2008-01-12 17:50:04

A Pápa fogadta a benini elnököt


Szombaton délelőtt az Apostoli Palotában került sor XVI. Benedek pápa és a Benini Köztársaság államfőjének találkozójára. Thomas Boni Yayi elnök a pápai fogadást követően megbeszélést folytatott Tarcisio Bertone bíboros államtitkárral, Dominique Mamberti érsek, az államközi kapcsolatok titkárának jelenlétében. A találkozókról kiadott szentszéki közleményből kiderül, hogy a szívélyes megbeszélések során a felek elidőztek Benin szociális-gazdasági nehézségeinél, amelyeket a múlt októberi árvizek súlyosbítottak. Örömmel állapították meg, hogy az állam és az egyház kapcsolatai jók. Az afrikai államfő köszönetet mondott a katolikusoknak az ország fejlődéséért való jelentős hozzájárulásukért, a nevelés, az egészség és az emberi értékek előmozdítása terén.

Thomas Boni Yayi 2006 áprilisa óta áll a Benini Köztársaság élén. A korábbi francia gyarmat 1960-ban nyerte el függetlenségét. Az 1990-es alkotmány alapján közvetlen szavazással választják meg az elnököt öt éves mandátumra. A nyugat-afrikai ország közel nyolcmillió lakosának 28%-a katolikus. A tíz egyházkerületet 13 püspök vezeti. Összesen 583 pap teljesít szolgálatot, míg a szerzetesek és szerzetesnők száma mintegy 1300. Beninben a katolikus egyház 134 általános és középiskolát tart fenn, valamint 119 egészségügyi intézményt működtet.








All the contents on this site are copyrighted ©.