyházmegyéje híveivel a zsinati tanítást, amelynek kidolgozásában maga is személyesen részt vett.

Karol Wojtyła számára a zsinat jelentette az egyház megújulásának forrását és azt a pontot, amelyből kiindulva kell a gyakorlatba átültetni az új evangelizálás programját egy olyan világban, amely eltávolodott Istentől. Az egyházi hagyományt kortársaink érzelemvilágához közelebb álló módon kell bemutatni, emlékeztetve mindig a „Gaudium et Spes” k. lelkipásztori konstitúció tanítására. Eszerint Krisztus, amikor kinyilatkoztatja az Atya és saját szeretetének misztériumát, maradéktalanul felfedi az ember kilétét is, és tudatára ébreszti őt magasrendű küldetésének.

Karol Wojtyła tanulmánykötete a Novae Terrae sorozat keretében jelent meg, a Rubbettino kiadó gondozásában, előszavát Camillo Ruini bíboros írta. A könyvbemutatón felszólalt többek között Rino Fisichella püspök, a Pápai Lateráni Egyetem rektora.

Camillo Ruini bíboros az előszóban rámutat arra, hogy már a zsinatot követő években jelentkezett a két egymással szemben álló irányzat, a „szakítás” és a „folytonosság” tendenciája. Karol Wojtyła szerint ki kellett lépni ebből a logikából ahhoz, hogy rá lehessen világítani a zsinat lelkipásztori és doktrinális jellegére. Semmi sem határozza meg jobban az egyház önmegvalósításának folyamatát, mint a hit valósága és fokozatos gazdagodása. A hitnek ez a gazdagodása objektív értelemben új állomást jelent az egyház zarándokútján az isteni igazság teljessége felé, ugyanakkor emberi, egzisztenciális értelemben is gazdagodást jelent.

XVI. Benedek pápa tovább folytatja előde gondolatmenetét, mint ahogy ezt ő maga ünnepélyesen bejelentette péteri szolgálatának kezdetekor. Amikor 2005-ben beszédet intézett a Római Kúria munkatársaihoz a zsinat befejezésének 40. évfordulója alkalmából, szintén rámutatott a „folytonosság megszakítása” által okozott zűrzavarra. Ezzel szembe állította a folytonosságban történő megújulást, annak csöndes, de állandó gyümölcseit.







All the contents on this site are copyrighted ©.